Május 3-tól beadhatóak a sertéstartó telepek korszerűsítése pályázatok

A felhívás alapvető célja a sertéstartó gazdaságok versenyképességének javítása, az ágazat foglalkoztatotti számának növelése és a hozzáadott érték termelésének fokozása új, innovatív és környezetbarát technológiák elterjesztésének támogatása révén. A Felhívás a foglalkoztatotti létszám növelésével hozzájárul a foglalkoztatotti ráta mértékének az Európa 2020 Stratégiában elhatározott és Magyarország által is célul kitűzött 75%-ra történő növeléséhez.

A Felhívás több területen kíván hozzájárulni az állattartó telepek versenyképességének növeléséhez. Lehetőség nyílik az állattartásra, valamint az előállított termék kezelésére, tárolására szolgáló épületek, építmények létrehozására, kialakítására, továbbá építéssel nem járó projektek megvalósítására is az állattartáshoz kapcsolódó eszközök, gépek beszerzésén keresztül. Az állattartás erőforrás-hatékonyságának javulása többek között a fajlagos energiafelhasználás csökkenését eredményezi, ezért jelen Felhívás különösen épít az állattartó létesítmények minden olyan irányú beruházására, amely a hatékonyabb energiafelhasználást hivatott elősegíteni. Ennek megfelelően az állattartó telepek létesítményeinek épületenergetikai, épületgépészeti felújítása, technológiáinak korszerűsítése, valamint a megújuló energia hasznosítására irányuló technológiák beszerzése is támogatásra kerül. A Felhívás további fontos célja a fiatal termelők gazdaságainak megerősítése, fejlesztése.

A rendelkezésre álló forrás

A Felhívás meghirdetésekor a támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg a fókuszterületi megosztás szerint 19,86 Mrd Ft.

Az Irányító Hatóság a végrehajtás során a források legalább 80%-át kizárólag a legfeljebb 1 275 000 euró Standard Termelési Érték (a továbbiakban STÉ) üzemmérettel rendelkező mezőgazdasági termelők számára biztosítja. Az STÉ megállapításakor a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló 2004. évi XXXIV. törvény alapján partner, illetve kapcsolódó vállalkozásnak minősülő vállalkozások mezőgazdasági üzemeinek STÉ-it is figyelembe kell venni.

Támogatott támogatási kérelmek várható száma: 400 db.

 Támogatható tevékenységek

A) A versenyképesség javítása érdekében építéssel járó technológiák, valamint az állattartáshoz szükséges gépek beszerzésének támogatása.

1. Építéssel járó állattartási technológia kialakítása.

Támogatható tevékenységek:

a) Az állategészségügyhöz, a takarmányozáshoz, az állattartáshoz kapcsolódó, valamint az előállított termék és a takarmány kezelésére, tárolására szolgáló építéssel járó technológiák beszerzése és fejlesztése. (szellőztetés-, hűtés- és fűtés technológiájának kiépítése, telepi takarmánykeverőkhöz takarmánytároló technológia kialakítása, etetés és itatás technológiájának kialakítása)

b) Állattartó telepi épületek, létesítmények építése, kialakítása, bővítése. (istálló- és szociális helyiség építése, férőhely kiépítése, állatválogató és kezelő kialakítása, termény-, illetve takarmány tárolását szolgáló építmények kialakítása)

2. Építéssel nem járó, a sertéstartáshoz kapcsolódó eszközök, gépek beszerzése.

Támogatható tevékenységek:

Takarmány-előkészítés, kiosztás, tartósítás és kezelés gépei, az állathigiénia biztosításához szükséges gépek, állati termékek telepszintű kezelésének eszközei és gépei.

B) Az állattartó gazdaságokban az energiafelhasználás csökkentése, az erőforrás-hatékonyság javítása. Épületenergetikai, épületgépészeti és energiaellátást érintő korszerűsítések, felújítások, valamint a megújuló energia felhasználására irányuló technológiák alkalmazása.

1. Energiahatékonyság javítására vonatkozó tevékenységek.

A célterülethez azok a tevékenységek tartoznak, melyek elsődleges célja az állattartó telepen belüli energiahatékonyság fokozása:

  • Épületek, építmények hőtechnikai adottságainak javítása, hőveszteségének csökkentése.
  • Épületek, építmények fűtési, hűtési és használati melegvíz rendszereinek korszerűsítése.
  • Világítási rendszerek korszerűsítése.
  • Beépített technológiai berendezések korszerűsítése. Épületgépészeti fejlesztések, új, energiatakarékos technológiák kiépítése, energiatakarékos berendezések beszerzése.

2. Megújuló energiaforrást hasznosító technológiák alkalmazása.

A célterülethez azok a tevékenységek tartoznak, melyek célja a gazdasági-termelési folyamatok és az állattartó telepen belüli építmények energiaigényének fedezése megújuló energia előállításával:

  • Fűtési/hűtési energiaigény, használati melegvíz igény, villamos energia igény részbeni vagy teljes kielégítése megújuló energiaforrásból.

(napkollektorok alkalmazása, biomassza alapú és hőszivattyús rendszerek telepítése, geotermikus energia használata, biogáz termelés, napelemes rendszer kialakítása, szélenergia felhasználása)

A megvalósítandó megújuló energiaforrást hasznosító berendezés termelési kapacitása igazolhatóan legfeljebb annyi lehet, amennyi az adott fogyasztási hely villamosenergia-, illetve amennyi az adott helyrajzi számon elérhető fogyasztók együttes hőenergia fogyasztásának kielégítéséhez elegendő. A villamos energia hálózatba történő értékesítése engedélyezett, de a hálózatba betáplált elektromos energia éves mennyisége nem haladhatja meg az adott fogyasztási hely éves energiafogyasztását.

A megújuló energiaforrást hasznosító technológiák szolgálhatják az energiahatékonysági korszerűsítésre kerülő épület(ek) és technológiai berendezések hő és/vagy villamosenergia ellátását, de önálló beruházási elemek is lehetnek.

Önállóan nem támogatható tevékenységek

 A Felhívás keretében az alábbi tevékenységek önállóan nem, csak valamely önállóan támogatható tevékenységgel együttesen támogathatóak:

  • Projekt előkészítés:
    • szakmai előkészítés,
    • közbeszerzés;
  • Mérnöki feladatok;
  • Projektmenedzsment;
  • Egyéb szolgáltatások, beleértve a tájékoztatás és nyilvánosság biztosításának kötelező tevékenységét;
  • A telepen belül megvalósítandó infrastruktúra-fejlesztés és eszközbeszerzés: Üzemen belüli anyagmozgatás, illetve a vagyonvédelem gépei, eszközei, telepi közlekedő utak kialakítása, a közművekhez és a munkakörülményekhez kapcsolódó beruházások;
  • Telepirányítási rendszer telepítése, egyedi termelés ellenőrzési és egyedi teljesítményvizsgálati rendszer telepítése, automatizált egyedi takarmányadagoló rendszer vezérlésének és periféria rendszerének telepítése, környezeti feltételek automatizált szabályozási rendszerének kialakítása;
  • Istállón belüli trágyakezelés technológiájának korszerűsítése. (8. számú szakmai melléklet szerint);
  • Ingatlan vásárlása.

Támogatást igénylők köre

Jelen felhívásra támogatási kérelmet nyújthatnak be:

1. Mezőgazdasági termelők, akik abban az esetben jogosultak támogatásra, amennyiben igazolják, hogy:

a. a támogatási kérelem benyújtását megelőző, vagy amennyiben erre vonatkozóan nem rendelkeznek adatokkal, az azt megelőző teljes lezárt üzleti évben, fiatal mezőgazdasági termelő esetében lezárt üzleti évben legalább 6000 euró STÉ üzemmérettel rendelkeznek. (Az üzemméret megállapítása szempontjából 275,25 forint/euró árfolyammal számolt 2010. évi STÉ adatok az irányadók);

• A támogatási kérelem benyújtását megelőző teljes lezárt üzleti évének egységes területalapú támogatási kérelme (a továbbiakban: TERA kérelem) alapján számolt, mezőgazdasági tevékenységből származó üzemméret. Ha a mezőgazdasági termelő a támogatási kérelem benyújtását megelőző teljes lezárt üzleti évre vonatkozóan rendelkezik a felhívás mellékletét

„Kormányhivatal igazolása a mezőgazdasági tevékenységgel hasznosított területadatokról” című formanyomtatványon szereplő mezőgazdasági tevékenységgel művelt területtel, vagy TERA kérelemben nem szereplő területtel, abban az esetben a támogatási kérelem benyújtását megelőző teljes lezárt üzleti év vonatkozásában a mezőgazdasági tevékenységére vonatkozóan rendelkeznie kell a támogatást igénylő székhelye/lakhelye szerint illetékes megyei kormányhivatal által földművelésügyi igazgatási jogkörben kiállított igazolással, (a Felhívás 11. számú melléklete szerint) amely tartalmazza az üzemméret számításánál figyelembe vett terület nagyságát és hasznosítási kódját.

