Pályázók Figyelem! Módosult a 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet

Kihirdetésre került a 2014-2020 programozási időszakban az egyes európai uniós alapokból származó támogatások felhasználásának rendjéről szóló 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet módosításáról szóló 98/2016. (V. 13.) Korm. rendelet.

A módosítás a támogatást igénylők/kedvezményezettek számára legfontosabb változtatásai az alábbiak:

1.    Az átláthatóság és esélyegyenlőség érdekében a Felhívás módosítása esetében annak közzétételével együtt a szükség szerint módosuló kitöltőprogramot is közzé kell tenni, és a módosítás hatályba lépését követően minimum 8 napig még lehetőséget kell biztosítani a támogatást igénylőknek a támogatási kérelem előkészítésére, illetve benyújtására.

2.    A kormányrendelet a természetes személyek mellett a kkv-kra is kiterjeszti azt a lehetőséget, hogy  az önerő rendelkezésre állását nem kell a főszabály szerint igazolnia (azaz nyilatkoznia, és a megfelelő alátámasztó dokumentumot csatolnia), hanem elegendő csak nyilatkoznia arról, hogy amikor önerő bevonása szükséges, akkor az rendelkezésre fog állni. A szabályozás azonban KKV-k esetében azt is kimondja, hogy ha a támogatási szerződés a projekt meg nem valósulása miatti elállás vagy felbontás miatt szűnik meg, a kedvezményezett adószámának törlését kezdeményezi a támogató (a szankció később lép hatályba, mert Áht. módosítás szükséges).

3.    A kedvezményezett, szállító és engedményes mellett a módosítás szerinti feltételekkel zálogjogosult részére is lehet támogatást fizetni, illetve nemcsak pénzforgalmi számlára, hanem korlátozott rendelkezésű (pl. óvadéki) számlára is:

•    zálogot alapítani csak a fejlesztési cél érdekében lehet,
•    előleget nem lehet zálogjogosult részére folyósítani tekintettel az előleg funkciójára,
•    a támogatási szerződésben meghatározott támogatási összeg csak abban az esetben kerülhet kifizetésre, ha a követelés kötelezettje e rendelet és a támogatási szerződésben foglaltak alapján azt kifizethetőnek minősítette,

4.    A hatályos jogszabály alapján eddig legfeljebb nettó tizenötezer forint volt elszámolható vendégéjszakánként belföldön. A módosítás lehetővé teszi, hogy ennél magasabb összegben is elszámolható a szállásköltség megfelelő indokolás mellett, azzal, hogy az indokolás nélküli összegek is differenciálásra, – Budapest esetében – emelésre kerülnek a Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján.

5.    EMVA és ETHA források vonatkozásában, a természetes személy kedvezményezett halála esetén a vélelmezett örökös bevonásra kerülhet az eljárásba azzal, hogy érdemi döntés csak a hagyatékátadó végzés benyújtását követően hozható.

6.    Bevezetésre kerül a pénzügyi eszközzel kombinált vissza nem térítendő támogatás fogalma és szabályai.

•    A támogatást igénylőnek a támogatási kérelmet – mely mindkét támogatási formára vonatkozik – a monitoring és információs rendszeren keresztül kell elkészítenie és benyújtania.
•    Amennyiben a támogatási kérelem a jogosultsági ellenőrzési feltételeknek nem felel meg valamely támogatási forma vonatkozásában, akkor a támogatási kérelmet további vizsgálat nélkül el kell utasítani.
•    Mindkét támogatási formára vonatkozóan csak abban az esetben köthető szerződés a támogatást igénylővel, ha mindkét támogatási forma vonatkozásában támogatást megítélő támogatói döntéssel rendelkezik.
•    Meghatározásra kerültek mindkét támogatási formára vonatkozóan a támogatási kérelemről való döntési határidők.
•    Ha az alapok alapját végrehajtó szervezet vagy a pénzügyi közvetítő a végső kedvezményezettel kötött szerződést felmondja, az a fenntartási időszak időtartama alatt a támogatási szerződéstől történő elállást is eredményezi.

7.    A támogatásból beszerzett áruk, szolgáltatások, stb. piaci áron történő beszerzése érdekében jelen módosítás három további lehetőségről rendelkezik:

•    A Miniszterelnökség a www.szechenyi2020.hu oldalon létrehozott egy olyan eszközt (e – beszerzési felület), amelynek segítségével a kedvezményezettek a nem közbeszerzés köteles beszerzési szándékaikat közzétehetik, amely alapján bárki ajánlatot tehet. Az eszköz alkalmazását az irányító hatóság a felhívásban írhatja elő.
•    Meghatározásra kerül az az összeg (300.000 Ft), amely alatt nem szükséges az ár alátámasztása a számla kifizetéskor, de ezt az IH helyszínen ellenőrizheti.
•    Referenciaárakat is meg lehet határozni.

8.    A támogatási kérelem értékelése során (vállalkozások esetében) figyelembe kell venni (alapvetően pontlevonás útján) a támogatást igénylő vállalkozás korábbi projektjeinél elkövetett, pénzügyi érdeksérelemmel járó szabálytalanságokat (a mértékére és súlyosságára tekintettel).

9.    A területi kiválasztási eljárásban a döntés-előkészítő bizottságba tagot a területi szereplő közgyűlésének (vagy az általa kijelölt bizottságnak) határozatban kell delegálnia, a részt vevő tag a közgyűlési határozatban meghozott döntést képviselheti az ülésen. A megyei fejlesztési biztosok megfigyelőként részt vehetnek a a döntés-előkészítő bizottságban.

10.    A követeléskezeléssel kapcsolatos szabályozás a következők szerint módosul:

•    a támogató dönt az alkalmazandó követeléskezelés módjáról, nem határoz meg a jogszabály kötelezően alkalmazandó sorrendet;
•    törlésre került a fizetésképtelenségi eljárásokba való bekapcsolódás mérlegelésének lehetősége;
•    pontosításra került a behajtott, kompenzált összeg rendezésének eljárása;
•    új, a követelés előírásának alapjául szolgáló jogcímek kerültek bevezetésre
•    pontosításra kerültek a kis értékű követelés kompenzálásának szabályai;
•    átalakításra került a részletfizetési megállapodás szabályozása: véghatáridő került beépítésre, egy alkalommal kezdeményezhető és a megállapodás maximálisan három alkalommal módosítható.

11.     A fenntartásról szóló szabályozás pontosításra került. A módosítás főbb elemei:

•    fenntartási időszak előírásáról a felhívás rendelkezet a 1303/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 71. cikk (1) bekezdés hatálya alá nem eső projekteknél is
•    a fenntartási időszak kezdete a pénzügyi befejezés helyett a megvalósítás befejezés összhangban a 1303/2013/EU rendelettel
•    a fenntartási jelentés ellenőrzésének eljárásrendi ideje 30 napra, hiánypótlás esetén a jelentésről történő döntési határidő 15 napra módosult

forrás: palyazat.gov.hu

Találja meg a legfrissebb pályázati hírek között az Ön vagy Cége számára nélkülözhetetlen információkat.

Posted in Találja meg a legfrissebb pályázati hírek között az Ön vagy Cége számára nélkülözhetetlen információkat..