Újabb könnyítés a pályázatértékelőknek és hajlandó a kormány több pénzt tenni a zsebükbe

A kormány lazított a pályázatértékelői rendszerrel szemben támasztott feltételein, mivel feltehetően nem elégedett a jelentkezők számával. A pályázók talán azért nem „tolonganak” a pozícióra, mert tartanak a lehallgatástól és a nemzetbiztonsági átvilágítástól, a díjazás pedig nem eléggé kompenzálja ezt a félelmet. A projektértékelőknek már csak négy dokumentumot kell csatolniuk elektronikus úton a pályázati adatlaphoz.A munkáltatói igazolás és a pályázati adatlapok módosultak.

A kormány egyet ért azzal, hogy az értékelők részére projektmérettől függő, differenciált díjazás kerüljön kialakításra, azzal, hogy a díjazás nem haladhatja meg az alapjogviszonya szerint megállapított, éves rendszeres illetményének, munkabérének kétszeresét, kivéve, ha a szakértői névsorban az adott tématerületen nincs szükséges számú, megfelelő szakértelemmel rendelkező értékelő.

A feltételek módosítása annak köszönhető, hogy feltehetően a kormány nem elégedett a jelentkezők számával. A pályázók tartanak attól, hogy bármikor átvilágíthatóak, lehallgathatóak és nemzetbiztonsági szempontból ellenőrizhetőek és a felajánlott díjazás nem elegendő kompenzáció a félelmeikre.

Az állami pályázatértékelő által végzett értékelési feladatok díjazásánál figyelembe kell venni a kedvezményezetti kört, a kiválasztási eljárásrend típusát, valamint a támogatási kérelemben igényelt támogatási összeg mértékét.

A napokban megjelent Magyar Közlöny 105. számában található 199/2016. (VII. 15.) Kormányrendelet, mely az állami projektértékelők jogviszonyáról szóló módosításokat tartalmazza.

A mostani rendelet főbb változtatásai

1. Csatolandó dokumentumok
A meghatározott feltételek igazolására a pályázói adatlaphoz – elektronikus úton – csatolni kell a pályázó

  • szakmai – Europass típusú – önéletrajzát,
  • büntetlenségét igazoló hatósági erkölcsi bizonyítványt, ha az Ápjt. alapján szükséges,
  • alapjogviszonya fennállásáról szóló – 2. melléklet szerinti – munkáltatói igazolást, valamint
  • a 3. melléklet szerinti, az állami projektértékelői jogviszony létesítéséhez szükséges nyilatkozatait

2. A rendelet szerint módosul a pályázati adatlap és a munkáltatói igazolás.

3. A Nyilatkozatok a jogviszony létesítéséhez melléklet négy új ponttal egészül ki.

  • rendelkezem érvényes személyazonosító igazolvánnyal, lakcímet igazoló hatósági igazolvánnyal, társadalombiztosítási azonosító jelét igazoló hatósági igazolvánnyal és adóigazolvánnyal;
  • rendelkezem felsőfokú iskolai végzettségemet igazoló oklevéllel vagy az állam által elismert szakképesítést tartalmazó bizonyítvánnyal;
  • rendelkezem a „Szakértői tématerülettel kapcsolatos adatok” funkcióban általam megjelölendő tématerületnek, tématerületeknek megfelelő, legalább hároméves szakmai tapasztalattal;
  • tudomásul veszem, hogy a fenti pontokban megnevezett igazolványokat, okmányokat, dokumentumokat, igazolásokat eredeti, másolati vagy elektronikus formában ellenőrzés céljából a munkáltató a nyilatkozattételt követően bekérheti

Mindezen pontokra büntetőjogi felelőssége tudatában nyilatkozik a pályázó.

4. A pályázó számára a 199/2016. (VII. 15.) rendelet hatálybalépését megelőzően kiállított munkáltatói igazolás 2016. július 31. napjáig használható fel.

(Forrás: portfolio.hu)

Találja meg a legfrissebb pályázati hírek között az Ön vagy Cége számára nélkülözhetetlen információkat.

 

 

 
 Találja meg a legfrissebb pályázati hírek között az Ön vagy Cége számára nélkülözhetetlen információkat.