• Állattartással összefüggő üzemméret számítás alapja a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (a továbbiakban: NÉBIH) által a támogatást igénylőhöz, mint tartóhoz nyilvántartásba vett tenyészetekben tartott állat lehet. Ha az üzemméret számítás alapját képező állat szarvasmarha, anyajuh, vagy anyakecske akkor az érintett állatfaj tekintetében a teljes lezárt üzleti év vonatkozásában az ENAR nyilvántartásba bejelentett éves átlagos állatlétszámot kell az üzemméret számításánál figyelembe venni. Egyéb, a 13. számú melléklet szerinti állatfajok esetében az üzemméret nagyságát az állatállomány tartási helye szerint illetékes megyei kormányhivatal illetékes járási hatósági állatorvos által kiállított igazolás alapján kell a teljes lezárt üzleti év vonatkozásában az éves átlagos állatlétszám alapján kiszámolni. ENAR-ba és TIR-be a támogatási kérelem benyújtásának napjáig bejelentett módosítások kerülnek figyelembe vételre;

b. a támogatási kérelem benyújtását megelőző, vagy amennyiben erre vonatkozóan nem rendelkezik adatokkal, az ezt megelőző teljes lezárt üzleti évben –fiatal mezőgazdasági termelő és szociális szövetkezet esetében lezárt üzleti évben – árbevételüknek legalább 50%-a mezőgazdasági tevékenységből származott;

c. a NÉBIH által nyilvántartásba vett – a támogatási kérelemmel érintett projekt megvalósítási helyeként szolgáló – állattartó telepet működtetnek.

2. Jelen Felhívás keretében a támogatási kérelem benyújtására kollektív beruházás keretében is van lehetőség.

Kollektív projektnek minősül a legalább öt – jogilag és gazdaságilag egymástól független – kedvezményezett által közösen végrehajtott projekt (konzorcium). Kollektív projektnek minősül továbbá a termelői csoport, a termelői értékesítő szervezet, a mezőgazdasági termelők tagságával működő szövetkezet, valamint a szociális szövetkezet által végrehajtott projekt.

Konzorciumnak az a 272/2014. Korm. r. 3. § (1) bekezdés 19. pontjának, valamint az 59. §-nak megfelelő együttműködés minősül, amelynek legalább öt tagja van. A konzorcium minden egyes tagjának külön-külön meg kell felelni a jogosultsági feltételeknek, továbbá nem lehetnek egymásnak a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló 2004. évi XXXIV. törvény szerinti partner, illetve kapcsolódó vállalkozásai. A konzorciumban történő projekt megvalósításának feltétele, hogy a konzorcium összes tagja a mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény 28. §-a szerint kérelemre nyilvántartásba vett besorolású ügyfél kell, hogy legyen.

Termelői csoport, termelői szervezet abban az esetben jogosult támogatásra, amennyiben minden egyes tagja külön-külön megfelel a jogosultsági feltételeknek.

Kollektív projekt esetében a tagok STÉ-it nem kell összeszámítani. Amennyiben azonban akár csak egyetlen tag üzemmérete meghaladja a fent meghatározott értéket (1 275 000 euró STÉ), úgy a konzorcium, a termelői csoport, illetve a termelői értékesítő szervezet STÉ-je meghatározása szempontjából ennek a tagnak az STÉ-jét kell figyelembe venni.

A támogatás mértéke, összege

Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege:

  • egyéni beruházás esetén maximum 500 millió Ft
  • kollektív beruházás esetén maximum 1 Mrd Ft

A támogatás maximális mértéke:

  • közép-magyarországi régióban (KMR) az összes elszámolható költség 40%-a
  • a nem közép-magyarországi régióban (nem KMR) az összes elszámolható költség 50%-a

Fiatal mezőgazdasági termelő számára 10 százalékponttal megemelt támogatási intenzitás jár.

A kollektív módon végrehajtott projektek 10 százalékponttal megemelt támogatási intenzitásra jogosultak.

Amennyiben egy konzorcium minden tagja fiatal mezőgazdasági termelőnek minősül, abban az esetben 10+10 többlet százalékpontra jogosult a konzorcium által végrehajtott projekt.

A támogatási kérelem benyújtásának határideje és módja

Jelen Felhívás keretében a támogatási kérelmek benyújtására 2016. május 3. naptól 2018. május 3. napjáig van lehetőség.

Támogatási kérelmet kizárólag az ügyfél-azonosítóval rendelkező támogatást igénylő nyújthat be, az MVH www.mvh.gov.hu elektronikus felületén.

A 272/2014. (XI.5.) Korm. rendelet 53. § (1) bekezdése alapján amennyiben a támogatásra rendelkezésre álló kötelezettségvállalási keret kimerül vagy annak kimerülése előre jelezhető, az IH a benyújtási határidő előtt a benyújtás lehetőségét felfüggesztheti vagy a Felhívást lezárhatja.

Találja meg a legfrissebb pályázati hírek között az Ön vagy Cége számára nélkülözhetetlen információkat.

Május 6-tól beadhatóak az Állattartó telepek korszerűsítése pályázatok (lófélék, húshasznosítású galamb, strucc, emu, fürj, nyúl, méh és csincsilla)

A felhívás alapvető célja az állattartó gazdaságok versenyképességének javítása, az ágazat foglalkoztatotti számának növelése és a hozzáadott érték termelésének fokozása új, innovatív és környezetbarát technológiák elterjesztésének támogatása révén. A Felhívás a foglalkoztatotti létszám növelésével hozzájárul a foglalkoztatotti ráta mértékének az Európa 2020 Stratégiában elhatározott és Magyarország által is célul kitűzött 75%-ra történő növeléséhez.

A Felhívás több területen kíván hozzájárulni az állattartó telepek versenyképességének növeléséhez. Lehetőség nyílik az állattartásra, valamint az előállított termék kezelésére, tárolására szolgáló épületek, építmények létrehozására, kialakítására, továbbá építéssel nem járó projektek megvalósítására is az állattartáshoz kapcsolódó eszközök, gépek beszerzésén keresztül. Az állattartás erőforrás-hatékonyságának javulása többek között a fajlagos energiafelhasználás csökkenését eredményezi, ezért jelen Felhívás különösen épít az állattartó létesítmények minden olyan irányú beruházására, amely a hatékonyabb energiafelhasználást hivatott elősegíteni. Ennek megfelelően az állattartó telepek létesítményeinek épületenergetikai, épületgépészeti felújítása, technológiáinak korszerűsítése, valamint a megújuló energia hasznosítására irányuló technológiák beszerzése is támogatásra kerül. A Felhívás további fontos célja a fiatal termelők gazdaságainak megerősítése, fejlesztése.

A Felhívás keretében támogatás kizárólag az alábbi állatfajok tartásához kapcsolódó projektekhez nyújtható:

  1. lófélék (ló, szamár, öszvér),
  2. húshasznosítású galamb,
  3. strucc, emu,
  4. fürj,
  5. nyúl,
  6. méh,
  7. csincsilla.

A rendelkezésre álló forrás

A Felhívás meghirdetésekor a támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg a fókuszterületi megosztás szerint 5,95 Mrd Ft.

Az Irányító Hatóság a végrehajtás során a források legalább 80%-át kizárólag a legfeljebb 1 275 000 euró Standard Termelési Érték (a továbbiakban STÉ) üzemmérettel rendelkező mezőgazdasági termelők számára biztosítja. Az STÉ megállapításakor a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló 2004. évi XXXIV. törvény alapján partner, illetve kapcsolódó vállalkozásnak minősülő vállalkozások mezőgazdasági üzemeinek STÉ-it is figyelembe kell venni.

Támogatható tevékenységek

A) A versenyképesség javítása érdekében építéssel járó technológiák, valamint az állattartáshoz szükséges gépek beszerzésének támogatása.

1. Építéssel járó állattartási technológia kialakítása.

