Újra kaphatunk pénzt az államtól hűtőgép és fagyasztó cseréjére

Folytatódik az Otthon Melege Program, júliustól ismét lehet pályázni hűtőgépek és fagyasztók cseréjére. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NGM) fejlesztés- és klímapolitikáért felelős államtitkára által bejelentett keret ismét csekély országos szinten, hiszen mindössze 500 millió forintot osztanak majd ki. Egy jelentkező az új, energiatakarékos berendezés 50 százalékát, maximum 45 ezer forintot kaphat.

Az államtitkár jelzése szerint régi, korszerűtlen hűtőszekrények, fagyasztóládák, fagyasztószekrények cseréjére van lehetőség és a korábbihoz hasonlóan ez a kiírás is régiónként történik majd: elsőként július 4-étől az észak-alföldi régióban élők jelentkezhetnek. A régiók között a lakosság arányában osztották el a pénzügyi keretet.

A nagycsaládosok és a nyugdíjasok előnyben lesznek, minden régióban lehetőséget kapnak arra, hogy először ők adják be kérelmüket. A tájékoztató, aminek alapján fel lehet készülni a pályázatra, várhatóan már kedden megjelenik az NFM honlapján.

A tárca célja, hogy olyan energiatakarékos berendezéseket szerezzenek be a jelentkezők, amelyek segítik a kiadások csökkentését és energiahatékonyan működnek. Jelentkezni a korábbiakhoz hasonlóan az ügyfélkapun keresztül digitálisan lehet, egyszerű, könnyen feltölthető a pályázat.

Szabó Zsolt kifejtette: bíznak benne, hogy ez a program legalább olyan sikeres lesz, mint az előző, amikor 25 ezer hűtőgép és fagyasztó cseréjében segített a támogatás.

Minden háztartás egy pályázatot adhat be. Az elbírást követően támogató okiratot kapnak a sikeresen jelentkezők, ezzel kell bemenni az üzletbe és a megvenni a kiválasztott készüléket, a régi, kevésbé energiahatékony berendezést pedig le kell adni – mondta el az államtitkár. Előzetesen, a tájékoztató alapján át lehet nézni a lehetőségeket, ki lehet választani a megfelelő készüléket, és fel lehet készülni a pályázat gyors és pontos beadására.

Szabó Zsolt úgy fogalmazott: azt javasolja mindenkinek, hogy reggel 8-kor, a pályázat megnyílásakor töltse fel a pályázati űrlapot.

Kardosné Gyurkó Katalin, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének elnöke a sajtótájékoztatón elmondta: fontosnak tartják, hogy a nagycsaládosok az egyik kedvezményezettjei a pályázatnak, lehetőséget kapnak a régi hűtők, fagyasztók lecserélésére, ami a kiadások csökkentésében is segít, így több pénz marad a családoknál.

(Forrás: portfolio.hu)

Találja meg a legfrissebb pályázati hírek között az Ön vagy Cége számára nélkülözhetetlen információkat.

Posted in Találja meg a legfrissebb pályázati hírek között az Ön vagy Cége számára nélkülözhetetlen információkat..