 

 

Felfüggesztésre kerül a civil szervezetek legkedveltebb pályázata, a Védőháló a családokért című felhívás

A civil szervezetek egyik legkedveltebb pályázata a beérkezett támogatási kérelmek nagy számára és a rendelkezésre álló kötelezettségvállalási keret valószínűsíthető kimerülésére tekintettel 2016. július 15. napi határnappal a Széchenyi 2020 keretében megjelent „Védőháló a családokért” című (EFOP-1.2.1-15 kódszámú) felhívás felfüggesztésre kerül.

Ennek értelmében 2016. július 18-án 0 órától – a felfüggesztés esetleges feloldásáig – támogatási kérelmek nem lesznek benyújthatók.

(Forrás: palyazat.gov.hu)

Találja meg a legfrissebb pályázati hírek között az Ön vagy Cége számára nélkülözhetetlen információkat.

Gyanús pályázatokat szűrtek ki az élelmiszeripari felhívásnál

Egyre több gyanús vidékfejlesztési pályázat érkezik a Miniszterelnökséghez. Számos esetben olyan cégek próbálnak meg több száz milliós vagy akár milliárdos nagyságrendű támogatást elnyerni, amelyek árbevétele gyakorlatilag a nullához közelít. A tárca szerint ezek a vállalkozások – az előző ciklussal ellentétben – nem reménykedhetnek abban, hogy ilyen módon pénzhez juthatnak, hiszen az irányító hatóság azonnal elutasítja a kétes támogatási kérelmeket.

Jelentős érdeklődés fogadta a februárban megnyílt élelmiszeripari pályázatokat, a beérkezett támogatási kérelmek már most meghaladják a 141 milliárd forintos keretet. A tisztességes vállalkozások mellett azonban olykor olyan cégek pályázata is beérkezik az irányító hatósághoz, amelyekről egyértelműen látszik, hogy nem felelnek meg a felhívásban foglalt célkitűzéseknek, vagy a vállalkozás méretéhez képest irreálisan magas támogatást kérnek.

Kis Miklós Zsolt, a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkára lapunknak elmondta: a pályázat meghirdetésekor igyekeztek rugalmas és könnyen teljesíthető feltételeket szabni, ugyanakkor ez azt is jelenti, hogy akik a könnyen megszerezhető pénz reményében pályáznak, azok olyan támogatási kérelmet is be tudnak nyújtani, amelyek a gyakorlatban nem takarnak valós beruházási szándékot.

Erre példaként említett egy olyan konzorciumot, amelynek tagjai minimális árbevétellel rendelkeznek, láthatóan nem régóta és nem komolyan foglalkoznak az élelmiszeripari tevékenységgel. – Bár ezek a vállalkozások is pályázhatnak százmilliós, vagy akár milliárdos beruházásokra is, a támogatási kérelmüket nagy valószínűséggel elutasítja az irányító hatóság – mutatott rá. Elmondta: a Miniszterelnökség minden egyes pályázat esetében megvizsgálja, hogy a dokumentum valós beruházási célt fogalmaz-e meg, a gyanús kérelmeket pedig azonnal kiiktatják a rendszerből.

Az államtitkár szerint olyan eset is előfordul, amikor a pályázó vállalkozás nem élelmiszeripari tevékenységet próbál meg akként eladni. A legjobb példa erre az a több ezer négyzetméteres raktárcsarnok, amelynek megépítéséhez úgy próbált meg támogatást igénybe venni egy cég, hogy pályázatban vállalta egy kisebb feldolgozó gépsor beszerzését. Ugyanakkor ez nyilvánvalóan nem az élelmiszeripari fejlesztés kategóriájába sorolható.

– A cél az, hogy a rendelkezésre álló forrást közvetlenül az egyébként igencsak technológiai lemaradásban lévő ágazat fejlesztésére fordítsuk, logisztikai beruházásokat ebből a keretből nem fogunk finanszírozni – szögezte le Kis Miklós Zsolt. Hozzátette: az uniós forrást megpályázók nem vehetik készpénznek, hogy mindenképpen támogatáshoz jutnak, ahogyan az előző kormány idején előfordulhatott, amikor több esetben is sikerült kijátszaniuk a rendszert az ügyeskedőknek.