Támogatható tevékenységek:

a) Az állategészségügyhöz, a takarmányozáshoz, az állattartáshoz kapcsolódó, valamint az előállított termék és a takarmány kezelésére, tárolására szolgáló építéssel járó technológiák beszerzése és fejlesztése. (szellőztetés és hűtés-fűtés technológiájának kiépítése, telepi takarmánykeverőkhöz takarmánytároló technológia kialakítása, takarmányok eltarthatóságát biztosító technológia kialakítása, etetés és itatás technológiájának kialakítása, tojásgyűjtés, tojásosztályozás és tojáskeltetés technológiájának kialakítása és fejlesztése)

b) Állattartó telepi épületek, létesítmények építése, kialakítása, bővítése. (istálló-, mézház-, tojás válogató és keltető épület-, szociális helyiség építése, állatválogató, -kezelő és -felhajtó, valamint elektromos és hagyományos karám, illetve kifutó és jártató kialakítása, férőhely kiépítése, termény, illetve takarmány tárolását szolgáló építmények kialakítása, méhészeti eszközök és berendezések tárolására és használatára, valamint a megtermelt méz az eszközöktől külön légtérben történő, biztonságos tárolására alkalmas épületek kialakítása, a méhcsaládok teleltetésére alkalmas teleprész kialakítása)

2. Építéssel nem járó, állattartáshoz kapcsolódó eszközök, gépek beszerzése.

Támogatható tevékenységek:

Takarmány-előkészítés, kiosztás, tartósítás és kezelés gépei, az állathigiénia biztosításához szükséges gépek, állati termékek telepszintű kezelésének eszközei és gépei.

A támogatást igénylők csak a támogatási kérelemmel érintett telepen tartott állatfajjal kapcsolatosan, illetve csak szakmailag indokolt tevékenységre nyújthatnak be támogatási kérelmet.

B) Az állattartó gazdaságokban az energiafelhasználás csökkentése, az erőforrás-hatékonyság javítása. Épületenergetikai, épületgépészeti és energiaellátást érintő korszerűsítések, felújítások, valamint a megújuló energia felhasználására irányuló technológiák alkalmazása.

1. Energiahatékonyság javítására vonatkozó tevékenységek.

A célterülethez azok a tevékenységek tartoznak, melyek elsődleges célja az állattartó telepen belüli energiahatékonyság fokozása:

  • Épületek, építmények hőtechnikai adottságainak javítása, hőveszteségének csökkentése.
  • Épületek, építmények fűtési, hűtési és használati melegvíz rendszereinek korszerűsítése.
  • Világítási rendszerek korszerűsítése.
  • Beépített technológiai berendezések korszerűsítése. Épületgépészeti fejlesztések, új, energiatakarékos technológiák kiépítése, energiatakarékos berendezések beszerzése.

2. Megújuló energiaforrást hasznosító technológiák alkalmazása.

A célterülethez azok a tevékenységek tartoznak, melyek célja a gazdasági-termelési folyamatok és az állattartó telepen belüli építmények energiaigényének fedezése megújuló energia előállításával:

  • Fűtési/hűtési energiaigény, használati melegvíz igény, villamos energia igény részbeni vagy teljes kielégítése megújuló energiaforrásból.

(napkollektorok alkalmazása, biomassza alapú és hőszivattyús rendszerek telepítése, geotermikus energia használata, biogáz termelés, napelemes rendszer kialakítása, szélenergia felhasználása)

A megvalósítandó megújuló energiaforrást hasznosító berendezés termelési kapacitása igazolhatóan legfeljebb annyi lehet, amennyi az adott fogyasztási hely villamosenergia-, illetve amennyi az adott helyrajzi számon elérhető fogyasztók együttes hőenergia fogyasztásának kielégítéséhez elegendő. A villamos energia hálózatba történő értékesítése engedélyezett, de a hálózatba betáplált elektromos energia éves mennyisége nem haladhatja meg az adott fogyasztási hely éves energiafogyasztását

A megújuló energiaforrást hasznosító technológiák szolgálhatják az energiahatékonysági korszerűsítésre kerülő épület(ek) és technológiai berendezések hő és/vagy villamosenergia ellátását, de önálló beruházási elemek is lehetnek.

Önállóan nem támogatható tevékenységek

 A Felhívás keretében az alábbi tevékenységek önállóan nem, csak valamely önállóan támogatható tevékenységgel együttesen támogathatóak:

  • Projekt előkészítés:
    • szakmai előkészítés,
    • közbeszerzés;
  • Mérnöki feladatok;
  • Projektmenedzsment;
  • Egyéb szolgáltatások, beleértve a tájékoztatás és nyilvánosság biztosításának kötelező tevékenységét;
  • A telepen belül megvalósítandó infrastruktúra-fejlesztés és eszközbeszerzés: Üzemen belüli anyagmozgatás, illetve a vagyonvédelem gépei, eszközei, telepi közlekedő utak kialakítása, a közművekhez és a munkakörülményekhez kapcsolódó beruházások (a Felhívás 5.7 pontjának figyelembevételével);
  • Telepirányítási rendszer telepítése, egyedi termelés ellenőrzési és egyedi teljesítményvizsgálati rendszer telepítése, automatizált egyedi takarmányadagoló rendszer vezérlésének és periféria rendszerének telepítése, környezeti feltételek automatizált szabályozási rendszerének kialakítása;
  • Istállón belüli trágyakezelés technológiájának korszerűsítése. (8. számú szakmai melléklet szerint);
  • Ingatlan vásárlása.

Nem támogatható tevékenységek

A Felhívás keretében a III. és IV. pontokban meghatározott tevékenységeken túlmenően más tevékenység nem támogatható.

Különösen nem támogathatók a következő tevékenységek:

  • A trágyatárolók építésére, illetve az istállón kívüli trágyakezelés megvalósítására irányuló, a VP5-4.1.1.6-15 kódszámú felhívásban támogatott tevékenységek.
  • A mindenkor hatályos Nemzeti Méhészeti Programban támogatott tevékenységek, továbbá kaptárak, méhészkonténerek beszerzése.
  • Erőgépek beszerzése.

Támogatást igénylők köre

Jelen felhívásra támogatási kérelmet nyújthatnak be:

1. Mezőgazdasági termelők, akik abban az esetben jogosultak támogatásra, amennyiben igazolják, hogy:

a. a támogatási kérelem benyújtását megelőző, vagy amennyiben erre vonatkozóan nem rendelkeznek adatokkal, az azt megelőző teljes lezárt üzleti évben, fiatal mezőgazdasági termelő esetében lezárt üzleti évben legalább 6000 euró STÉ üzemmérettel rendelkeznek. (Az üzemméret megállapítása szempontjából 275,25 forint/euró árfolyammal számolt 2010. évi STÉ adatok az irányadók);

• A támogatási kérelem benyújtását megelőző teljes lezárt üzleti évének egységes területalapú támogatási kérelme (a továbbiakban: TERA kérelem) alapján számolt, mezőgazdasági tevékenységből származó üzemméret. Ha a mezőgazdasági termelő a támogatási kérelem benyújtását megelőző teljes lezárt üzleti évre vonatkozóan rendelkezik a felhívás mellékletét

„Kormányhivatal igazolása a mezőgazdasági tevékenységgel hasznosított területadatokról” című formanyomtatványon szereplő mezőgazdasági tevékenységgel művelt területtel, vagy TERA kérelemben nem szereplő területtel, abban az esetben a támogatási kérelem benyújtását megelőző teljes lezárt üzleti év vonatkozásában a mezőgazdasági tevékenységére vonatkozóan rendelkeznie kell a támogatást igénylő székhelye/lakhelye szerint illetékes megyei kormányhivatal által földművelésügyi igazgatási jogkörben kiállított igazolással, (a Felhívás 11. számú melléklete szerint) amely tartalmazza az üzemméret számításánál figyelembe vett terület nagyságát és hasznosítási kódját.

• Állattartással összefüggő üzemméret számítás alapja a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (a továbbiakban: NÉBIH) által a támogatást igénylőhöz, mint tartóhoz nyilvántartásba vett tenyészetekben tartott állat lehet. Ha az üzemméret számítás alapját képező állat szarvasmarha, anyajuh, vagy anyakecske akkor az érintett állatfaj tekintetében a teljes lezárt üzleti év vonatkozásában az ENAR nyilvántartásba bejelentett éves átlagos állatlétszámot kell az üzemméret számításánál figyelembe venni. Egyéb, a 13. számú melléklet szerinti állatfajok esetében az üzemméret nagyságát az állatállomány tartási helye szerint illetékes megyei kormányhivatal illetékes járási hatósági állatorvos által kiállított igazolás alapján kell a teljes lezárt üzleti év vonatkozásában az éves átlagos állatlétszám alapján kiszámolni. ENAR-ba és TIR-be a támogatási kérelem benyújtásának napjáig bejelentett módosítások kerülnek figyelembe vételre;

b. a támogatási kérelem benyújtását megelőző, vagy amennyiben erre vonatkozóan nem rendelkezik adatokkal, az ezt megelőző teljes lezárt üzleti évben –fiatal mezőgazdasági termelő és szociális szövetkezet esetében lezárt üzleti évben – árbevételüknek legalább 50%-a mezőgazdasági tevékenységből származott;

c. a NÉBIH által nyilvántartásba vett – a támogatási kérelemmel érintett projekt megvalósítási helyeként szolgáló – állattartó telepet működtetnek.