(Forrás: magyaridok.hu)

Találja meg a legfrissebb pályázati hírek között az Ön vagy Cége számára nélkülözhetetlen információkat.

 

Borászat termékfejlesztésének és erőforrás-hatékonyságát támogató felhívás

Megjelent a Borászat termékfejlesztésének és erőforrás-hatékonyságát támogató felhívás, amelyen borászok, borászati feldolgozóüzemek indulhatnak. Támogatást igényelni gépek, technológiai berendezések beszerzésére, korszerűsítésére illetve építési beruházásokhoz, valamint a pályázat keretében támogatható energetikai korszerűsítés és megújuló energiaforrások használatára irányul fejlesztés is.

A pályázaton igényelhető támogatás maximális mértéke 200 millió Ft, a támogatási intenzitás 50%, aközép magyarországi régióban 40%.

A pályázat keretein belül előleg igénylésére is van lehetőség, melynek mértéke maximum a támogatás 50%-a.

A pályázatok benyújtására 2016. szeptember 12 -től van lehetőség.

 

A pályázatból támogatható tevékenységek:

1. Szőlőfeldolgozáshoz, mustkezeléshez, bor-, pezsgő-, ill. habzó bor készítéshez, bor-, pezsgő-,illetve habzó bor kezeléshez, tároláshoz, érleléshez és kiszereléshez kapcsolódó új eszközök, gépek beszerzése, új technológiai rendszerek és kapacitások kialakítása vagy meglévő gépek, berendezések korszerűsítése, hatékonyabb berendezésre való váltása.

2. A szőlőfeldolgozáshoz, valamint a borászati technológiához kapcsolódó üzemen belüli anyagmozgatáshoz és/vagy anyagtovábbításhoz és/vagy raktározáshoz és/vagy csomagoláshoz kapcsolódó új eszköz beszerzése.

3. A célterülethez tartozó tevékenységet szolgáló épületek, építmények létesítése

4. Továbbá az  energiahatékonyság javítására vonatkozó tevékenységek:

  • Épületek, építmények hőtechnikai adottságainak javítása, hőveszteségének csökkentése.
  • Épületek, építmények fűtési, hűtési és használati melegvíz rendszereinek korszerűsítése.
  • Világítási rendszerek korszerűsítése.
  • Technológiai folyamatok, gépek, berendezések energetikai korszerűsítése. Új, energiatakarékos technológiák kiépítése, energiatakarékos berendezések beszerzése
  • Fűtési/hűtési energiaigény, használati melegvíz igény, villamos energia igény részbeni vagy teljes kielégítése megújuló energiaforrásból. (napkollektorok alkalmazása, biomassza alapú és hőszivattyús rendszerek telepítése, geotermikus energia használata, biogáz termelés, napelemes rendszer kialakítása, szélenergia felhasználása)

 

A támogatás felső mértéke 200 millió Ft, támogatási intenzitás 50% (közép magyarországi régióban 40%)

Előleg igénylésre is van lehetőség, a támogatás 50%-ig.

A pályázatok benyújtása 2016. szeptember 12. -től lehetséges.

 

A pályázat további részleteit megtalálja az alábbi tájékoztatóban, melyet letölthet innen: Pályázati tájékoztató

 

Találja meg a legfrissebb pályázati hírek között az Ön vagy Cége számára nélkülözhetetlen információkat.

 

Nemzeti Szabadidős – Egészség Sportpark Program indul

A kormány döntése alapján kültéri sportparkok építésére irányuló program indul. A könnyen hozzáférhető, ingyenesen használható, igényes szabadtéri létesítményekben elsősorban a felnőtt sportolni vágyók tölthetik el aktívan a szabadidejüket.

A futókörrel is bővíthető sportparkok megépítésére augusztus közepéig nyújthatnak be kérelmet a települési önkormányzatok.

Magyarország Kormánya számára kiemelten fontos a mindennapos sportolás, melyet könnyen hozzáférhető és ingyenes létesítményekkel kíván vonzóvá tenni. A mozogni vágyó lakosság legkönnyebben saját lakóhelyén érhető el, azonban számos településen még további fejlesztésekre van szükség annak érdekében, hogy a sportolni vágyók megfelelő környezetben tölthessék el szabadidejüket, anélkül, hogy ehhez máshová kelljen utazniuk.