2. Jelen Felhívás keretében a támogatási kérelem benyújtására kollektív beruházás keretében is van lehetőség.

Kollektív projektnek minősül a legalább öt – jogilag és gazdaságilag egymástól független – kedvezményezett által közösen végrehajtott projekt (konzorcium). Kollektív projektnek minősül továbbá a termelői csoport, a termelői értékesítő szervezet, a mezőgazdasági termelők tagságával működő szövetkezet, valamint a szociális szövetkezet által végrehajtott projekt.

Konzorciumnak az a 272/2014. Korm. r. 3. § (1) bekezdés 19. pontjának, valamint az 59. §-nak megfelelő együttműködés minősül, amelynek legalább öt tagja van. A konzorcium minden egyes tagjának külön-külön meg kell felelni a jogosultsági feltételeknek, továbbá nem lehetnek egymásnak a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló 2004. évi XXXIV. törvény szerinti partner, illetve kapcsolódó vállalkozásai. A konzorciumban történő projekt megvalósításának feltétele, hogy a konzorcium összes tagja a mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény 28. §-a szerint kérelemre nyilvántartásba vett besorolású ügyfél kell, hogy legyen.

Termelői csoport, termelői szervezet abban az esetben jogosult támogatásra, amennyiben minden egyes tagja külön-külön megfelel a jogosultsági feltételeknek.

Kollektív projekt esetében a tagok STÉ-it nem kell összeszámítani. Amennyiben azonban akár csak egyetlen tag üzemmérete meghaladja a fent meghatározott értéket (1 275 000 euró STÉ), úgy a konzorcium, a termelői csoport, illetve a termelői értékesítő szervezet STÉ-je meghatározása szempontjából ennek a tagnak az STÉ-jét kell figyelembe venni.

A támogatás mértéke, összege

Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege:

  • egyéni beruházás esetén maximum 100 millió Ft
  • kollektív beruházás esetén maximum 200 millió Ft

A támogatás maximális mértéke:

  • közép-magyarországi régióban (KMR) az összes elszámolható költség 40%-a
  • a nem közép-magyarországi régióban (nem KMR) az összes elszámolható költség 50%-a

Fiatal mezőgazdasági termelő számára 10 százalékponttal megemelt támogatási intenzitás jár.

A kollektív módon végrehajtott projektek 10 százalékponttal megemelt támogatási intenzitásra jogosultak.

Amennyiben egy konzorcium minden tagja fiatal mezőgazdasági termelőnek minősül, abban az esetben 10+10 többlet százalékpontra jogosult a konzorcium által végrehajtott projekt.

A támogatási kérelem benyújtásának határideje és módja

Jelen Felhívás keretében a támogatási kérelmek benyújtására 2016. május 6. naptól 2018. május 6. napjáig van lehetőség.

Támogatási kérelmet kizárólag az ügyfél-azonosítóval rendelkező támogatást igénylő nyújthat be, az MVH www.mvh.gov.hu elektronikus felületén.

A 272/2014. (XI.5.) Korm. rendelet 53. § (1) bekezdése alapján amennyiben a támogatásra rendelkezésre álló kötelezettségvállalási keret kimerül vagy annak kimerülése előre jelezhető, az IH a benyújtási határidő előtt a benyújtás lehetőségét felfüggesztheti vagy a Felhívást lezárhatja.

Találja meg a legfrissebb pályázati hírek között az Ön vagy Cége számára nélkülözhetetlen információkat.

Május 4-től beadhatóak a Baromfitartó telepek korszerűsítése pályázatok

A felhívás alapvető célja a baromfitartó gazdaságok versenyképességének javítása, az ágazat foglalkoztatotti számának növelése és a hozzáadott érték termelésének fokozása új, innovatív és környezetbarát technológiák elterjesztésének támogatása révén. A Felhívás a foglalkoztatotti létszám növelésével hozzájárul a foglalkoztatotti ráta mértékének az Európa 2020 Stratégiában elhatározott és Magyarország által is célul kitűzött 75%-ra történő növeléséhez.

A Felhívás több területen kíván hozzájárulni az állattartó telepek versenyképességének növeléséhez. Lehetőség nyílik az állattartásra, valamint az előállított termék kezelésére, tárolására szolgáló épületek, építmények létrehozására, kialakítására, továbbá építéssel nem járó projektek megvalósítására is az állattartáshoz kapcsolódó eszközök, gépek beszerzésén keresztül. Az állattartás erőforrás-hatékonyságának javulása többek között a fajlagos energiafelhasználás csökkenését eredményezi, ezért jelen Felhívás különösen épít az állattartó létesítmények minden olyan irányú beruházására, amely a hatékonyabb energiafelhasználást hivatott elősegíteni. Ennek megfelelően az állattartó telepek létesítményeinek épületenergetikai, épületgépészeti felújítása, technológiáinak korszerűsítése, valamint a megújuló energia hasznosítására irányuló technológiák beszerzése is támogatásra kerül. A Felhívás további fontos célja a fiatal termelők gazdaságainak megerősítése, fejlesztése

A rendelkezésre álló forrás

A Felhívás meghirdetésekor a támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg a fókuszterületi megosztás szerint 19,86 Mrd Ft.

Az Irányító Hatóság a végrehajtás során a források legalább 80%-át kizárólag a legfeljebb 1 275 000 euró Standard Termelési Érték (a továbbiakban STÉ) üzemmérettel rendelkező mezőgazdasági termelők számára biztosítja. Az STÉ megállapításakor a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló 2004. évi XXXIV. törvény alapján partner, illetve kapcsolódó vállalkozásnak minősülő vállalkozások mezőgazdasági üzemeinek STÉ-it is figyelembe kell venni.

Támogatható tevékenységek

A) A versenyképesség javítása érdekében építéssel járó technológiák, valamint az állattartáshoz szükséges gépek beszerzésének támogatása.

 1. Építéssel járó állattartási technológia kialakítása.

Támogatható tevékenységek:

a) Az állategészségügyhöz, a takarmányozáshoz, az állattartáshoz kapcsolódó, valamint az előállított termék és a takarmány kezelésére, tárolására szolgáló építéssel járó technológiák beszerzése és fejlesztése. (szellőztetés és hűtés-fűtés technológiájának kiépítése, telepi takarmánykeverőkhöz szemestermény-tároló technológia kialakítása, takarmányok eltarthatóságát biztosító technológia kialakítása, etetés és itatás technológiájának kialakítása, a tojásgyűjtés, tojásosztályozás és tojáskeltetés technológiájának kialakítása és fejlesztése)

b) Állattartó telepi épületek, létesítmények építése, kialakítása, bővítése. (istálló-, szociális helyiség-, továbbá tojás válogató-, keltető épület építése, férőhely kiépítése, termény, illetve takarmány tárolását szolgáló építmények kialakítása)

 2. Építéssel nem járó, a baromfitartáshoz kapcsolódó eszközök, gépek beszerzése.

Támogatható tevékenységek:

Takarmány-előkészítés, kiosztás, tartósítás és kezelés gépei, az állathigiénia biztosításához szükséges gépek, állati termékek telepszintű kezelésének eszközei és gépei.

Tojásosztályozó- és csomagoló, illetve tisztító berendezések beszerzése, beépítése.

 B) Az állattartó gazdaságokban az energiafelhasználás csökkentése, az erőforrás-hatékonyság javítása. Épületenergetikai, épületgépészeti és energiaellátást érintő korszerűsítések, felújítások, valamint a megújuló energia felhasználására irányuló technológiák alkalmazása.

 1. Energiahatékonyság javítására vonatkozó tevékenységek.

A célterülethez azok a tevékenységek tartoznak, melyek elsődleges célja az állattartó telepen belüli energiahatékonyság fokozása:

  • Épületek, építmények hőtechnikai adottságainak javítása, hőveszteségének csökkentése.
  • Épületek, építmények fűtési, hűtési és használati melegvíz rendszereinek korszerűsítése.
  • Világítási rendszerek korszerűsítése.
  • Beépített technológiai berendezések korszerűsítése. Épületgépészeti fejlesztések, új, energiatakarékos technológiák kiépítése, energiatakarékos berendezések beszerzése.

2. Megújuló energiaforrást hasznosító technológiák alkalmazása.

A célterülethez azok a tevékenységek tartoznak, melyek célja a gazdasági-termelési folyamatok és az állattartó telepen belüli építmények energiaigényének fedezése megújuló energia előállításával:

  • Fűtési/hűtési energiaigény, használati melegvíz igény, villamos energia igény részbeni vagy teljes kielégítése megújuló energiaforrásból.

(napkollektorok alkalmazása, biomassza alapú és hőszivattyús rendszerek telepítése, geotermikus energia használata, biogáz termelés, napelemes rendszer kialakítása, szélenergia felhasználása)

A megvalósítandó megújuló energiaforrást hasznosító berendezés termelési kapacitása igazolhatóan legfeljebb annyi lehet, amennyi az adott fogyasztási hely villamosenergia-, illetve amennyi az adott helyrajzi számon elérhető fogyasztók együttes hőenergia fogyasztásának kielégítéséhez elegendő. A villamos energia hálózatba történő értékesítése engedélyezett, de a hálózatba betáplált elektromos energia éves mennyisége nem haladhatja meg az adott fogyasztási hely éves energiafogyasztását.

 A megújuló energiaforrást hasznosító technológiák szolgálhatják az energiahatékonysági korszerűsítésre kerülő épület(ek) és technológiai berendezések hő és/vagy villamosenergia ellátását, de önálló beruházási elemek is lehetnek.

Önállóan nem támogatható tevékenységek

 A Felhívás keretében az alábbi tevékenységek önállóan nem, csak valamely önállóan támogatható tevékenységgel együttesen támogathatóak:

  • Projekt előkészítés:
    • szakmai előkészítés,
    • közbeszerzés;
  • Mérnöki feladatok;
  • Projektmenedzsment;
  • Egyéb szolgáltatások, beleértve a tájékoztatás és nyilvánosság biztosításának kötelező tevékenységét;
  • A telepen belül megvalósítandó infrastruktúra-fejlesztés és eszközbeszerzés: Üzemen belüli anyagmozgatás, illetve a vagyonvédelem gépei, eszközei, telepi közlekedő utak kialakítása, a közművekhez és a munkakörülményekhez kapcsolódó beruházások (a Felhívás 5.7 pontjának figyelembevételével);
  • Telepirányítási rendszer telepítése, egyedi termelés ellenőrzési és egyedi teljesítményvizsgálati rendszer telepítése, automatizált egyedi takarmányadagoló rendszer vezérlésének és periféria rendszerének telepítése, környezeti feltételek automatizált szabályozási rendszerének kialakítása;
  • Istállón belüli trágyakezelés technológiájának korszerűsítése. (8. számú szakmai melléklet szerint);
  • Ingatlan vásárlása.

Támogatást igénylők köre:

1. Mezőgazdasági termelők, akik abban az esetben jogosultak támogatásra, amennyiben igazolják, hogy:

a. a támogatási kérelem benyújtását megelőző, vagy amennyiben erre vonatkozóan nem rendelkeznek adatokkal, az azt megelőző teljes lezárt üzleti évben, fiatal mezőgazdasági termelő esetében lezárt üzleti évben legalább 6000 euró STÉ üzemmérettel rendelkeznek. (Az üzemméret megállapítása szempontjából 275,25 forint/euró árfolyammal számolt 2010. évi STÉ adatok az irányadók);

• A támogatási kérelem benyújtását megelőző teljes lezárt üzleti évének egységes területalapú támogatási kérelme (a továbbiakban: TERA kérelem) alapján számolt, mezőgazdasági tevékenységből származó üzemméret. Ha a mezőgazdasági termelő a támogatási kérelem benyújtását megelőző teljes lezárt üzleti évre vonatkozóan rendelkezik a felhívás mellékletét

„Kormányhivatal igazolása a mezőgazdasági tevékenységgel hasznosított területadatokról” című formanyomtatványon szereplő mezőgazdasági tevékenységgel művelt területtel, vagy TERA kérelemben nem szereplő területtel, abban az esetben a támogatási kérelem benyújtását megelőző teljes lezárt üzleti év vonatkozásában a mezőgazdasági tevékenységére vonatkozóan rendelkeznie kell a támogatást igénylő székhelye/lakhelye szerint illetékes megyei kormányhivatal által földművelésügyi igazgatási jogkörben kiállított igazolással, (a Felhívás 11. számú melléklete szerint) amely tartalmazza az üzemméret számításánál figyelembe vett terület nagyságát és hasznosítási kódját.

• Állattartással összefüggő üzemméret számítás alapja a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (a továbbiakban: NÉBIH) által a támogatást igénylőhöz, mint tartóhoz nyilvántartásba vett tenyészetekben tartott állat lehet. Ha az üzemméret számítás alapját képező állat szarvasmarha, anyajuh, vagy anyakecske akkor az érintett állatfaj tekintetében a teljes lezárt üzleti év vonatkozásában az ENAR nyilvántartásba bejelentett éves átlagos állatlétszámot kell az üzemméret számításánál figyelembe venni. Egyéb, a 13. számú melléklet szerinti állatfajok esetében az üzemméret nagyságát az állatállomány tartási helye szerint illetékes megyei kormányhivatal illetékes járási hatósági állatorvos által kiállított igazolás alapján kell a teljes lezárt üzleti év vonatkozásában az éves átlagos állatlétszám alapján kiszámolni. ENAR-ba és TIR-be a támogatási kérelem benyújtásának napjáig bejelentett módosítások kerülnek figyelembe vételre;

b. a támogatási kérelem benyújtását megelőző, vagy amennyiben erre vonatkozóan nem rendelkezik adatokkal, az ezt megelőző teljes lezárt üzleti évben –fiatal mezőgazdasági termelő és szociális szövetkezet esetében lezárt üzleti évben – árbevételüknek legalább 50%-a mezőgazdasági tevékenységből származott;

c. a NÉBIH által nyilvántartásba vett – a támogatási kérelemmel érintett projekt megvalósítási helyeként szolgáló – állattartó telepet működtetnek.

2. Jelen Felhívás keretében a támogatási kérelem benyújtására kollektív beruházás keretében is van lehetőség.

Kollektív projektnek minősül a legalább öt – jogilag és gazdaságilag egymástól független – kedvezményezett által közösen végrehajtott projekt (konzorcium). Kollektív projektnek minősül továbbá a termelői csoport, a termelői értékesítő szervezet, a mezőgazdasági termelők tagságával működő szövetkezet, valamint a szociális szövetkezet által végrehajtott projekt.

Konzorciumnak az a 272/2014. Korm. r. 3. § (1) bekezdés 19. pontjának, valamint az 59. §-nak megfelelő együttműködés minősül, amelynek legalább öt tagja van. A konzorcium minden egyes tagjának külön-külön meg kell felelni a jogosultsági feltételeknek, továbbá nem lehetnek egymásnak a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló 2004. évi XXXIV. törvény szerinti partner, illetve kapcsolódó vállalkozásai. A konzorciumban történő projekt megvalósításának feltétele, hogy a konzorcium összes tagja a mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény 28. §-a szerint kérelemre nyilvántartásba vett besorolású ügyfél kell, hogy legyen.

Termelői csoport, termelői szervezet abban az esetben jogosult támogatásra, amennyiben minden egyes tagja külön-külön megfelel a jogosultsági feltételeknek.

Kollektív projekt esetében a tagok STÉ-it nem kell összeszámítani. Amennyiben azonban akár csak egyetlen tag üzemmérete meghaladja a fent meghatározott értéket (1 275 000 euró STÉ), úgy a konzorcium, a termelői csoport, illetve a termelői értékesítő szervezet STÉ-je meghatározása szempontjából ennek a tagnak az STÉ-jét kell figyelembe venni.

A támogatás mértéke, összege

Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege:

  • egyéni beruházás esetén maximum 500 millió Ft
  • kollektív beruházás esetén maximum 1 Mrd Ft

A támogatás maximális mértéke:

  • közép-magyarországi régióban (KMR) az összes elszámolható költség 40%-a
  • a nem közép-magyarországi régióban (nem KMR) az összes elszámolható költség 50%-a

Fiatal mezőgazdasági termelő számára 10 százalékponttal megemelt támogatási intenzitás jár.