A sportparkok építésére a települési önkormányzatok nyújthatnak be kérelmet a lakosságszámmal arányosan. A Program keretében 40, 70, 90 vagy 150 négyzetméter alapterületű sportpark építtethető, amely 200 vagy 400 méteres, 125 cm széles futókörrel bővíthető. A létesítmények mindegyike alkalmas lesz az alapvető erősítő edzésformák gyakorlására, a nagyobb méretűek pedig további speciális gyakorlatok elvégzésére is lehetőséget biztosítanak.

A kérelmeket a BMSK Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt.-nél (1146 Budapest, Hermina út 49.) lehet benyújtani 2016. augusztus 15-ig. Az elbírálást követően a Nemzeti Sportközpontok építi meg az új sportparkokat.

Program keretében a kérelmező által biztosított ingatlanon az NFM háttérintézménye az NSK a kültéri sportpark(ok) létrehozása érdekében fejlesztést végez, amely során az elállított sportpark(ok) ellenérték nélkül az önkormányzat, vagy a Magyar Állam tulajdonába kerül(nek).

A Programban részvételre jogosultak köre
Kérelmet nyújthatnak be a jelen Tájékoztatóban jelzett feltételek teljesülése esetén: a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény (a továbbiakban: Mötv.) hatálya alá tartozó települési önkormányzatok (községi, nagyközségi, városi, a fvárosi kerületi önkormányzat) [Ld. Mötv. 20-22.§] önállóan (konzorcium alakítása nem lehetséges).

Program keretében megvalósítható kültéri sportparkok típusai
A Programon belül négyféle sportpark kategória kerül megvalósításra, melyeket további eszközökkel [ld. a III. 1. b) pontot] lehet bvíteni a helyi sajátosságok, illetve a rendelkezésre álló források, valamint a kérelmez által biztosított önerő mértékének függvényében.

sportpalya

További lehetőség

Futókör
A kérelemben 200 vagy 400 méteres futókör is igényelhet. A kérelemben be kell mutatni az alábbiakat:
– a futókör elhelyezésére szolgáló ingatlant, külön jelölve, ha az nem azonos az igényelt sportpark helyszínével;
– a futókör megvalósításához vállalt önerő mértékét, megfizetésének módját

A futókört illeten – amennyiben a kérelmez önerő megfizetésére kötelezettséget vállalt – a miniszter dönt az önerő mértékére, a beérkezett kérelmek számára és a rendelkezésre álló költségvetési forrásokra figyelemmel.
A 125 centiméter széles futókör előzetesen becsült átlagos bekerülési költsége (anyag és építési díj) folyóméterenként (1m*1,25m) nettó 30-35 ezer forint.

Tájékoztató letölthet változata: Sportpark-Tájékoztató

(Forrás: kormany.hu)

Találja meg a legfrissebb pályázati hírek között az Ön vagy Cége számára nélkülözhetetlen információkat.

Felfüggesztették a hűtőgép-csere pályázatot

A forrás kimerülése miatt az észak-alföldi régióban határozatlan időre felfüggesztették a hűtőgépcserére kiírt pályázatot, a nyugdíjasok és a nagycsaládosok hétfőn 13 óráig adhatták be jelentkezésüket, a többi érdeklődő szerdán reggel 8 és 10 között jelentkezhet, közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium hétfőn az MTI-vel.

A tárca tájékoztatása szerint több mint 3000 pályázó jelentkezett az ügyfélkapun keresztül az Otthon melege programban meghirdetett, államilag támogatott hűtőgépcserére az észak-alföldi régióban.

A pályázati lehetőség hétfőn reggel 8-kor nyílt meg, először az energiatakarékos készülékek beszerzését tervező nagycsaládosok és nyugdíjasok jelentkezhettek.

Az NFM közölte: a nagy érdeklődésre való tekintettel a pályázat valamennyi nagykorú természetes személy számára elérhető lesz a régióban július 6-án reggel, az érdeklődők 8 és 10 óra között nyújthatják be pályázataikat.

A pályázati útmutatóban meghatározott feltételeknek megfelelő pályázatok a rendelkezésre álló forrás kimerüléséig kaphatnak támogatás. A benyújtott pályázatokkal kapcsolatos kommunikáció a pályázati portálon keresztül lehetséges – hívta fel a figyelmet az NFM.

(Forrás: MTI)

Találja meg a legfrissebb pályázati hírek között az Ön vagy Cége számára nélkülözhetetlen információkat.

Ismét módosult támogatások felhasználásának rendjéről szóló 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet!

A gazdasági növekedés érdekében a 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet a következő főbb pontokon módosul:

  1.  Ha a gazdaságfejlesztést célzó – nem kiemelt- projekt megvalósítására irányuló felhívás lehetséges támogatást igénylői körébe a többségi állami tulajdonban lévő gazdasági társaságok, illetve a költségvetési szervek is beletartoznak, akkor a módosítás nyomán ezen szervezetek kizárólag akkor nyújthatnak be támogatási kérelmet, ha az adott projekt megvalósításához a Kormány előzetesen hozzájárult. Erről a felhívásban kell rendelkezni. Ezt a szabályt a már benyújtott, de támogatási szerződéssel vagy támogatói okirattal még nem rendelkező támogatási kérelmekre akként kell alkalmazni, hogy a Kormány egyedi hozzájárulását a támogatást igénylőnek a támogatási szerződés megkötése vagy a támogatói okirat kibocsátása előtt kell beszereznie, annak hiányában a jogviszony nem hozható létre.
  2. Az előleg mértéke a megítélt támogatás összegének 50, 75, 100%-ra változik, az összeghatár – néhány kivétellel – eltörlésre kerül.
    A támogatási előleg mértéke a megítélt támogatás összegének 100 %-a lehet azon központi költségvetési szerv, közvetlen vagy közvetett többségi állami tulajdonban álló gazdasági társaság, helyi önkormányzat kedvezményezett vagy önkormányzati költségvetési szerv, köztestület esetén, amely a projekt végrehajtása tekintetében kincstári fizetési számlával rendelkezik vagy a részére megítélt támogatás nem éri el az 500 millió Ft-ot.A nem állami szervek – természetes személy, mikor- kis- és középvállalatok, civil szervezetek, egyházi jogi személy, nonprofit gazdasági társaság – esetén a maximum 1 mrd Ft előleg összeg korlát továbbra is megmarad.A kincstári fizetési számlára kifizetett támogatási előlegek tekintetében kizárólag a támogatott projektek megvalósítása érdekében adható fizetési megbízás.
  3. A szállítói előleg esetén 12 hónapos korlát kerül bevezetésre, amely időszakon belül időközi kifizetési igénylést kell benyújtania a kedvezményezettnek.
  4. Szabályozásra kerül, hogy az építési beruházás vagy építési koncesszió esetén a háromszázmillió forintot elérő vagy meghaladó elszámolható költségelem vonatkozásában csak szállítói finanszírozás (ezáltal 50 %-os előleg) alkalmazható.
  5. Rögzítésre kerül a jogszabályban, hogy közvetett költségeken belül az ingatlanvásárlás költségtípusra 2%-on felül a Kormány egyedi hozzájárulása esetén lehet átcsoportosítani.
  6.  A kiterjesztett választható önerő nyilatkozat új szankcióját képező adószám törlés előfeltétele megváltozott a következők szerint: ha a kedvezményezett a jogosulatlanul igénybe vett költségvetési támogatással összefüggésben keletkező visszafizetési kötelezettségét az irányító hatóság által meghatározott határnapig nem teljesíti, illetve annak részletekben történő teljesítése esetén a részletfizetési kötelezettségét elmulasztja, és a visszafizetendő összeget nem lehet tőle behajtani, az irányító hatóság kezdeményezi
  • az állami adóhatóságnál a kedvezményezett és a kedvezményezettben többségi befolyással rendelkező szervezet adószámának törlését, vagy
  • természetes személy kedvezményezett kizárását a rendelet hatálya alá tartozó támogatások igénybevételéből.

forrás: palyazat.gov.hu

Találja meg a legfrissebb pályázati hírek között az Ön vagy Cége számára nélkülözhetetlen információkat.