A kollektív módon végrehajtott projektek 10 százalékponttal megemelt támogatási intenzitásra jogosultak.

Amennyiben egy konzorcium minden tagja fiatal mezőgazdasági termelőnek minősül, abban az esetben 10+10 többlet százalékpontra jogosult a konzorcium által végrehajtott projekt.

A támogatási kérelem benyújtásának határideje és módja

Jelen Felhívás keretében a támogatási kérelmek benyújtására 2016. május 4. naptól 2018. május 4. napjáig van lehetőség.

Támogatási kérelmet kizárólag az ügyfél-azonosítóval rendelkező támogatást igénylő nyújthat be, az MVH www.mvh.gov.hu elektronikus felületén.

A 272/2014. (XI.5.) Korm. rendelet 53. § (1) bekezdése alapján amennyiben a támogatásra rendelkezésre álló kötelezettségvállalási keret kimerül vagy annak kimerülése előre jelezhető, az IH a benyújtási határidő előtt a benyújtás lehetőségét felfüggesztheti vagy a Felhívást lezárhatja.

Találja meg a legfrissebb pályázati hírek között az Ön vagy Cége számára nélkülözhetetlen információkat.

Május 2-től beadhatóak a szarvasmarha telepek korszerűsítése pályázatok

A felhívás alapvető célja a szarvasmarhatartó gazdaságok versenyképességének javítása, az ágazat foglalkoztatotti számának növelése és a hozzáadott érték termelésének fokozása új, innovatív és környezetbarát technológiák elterjesztésének támogatása révén. A Felhívás a foglalkoztatotti létszám növelésével hozzájárul a foglalkoztatotti ráta mértékének az Európa 2020 Stratégiában elhatározott és Magyarország által is célul kitűzött 75%-ra történő növeléséhez.

A Felhívás több területen kíván hozzájárulni az állattartó telepek versenyképességének növeléséhez. Lehetőség nyílik az állattartásra, valamint az előállított termék kezelésére, tárolására szolgáló épületek, építmények létrehozására, kialakítására, továbbá építéssel nem járó projektek megvalósítására is az állattartáshoz kapcsolódó eszközök, gépek beszerzésén keresztül. Az állattartás erőforrás-hatékonyságának javulása többek között a fajlagos energiafelhasználás csökkenését eredményezi, ezért jelen Felhívás különösen épít az állattartó létesítmények minden olyan irányú beruházására, amely a hatékonyabb energiafelhasználást hivatott elősegíteni. Ennek megfelelően az állattartó telepek létesítményeinek épületenergetikai, épületgépészeti felújítása, technológiáinak korszerűsítése, valamint a megújuló energia hasznosítására irányuló technológiák beszerzése is támogatásra kerül. A Felhívás további fontos célja a fiatal termelők gazdaságainak megerősítése, fejlesztése.

A rendelkezésre álló forrás

A Felhívás meghirdetésekor a támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg a fókuszterületi megosztás szerint 19,86 Mrd Ft.

Az Irányító Hatóság a végrehajtás során a források legalább 80%-át kizárólag a legfeljebb 1 275 000 euró Standard Termelési Érték (a továbbiakban STÉ) üzemmérettel rendelkező mezőgazdasági termelők számára biztosítja. Az STÉ megállapításakor a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló 2004. évi XXXIV. törvény alapján partner, illetve kapcsolódó vállalkozásnak minősülő vállalkozások mezőgazdasági üzemeinek STÉ-it is figyelembe kell venni.

 Támogatható tevékenységek

A) A versenyképesség javítása érdekében építéssel járó technológiák, valamint az állattartáshoz szükséges gépek beszerzésének támogatása.

1. Építéssel járó állattartási technológia kialakítása.

Támogatható tevékenységek:

a) Az állategészségügyhöz, a takarmányozáshoz, az állattartáshoz kapcsolódó, valamint az előállított termék és a takarmány kezelésére, tárolására szolgáló építéssel járó technológiák beszerzése és fejlesztése. (szellőztetés-, hűtés-, fűtés-, valamint a fejés technológiájának kiépítése, tejhűtés és tejtárolás technológiájának kialakítása, telepi takarmánykeverőkhöz szemestermény-tároló technológia kialakítása, takarmányok eltarthatóságát biztosító technológia kialakítása, etetés és itatás technológiájának kialakítása)

b) Állattartó telepi épületek, létesítmények építése, kialakítása, bővítése. (istálló-, fejő- és tejház, valamint szociális helyiség építése, állatválogató, -kezelő és -felhajtó, valamint elektromos és hagyományos karám, illetve kifutó és jártató kialakítása, férőhely kiépítése, termény-, illetve takarmány tárolását szolgáló építmények kialakítása)

2. Építéssel nem járó, a szarvasmarhatartáshoz kapcsolódó eszközök, gépek beszerzése.

Támogatható tevékenységek:

a) Takarmány-előkészítés, kiosztás, tartósítás és kezelés gépei, az állathigiénia biztosításához szükséges gépek, állati termékek telepszintű kezelésének eszközei és gépei.

b) A szálastakarmány betakarítás és kiosztás, továbbá a szervestrágya kijuttatás eszközeinek és munkagépeinek beszerzése. Körbálázó, rendsodró, kaszáló és silózó adapter beszerzése. (A munkagépek beszerzésére igénybe vehető támogatás összege nem haladhatja meg a nettó 10 000 000 Ft-ot.)

B) Az állattartó gazdaságokban az energiafelhasználás csökkentése, az erőforrás-hatékonyság javítása. Épületenergetikai, épületgépészeti és energiaellátást érintő korszerűsítések, felújítások, valamint a megújuló energia felhasználására irányuló technológiák alkalmazása.

1. Energiahatékonyság javítására vonatkozó tevékenységek.

A célterülethez azok a tevékenységek tartoznak, melyek elsődleges célja az állattartó telepen belüli energiahatékonyság fokozása:

  • Épületek, építmények hőtechnikai adottságainak javítása, hőveszteségének csökkentése.
  • Épületek, építmények fűtési, hűtési és használati melegvíz rendszereinek korszerűsítése.
  • Világítási rendszerek korszerűsítése.
  • Beépített technológiai berendezések korszerűsítése. Épületgépészeti fejlesztések, új, energiatakarékos technológiák kiépítése, energiatakarékos berendezések beszerzése.

2. Megújuló energiaforrást hasznosító technológiák alkalmazása.

A célterülethez azok a tevékenységek tartoznak, melyek célja a gazdasági-termelési folyamatok és az állattartó telepen belüli építmények energiaigényének fedezése megújuló energia előállításával:

  • Fűtési/hűtési energiaigény, használati melegvíz igény, villamos energia igény részbeni vagy teljes kielégítése megújuló energiaforrásból.

(napkollektorok alkalmazása, biomassza alapú és hőszivattyús rendszerek telepítése, geotermikus energia használata, biogáz termelés, napelemes rendszer kialakítása, szélenergia felhasználása)

A megvalósítandó megújuló energiaforrást hasznosító berendezés termelési kapacitása igazolhatóan legfeljebb annyi lehet, amennyi az adott fogyasztási hely villamosenergia-, illetve amennyi az adott helyrajzi számon elérhető fogyasztók együttes hőenergia fogyasztásának kielégítéséhez elegendő. A villamos energia hálózatba történő értékesítése engedélyezett, de a hálózatba betáplált elektromos energia éves mennyisége nem haladhatja meg az adott fogyasztási hely éves energiafogyasztását.

A megújuló energiaforrást hasznosító technológiák szolgálhatják az energiahatékonysági korszerűsítésre kerülő épület(ek) és technológiai berendezések hő és

Módosult a településképet meghatározó épületek külső rekonstrukciója, többfunkciós közösségi tér létrehozása, fejlesztése, energetikai korszerűsítése érdekében kiírt pályázat benyújtási határideje

Módosult a Széchenyi 2020 keretében megjelent „Településképet meghatározó épületek külső rekonstrukciója, többfunkciós közösségi tér létrehozása, fejlesztése, energetikai korszerűsítés” című (VP-6-7.4.1.1-16 kódszámú) Felhívás beadásának kezdő időpontja, melynek értelmében a támogatást igénylők 2016. április 11-től nyújthatják be támogatási kérelmeiket.