Augusztus 8-tól lehet benyújtani az idei Tanyafejlesztési pályázatokat

Mai napon megjelentek a 2016. évi Tanyafejlesztési Program pályázati felhívásai és útmutatói.

A pályázati adatlapok elektronikus kitöltésére és benyújtására 2016. július 8-tól forráskimerülésig, de legkésőbb augusztus 8-ig van lehetőség a Herman Ottó Intézet honlapján.

Forráskimerülés esetén – amennyiben a pályázati felhívásban meghatározott keretösszeg 200 %-át eléri a már benyújtott pályázatok támogatási igénye –, annak megállapítását követően az FM jogosult felfüggeszteni a pályázat benyújtási időszakát.

A pályázati adatlapok kitöltését és véglegesítését követően lehet az adatlapokat és a nyilatkozatokat kinyomtatni, majd cégszerűen aláírva a mellékletekkel együtt legkésőbb a pályázati adatlap véglegesítését követő 5 naptári napon belül kell postai úton megküldeni a Herman Ottó Intézet címére egy eredeti és egy másolati példányban 1 zárt borítékban, igazolható módon, tértivevényes ajánlott küldeményként.

forrás: kormany.hu

Találja meg a legfrissebb pályázati hírek között az Ön vagy Cége számára nélkülözhetetlen információkat.

Augusztustól nyújthatóak be pályázatok terménytároló építésére és korszerűsítésére!

Megjelent a Kisméretű terménytároló, -szárító és -tisztító építése, korszerűsítése című VP2-4.1.2-16 kódszámú pályázati felhívás  közel 20 milliárd forintos keretösszeggel.  A felhívás keretében Mezőgazdasági termelők, termelői csoportok és termelői szervezetek, a mezőgazdasági termelők tagságával működő szövetkezet, valamint a szociális szövetkezetek nyújthatják be kérelmeiket, akik egyéni beruházás esetén maximum 100 millió forint, kollektív beruházás esetén pedig maximum 300 millió forint vissza nem térítendő támogatásban részesülhetnek. A támogatási kérelmek benyújtására 2016. augusztus 5. naptól 2018. augusztus 6. napjáig van lehetőség.

Támogatás célja

A művelet célja a magyar mezőgazdaság versenyképességének javítása a megtermelt szántóföldi termények tárolási és szárítási kapacitásainak és erőforrás-hatékonyságának biztosítása által. A tárolók műszaki színvonalának biztosítása, illetve a betárolt termények hosszú távú tárolását elősegítő technológiák fejlesztése.

A rendelkezésre álló forrás

A Felhívás meghirdetésekor a támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg a fókuszterületi megosztás szerint 19,86 Mrd Ft.

Támogatható tevékenységek

A) célterület: kisméretű terménytárolók, terménytisztítók és terményszárítók létesítése.

Támogatható tevékenységek:

  • Terményszárító létesítése, maximum 12 t/h teljesítménnyel 10 %-os vízelvonást figyelembe véve. (például: mobil és folyamatos üzemű szárítóberendezések, vetőmagszárítók, egyéb eszközök és berendezések).
  • Maximum 5000 tonna termény (maximum 6250 m3) tárolásához szükséges terménytároló-kapacitás létesítés.
    Új terménytároló kialakítása csak abban az esetben támogatható, amennyiben az a támogatást igénylő még egyáltalán nem rendelkezik terménytárolóval.
  • Univerzális magtisztítók, elő- és utótisztítók (60 t/h névleges kapacitásig).

B) célterület: kisméretű terménytárolók, terménytisztítók és terményszárítók energiahatékonyságának javítása, megújuló energia felhasználására irányuló technológiák alkalmazása.

1. Energiahatékonyság javítására vonatkozó tevékenységek.

A célterülethez azok a tevékenységek tartoznak, melyek elsődleges célja a telepen belüli energiahatékonyság fokozása. A célterületen belül kizárólag már meglévő kisméretű terménytárolók, terménytisztítók és terményszárítók energetikai hatékonyságnövelés céljából történő felújítása és korszerűsítése valósítható meg:

  • Hőtechnikai adottságok javítása, hőveszteségek csökkentése. Fűtési, hűtési és használati melegvíz rendszerek korszerűsítése. Világítási rendszerek korszerűsítése.
  • Beépített technológiai berendezések korszerűsítése. Épületgépészeti fejlesztések, új, energiatakarékos technológiák kiépítése, energiatakarékos berendezések beszerzése.