Pályázat célja a vidéki térségekben élők életminőségének a javítása, a vidéki települések vonzóbbá tétele olyan, a fenntarthatóság növelését és a társadalmi felzárkózást és az egész életen át tartó tanulást elősegítő fejlesztések által, melyek a helyi szükségletek mértékéhez igazítva tényleges közösségi jellegű funkciókkal és használattal bírnak. Kiemelt célkitűzés az energia- és erőforrás hatékonyság növelése, illetve az alapvető szolgáltatásokhoz és a közösségi élet feltételeihez való hozzáférés javítása a közösségi terek létrehozásával és fejlesztésével.

Támogatható tevékenységek:

1. célterület esetében:

 Az állami vagy önkormányzati funkciót nem magában foglaló közösségi funkciókat ellátó létesítmények energetikai korszerűsítése, illetve a megújuló energia hasznosítását célzó fejlesztése az alábbiak szerint:

 a)       a fejlesztéssel érintett épület energetikai korszerűsítését szolgáló külső és belső felújítás, korszerűsítés, átalakítás

  • épületek hőtechnikai adottságainak javítása, hőveszteségének csökkentése (fűtött és fűtetlen teret elválasztó, nem nyílászáró szerkezetnek minősülő épülethatároló szerkezetek hőszigetelése, fűtött és fűtetlen teret elválasztó, nyílászáró szerkezetnek minősülő épülethatároló szerkezetek cseréje / energia-megtakarítást eredményező korszerűsítése, épületek nyári hővédelmének javítása, árnyékoló- vagy árnyékvető szerkezetek beépítése);
  • épületek fűtési, hűtési és használati melegvíz rendszereinek korszerűsítése (fűtési- és/vagy használati melegvíz-rendszerek korszerűsítése, központi szellőző-, hűtési rendszerek energiatakarékos korszerűsítése, kialakítása, kisléptékű, helyi kogeneráció, vagy trigeneráció kiépítése egy vagy több épület ellátására kizárólag saját felhasználásra, villamos és hőenergia értékesítése nélkül);
  • meglévő bel- és kültéri világítási rendszerek energiatakarékos átalakítása (fényforrások, világítótestek és előtétek cseréje, meglévő kül- és beltéri világítási rendszerek korszerűsítése, és az ehhez kapcsolódó az igényekhez térben és időben alkalmazkodó műszaki megoldások (pl. szakaszolások, mozgásérzékelők) kialakítása, amennyiben energia-megtakarítást eredményeznek).

b)      megújuló energia hasznosítását célzó fejlesztés

  • napkollektorok alkalmazása használati melegvíz igény részbeni vagy teljes kielégítése céljából és/vagy fűtésrásegítésre; o hőszivattyú alkalmazása alapfűtésre és/vagy használati melegvíz-termelésre és/vagy fűtésrásegítésre;
  • geotermikus energia hasznosítása fűtésre, vagy fűtésrásegítésre és/vagy használati melegvíz-termelésre;
  • napelemek alkalmazása hálózati, vagy autonóm (hálózatra nem kapcsolódó) villamosenergia-termelés céljából, kizárólag a fejlesztésben érintett épület villamosenergia-ellátásához;
  • brikett, pellet, faapríték, faelgázosító kazánrendszer kiépítése a fejlesztésben érintett épület fűtési és HMV igényének részbeni vagy teljes kielégítése céljából.

 2. célterület esetében:

 Településképet meghatározó épületek külső felújítása: a fejlesztéssel érintett épület, épületek, épületrészek külső felújítása.

 3. célterület esetében:

 Többfunkciós közösségi tér/szolgáltató központ létrehozása, fejlesztése:

c)       a fejlesztéssel érintett épület külső és belső felújítása, korszerűsítése, bővítése;

d)      a fejlesztéssel érintett szolgáltatáshoz kapcsolódó eszközbeszerzés maximum 3 millió forint bekerülési értékig

Elszámolható költségek köre:

A projekt elszámolható költségei között azon költségek tervezhetők, amelyek a projekt támogatható tevékenységeihez kapcsolódnak, szerepelnek a Felhívásban rögzített elszámolható költségek között, és megfelelnek az általános elszámolhatósági feltételeknek.

A projekt nem elszámolható költségeinek a támogatható tevékenységekhez kapcsolódó, nem elszámolható költségek, vagy a nem támogatható tevékenységek költségei minősülnek. A nem elszámolható költségek részei a projekt összköltségének, azonban nem részei a projekt elszámolható költségének.

A költségek elszámolhatóságával kapcsolatos általános előírásokat, továbbá az egyes költségtípusokra, illetve költségelemekre vonatkozó általános szabályozást a 272/2014. (XI.5.) Korm. rendelet 5. mellékletét képező Nemzeti szabályozás az elszámolható költségekről – 2014-2020 programozási időszak c. útmutató tartalmazza.

Jelen felhívás keretében az alábbi költségek tervezhetők, illetve számolhatók el:

I. Projektelőkészítés költségei:

  • előzetes tanulmányok, engedélyezési dokumentumok költségei
  • szükséges háttértanulmányok, szakvélemények költsége;
  • műszaki tervek, kiviteli tervek és ezek hatósági díjának költségei;
  • tervellenőr költsége.
  • közbeszerzési költségek
  • közbeszerzési szakértő díja;
  • közbeszerzési eljárás díja.

II. Beruházáshoz kapcsolódó költségek

  • ingatlan vásárlás költsége
  • építéshez kapcsolódó költségek
  • átalakítás;
  • bővítés, amennyiben a bővítés hasznos alapterülete nem haladja meg az eredeti hasznos alapterület 50 %-át;
  • felújítás;
  • beüzemelési költségek.
  • eszközbeszerzés költségei
  • új eszközök beszerzése.
  • Immateriális javak beszerzésének költségei
  • számítógépes szoftverek megvásárlása vagy kifejlesztése;
  • szabadalmak, licencek, szerzői jogok és védjegyek megszerzése.

III. Szakmai megvalósításhoz kapcsolódó szolgáltatások költségei

  • műszaki ellenőri szolgáltatás költségei
  • egyéb műszaki jellegű szolgáltatás költségei
  • egyéb mérnöki szakértői díjak;
  • minőség-, környezet-, és egyéb irányítási rendszerekhez kapcsolódó költségek.
  • marketing költségek
  • marketingeszközök fejlesztése.
  • kötelezően előírt nyilvánosság biztosításának költsége

IV. Projektmenedzsment költség

  • projektmenedzsmenthez igénybevett szakértői szolgáltatás díja

Támogatás igénylők köre:

Jelen Felhívásra támogatási kérelmet nyújthatnak be:

1. célterület esetében:

a)       vidéki térségben működő települési önkormányzat, települési nemzetiségi önkormányzat, önkormányzati társulás, nonprofit szervezet, egyházi jogi személy;

b)      vidéki térségben ingatlantulajdonnal vagy székhellyel, vagy telephellyel rendelkező nonprofit szervezet, egyházi jogi személy.

2. célterület esetében:

a)       vidéki térségben működő települési önkormányzat, települési nemzetiségi önkormányzat, önkormányzati társulás, nonprofit szervezet, egyházi jogi személy;

b)      vidéki térségben ingatlantulajdonnal vagy székhellyel, vagy telephellyel rendelkező nonprofit szervezet, egyházi jogi személy.

3. célterület esetében:

a)       c. vidéki térségben működő települési önkormányzat, települési nemzetiségi önkormányzat, önkormányzati társulás, nonprofit szervezet, egyházi jogi személy;

b)      d. vidéki térségben ingatlantulajdonnal vagy székhellyel, vagy telephellyel rendelkező nonprofit szervezet, egyházi jogi személy.

A beruházások megvalósítására az 1. és a 2. célterület esetében a Vidékfejlesztési Program szerinti vidéki térségekben található településeken (3. és 4. számú melléklet), a 3. célterület esetében a vidéki térségekben található 1000 fő alatti településeken (5. számú melléklet) van lehetőség.

A Vidékfejlesztési Program lehatárolása értelmében nem támogathatóak Budapest és a budapesti agglomerációhoz tartozó településeken végrehajtott beruházások. Az érintett településeket a Budapesti Agglomeráció Területrendezési Tervéről szóló 2005. évi LXIV. törvény 1/1. számú melléklete tartalmazza.

Jelen felhívás keretében a támogatási kérelem benyújtására konzorciumi formában is van lehetőség.

A támogatás mértéke, összege

Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege:

  • 1. célterület esetén 50 millió Ft
  • 2. célterület esetén 50 millió Ft
  • 3. célterület esetén 30 millió Ft

A támogatás maximális mértéke a 290/2014. (XI.26.) Kormányrendelet szerinti besorolás alapján:

  • nem besorolt: 75%
  • kedvezményezett: 85%
  • fejlesztendő: 90%
  • komplex programmal fejlesztendő: 95%

Támogatási kérelmek benyújtásának határideje, módja:

Jelen felhívás keretében a támogatási kérelmek benyújtására 2016. április 11. naptól 2018. április 10. napig van lehetőség.