2. Megújuló energiaforrást hasznosító technológiák alkalmazása.

A célterülethez azok a tevékenységek tartoznak, melyek célja a terményszárítók, terménytisztítók és terménytárolók energiaigényének fedezése megújuló energia előállításával:

  • Fűtési/hűtési energiaigény, használati melegvíz igény, villamos energia igény részbeni vagy teljes kielégítése megújuló energiaforrásból.
    (napkollektorok alkalmazása, biomassza alapú és hőszivattyús rendszerek telepítése, geotermikus energia használata, biogáz termelés, napelemes rendszer kialakítása, szélenergia felhasználása)

A megvalósítandó megújuló energiaforrást hasznosító berendezés termelési kapacitása igazolhatóan legfeljebb annyi lehet, amennyi az adott fogyasztási hely villamosenergia-, illetve amennyi az adott helyrajzi számon elérhető fogyasztók együttes hőenergia fogyasztásának kielégítéséhez elegendő. A villamos energia hálózatba történő értékesítése engedélyezett, de a hálózatba betáplált elektromos energia éves mennyisége nem haladhatja meg az adott fogyasztási hely éves energiafogyasztását.

A felhívás keretében az alábbi költségek tervezhetők, illetve számolhatók el:

a) A támogatható tevékenységek költségei;

b) az a) pontban említett kiadásokhoz kapcsolódó általános költségek, például az építészek, mérnökök díjai, hatósági eljárási díjak, közbeszerzéshez, könyvvizsgálathoz kapcsolódó költségek, tanácsadói, projekt előkészítési és projekt-menedzsment költségek, tájékoztatás, nyilvánosság;

c) a következő immateriális beruházások: számítógépes szoftverek megvásárlása vagy kifejlesztése, valamint szabadalmak, licencek, szerzői jogok és védjegyek vagy eljárások megszerzése;

d) az a) ponthoz kapcsolódóan szükséges ingatlan vásárlása;

e) a műveleti célterületekhez kapcsolódó, kizárólag a mezőgazdasági üzemen belül megvalósítandó, a kedvezményezett érdekét szolgáló telepi infrastruktúra-fejlesztés, az üzemen belüli anyagmozgatás, illetve a vagyonvédelem gépei, eszközei.

szarito elszamolhato ktg

Támogatást igénylők köre

1. Mezőgazdasági termelők, akik abban az esetben jogosultak támogatásra, amennyiben igazolják, hogy:

a)       igazolja, hogy a támogatási kérelem benyújtását megelőző, vagy amennyiben erre vonatkozóan nem rendelkezik adatokkal, az azt megelőző teljes lezárt üzleti évben, – fiatal mezőgazdasági termelő esetében lezárt üzleti évben – mezőgazdasági tevékenységből származó legalább 6000 euró STÉ, de legfeljebb 350 000 euró STÉ üzemmérettel rendelkezik. (Az üzemméret megállapítása szempontjából a 275,25 forint/euró árfolyammal számolt 2010. évi STÉ adatok az irányadók);

b) a támogatási kérelem benyújtását megelőző, vagy amennyiben erre vonatkozóan nem rendelkezik adatokkal, az ezt megelőző teljes lezárt üzleti évben –fiatal mezőgazdasági termelő esetében lezárt üzleti évben – árbevételüknek legalább 50%-a mezőgazdasági tevékenységből származott. A mezőgazdasági tevékenységből származó nettó árbevétel és annak nettó árbevételhez viszonyított arányának kiszámítását a felhívás 13. számú mellékletében szereplő képlet alkalmazásával kell elvégezni.

2. Jelen felhívás keretében a támogatási kérelem benyújtására kollektív beruházás keretében is van lehetőség.

Kollektív projektnek minősül a legalább öt – jogilag és gazdaságilag egymástól független – kedvezményezett által közösen végrehajtott projekt (konzorcium). Kollektív projektnek minősül továbbá a termelői csoport, a termelői szervezet, a mezőgazdasági termelők tagságával működő szövetkezet, valamint a szociális szövetkezet által végrehajtott projekt.

A támogatás mértéke, összege

Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege:

  •  egyéni beruházás esetén maximum 100 millió Ft
  •  kollektív beruházás esetén maximum 300 millió Ft

A támogatás maximális mértéke:

  • közép-magyarországi régióban (KMR) az összes elszámolható költség 40%-a
  • a nem közép-magyarországi régióban (nem KMR) az összes elszámolható költség 50%-a

Fiatal mezőgazdasági termelő számára 10 százalékponttal megemelt támogatási intenzitás jár.

A kollektív módon végrehajtott projektek 10 százalékponttal megemelt támogatási intenzitásra jogosultak.

Amennyiben egy konzorcium minden tagja fiatal mezőgazdasági termelőnek minősül, abban az esetben 10+10 többlet százalékpontra jogosult a konzorcium által végrehajtott projekt.

A támogatási kérelem benyújtásának határideje és módja

Jelen Felhívás keretében a támogatási kérelmek benyújtására 2016. augusztus 5. naptól 2018. augusztus 6. napjáig van lehetőség.

Találja meg a legfrissebb pályázati hírek között az Ön vagy Cége számára nélkülözhetetlen információkat.

Jön a kamatmentes hitel energetikai felújításra

Mindössze tízszázalékos önrésszel felvehető, nullaszázalékos kamatozású hitelkonstrukció érhető el várhatóan az ősztől lakóépületek energetikai felújítására. A kormány mintegy 115 milliárd forintos keretet biztosít uniós forrásokból, a Magyar Fejlesztési Bank pedig további 20 milliárd forintot.

Lakóépületek energiahatékonysági felújításához igényelhető, nullaszázalékos hitelkonstrukció érhető el októbertől. A program legjelentősebb célcsoportját a „Kádár-kockák” tulajdonosai jelenthetik, amelyeknek nagyjából 60 százaléka még nem esett át energetikai korszerűsítésen. Ebben a körben a legmagasabb az energiamegtakarítási potenciál, mivel ezeknél az épületeknél a legnagyobb a fajlagos rezsiköltség. A lakóházak energetikai korszerűsítéséhez ilyen kedvező hitelfelvételre még nem volt lehetőség Magyarországon.

A tervek szerint több mint 50 ezer lakás vagy családi ház felújítása valósítható meg a program segítségével a következő években. Jelenleg a tervezet szakmai egyeztetése zajlik, és várhatóan összesen 114,61 milliárd forintos keret áll majd rendelkezésre, további 20 milliárdos MFB-tartalékkal. A pénzt a gazdaságfejlesztési, valamint a Versenyképes Közép-Magyarország fejlesztési programok visszatérítendő uniós keretéből teszi elérhetővé a kormány.

Legalább 10 százalékos önrész kell majd a beruházásokhoz, amelyekhez legfeljebb 90 százalék visszatérítendő EU-forrású kölcsön adható. Ennek kimerülése esetén az MFB saját forrású tartalék keretösszeget bocsát rendelkezésre állami kamattámogatással. A hitelt természetes személyek, társasházak és lakásszövetkezetek is igényelhetik.

Országosan, az MFB-pontokon lehet majd kérni a legfeljebb 20 éves futamidejű kölcsönöket. Családi házak energetikai korszerűsítésére legalább egymillió és maximum tízmillió forintos összeg érhető el. Társasházaknál és lakásszövetkezeteknél lakásonként fél- és hétmillió forint közötti a rendelkezésre álló pénz.

A hitel igénybe vehető többek között az épületek nyári hővédelmére, fűtési és/vagy használati melegvíz-rendszerek vagy világítás korszerűsítésére, áll a Miniszterelnökség lapunkhoz eljuttatott tájékoztatásában. Ebben az is olvasható, hogy társasházaknál a fentieken túl a közös használatú gépészeti rendszerek cseréje vagy javítása is lehetséges. Mint kiemelték: a hitelprogram hosszú távon a rezsicsökkentést támogatja. A cél az, hogy a hitelfelvevő akár a megtakarított rezsidíjból törleszthesse a kölcsönt.

(Forrás: Magyaridők)

Találja meg a legfrissebb pályázati hírek között az Ön vagy Cége számára nélkülözhetetlen információkat.