Ezen időszak alatt az alábbi értékelési határnapokig benyújtásra került projektek kerülnek együttesen elbírálásra:

  • 2016. év 07. hó 31. nap
  • 2017. év 01. hó 31. nap
  • 2017. év 06. hó 30. nap
  • 2017. év 11. hó 30. nap
  • 2018. év 04. hó 10. nap

A támogatási kérelem benyújtásának módja: Online benyújtás elektronikus kitöltő programon keresztül.

Vállalkozásunk által jelen pályázati felhívásról készült tájékoztató kivonata elérhető itt: Tájékoztató kivonat

A támogatásra jogosult települések listája letölthető itt:

Teljes területtel jogosult települések listája

Külterülettel jogosult települések listája

1000 főnél alacsonyabb lakosságszámú települések listája

Kedvezményezett járások besorolása: Kedvezményezett járások listája

Amennyiben jelen pályázati felhívás felkeltette érdeklődését vagy kérdése merült fel vegye fel velünk a kapcsolatot.

Tanácsadóink elérhetőségeit megtalálja ide kattintva: Tanácsadóink elérhetőségek

Találja meg a legfrissebb pályázati hírek között az Ön vagy Cége számára nélkülözhetetlen információkat.

Módosul a mezőgazdasági kisüzemek fejlesztését támogató felhívás

Mai napon közzétett közlemény alapján a Széchenyi 2020 keretében megjelent „Mezőgazdasági kisüzemek fejlesztése” című (VP2-6.3.1-16) kódszámú Felhíváshoz kapcsolódó kérelmek jelenleg nem beadhatók.  Hamarosan  várható a módosult pályázati felhívás megjelenése, melyben ismerté válik az új beadási határidő is.

A pályázat célja a mezőgazdasági kisüzemek fejlesztését célzó tevékenységek támogatása. A támogatás különösen az adottságaik és ambícióik alapján fejlődőképes kisméretű mezőgazdasági termelők jövedelemszerzését és stabilitását segíti elő.

Támogatható tevékenységek

A Felhívás keretében az alábbi tevékenységek támogathatóak:

A támogatást igénylő az üzleti tervben vállalja, hogy, legfeljebb négy éves időszak elteltével a mezőgazdasági termelő tevékenységből származó üzemmérete meghaladja a 6000 eurót, vagy a mezőgazdasági termelésből és Annex 1 termék feldolgozási tevékenységből származó értékesítés nettó árbevétele meghaladja a 6000 eurót.

Támogatást igénylők köre

Jelen Felhívásra támogatási kérelmet nyújthatnak be:

2004. évi XXXIV. törvény alapján legfeljebb mikro vagy kisvállalkozásnak minősülő mezőgazdasági termelő, aki/amely a pályázat benyújtásának időpontjában:

1. főállású őstermelő, vagy mikrovállalkozásnak és mezőgazdasági termelőnek minősülő főállású egyéni vállalkozó, vagy szociális szövetkezet, amennyiben:

– igazolja, hogy a támogatási kérelem benyújtását megelőző naptári évben a Standard Termelési Érték (STÉ) módszertan alapján mezőgazdasági tevékenységből származó mezőgazdasági termelés értéke eléri a 3000 euro STÉ értéket, de nem haladja meg a 6000 euro STÉ értéket vagy ezzel megegyező nettó árbevételt ért el mezőgazdasági termelésből vagy mezőgazdasági termelésből és Annex 1 termék feldolgozásból az előző naptári évben, vagy a megelőző három év átlagában. Amennyiben a pályázónak, nincs megelőző három év átlagában árbevétele, úgy csak az előző naptári év árbevételét kell feltűntetni. A projekt lezárásáig a kedvezményezett köteles főállású őstermelő, vagy mikrovállalkozásnak és mezőgazdasági termelőnek minősülő főállású egyéni vállalkozó, vagy szociális szövetkezet minősítését fenntartani.

A felhívásra pályázni konzorcium formájában nincs lehetőség, a projekt kedvezményezettje nem lehet konzorcium.

További feltétel, hogy a támogatást igénylő életvitelszerű tartózkodási helye, mezőgazdasági szociális szövetkezet esetén pedig a székhely címe már a támogatás benyújtását megelőző év január elsején is a jogosult településen, vidéki térségen volt és ezt a projekt lezárásáig fent kell tartania.

A támogatás mértéke, összege

Egyösszegű átalány formájában, két részletben, nyújtható támogatás.

Igényelhető támogatás: 15 000 eurónak megfelelő forintösszeg 5 évre.

Az első kifizetési kérelem benyújtás alkalmával a támogatás a teljes összeg 75%-a.

A fennmaradó 25% támogatási összeg igénylés az üzleti terv teljesítése előrehaladásának függvényében, legkorábban az első igényléstől számított 36 hónap elteltével tervezhető és igényelhető.

A jogosult települések listája letölthető itt: Jogosult települések listája

Annex I lista elérhető itt: Annex I lista

Amennyiben jelen pályázati felhívás felkeltette érdeklődését vagy kérdése merült fel vegye fel velünk a kapcsolatot.

Amennyiben pályázat felkeltette figyelmét keresse tanácsadónkat:

Hadházi Anna
Mobil: +36 (20) 365 3277
e-mail: hadhazi.anna[kukac]psprodukt.hu

Találja meg a legfrissebb pályázati hírek között az Ön vagy Cége számára nélkülözhetetlen információkat.

Mekkora a tülekedés a GINOP-pályázatoknál? – Megtudtuk az adatokat!

A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) pályázatai tekintetében jellemzően nagy a tülekedés az uniós forrásokért a KKV-k körében. A Portfolio szakmai körökből származó megbízható információi szerint a legtöbb támogatási kérelem a Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása című felhívásra érkezett (GINOP-1.2.2-15), mely már felfüggesztésre került. A Prototípus, termék-, technológia- és szolgáltatásfejlesztés felhívás esetében (GINOP-2.1.7-15) ugyan 2500 db támogatási kérelem érkezett be, ami feltehetően a keret sokszoros túljegyzését jelenti, de még nem függesztették fel a pályázatot és egyébként jogosultsági döntés sem született.

A számok

A Portfolio megbízható információi alapján elkészített alábbi táblázat adatai a 2016. március 5-i állapotot tükrözik: 

tablazat-20160317

  • Az összefoglaló táblázatból is jól láthatjuk, hogy a legtöbb, összesen 2688 db támogatási kérelem érkezett be a GINOP-1.2.2-15 felhívás keretében. Ebből már 1470 db pályázó támogatásra jogosult és ha még szűkíteni akarjuk a kört, akkor ebből 746 db támogatott kérelmet látunk.
  • A legkevesebb mindösszesen 35 db támogatási kérelem a GINOP-2.1.3-15 pályázat esetében érkezett be a Hatósághoz, melyből csak 3 db jogosult támogatásra.
  • A GINOP-2.1.7-15 felhívás esetében ugyan beérkezett 2500 db támogatási kérelem, de jogosultsági döntés még nem született.
  • A GINOP-2.1.1-15 pályázat esetében azt figyelhetjük meg, hogy még nincs egyetlen támogatott kérelem sem.
  • A GINOP-1.3.1-15 pályázati konstrukciónál már 55 db támogatott kérelem van a beérkezett 449 db-ból.
  • Az egyik legnépszerűbb felhívás a GINOP-1.2.1-15 esetében elmondhatjuk, hogy a GINOP-1.2.2-15 után a második legtöbb támogatott kérelemmel büszkélkedhet, szám szerint 549 db.

A szóban forgó pályázatok

Az összefoglalóban található pályázatokról részletesen a hivatalos pályázati oldalon olvashatnak.

1. GINOP-1.2.1-15– Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése
A Felhívás célja a kiemelt iparágakban fejleszteni kívánó hazai KKV-k termelési kapacitásainak bővítése, amely során korszerű termék előállítási képességek megteremtésének és bővítésének céljából lehetőség nyílik a modern eszköz- és gépparkok, valamint fejlett infrastruktúrával ellátott telephelyek kialakítására, a szektor szereplői számára a versenyképesség feltételeinek megteremtésére, fenntartására, melyre 105 milliárd forint áll rendelkezésre.

2. GINOP-1.2.2-15 – Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása
A Felhívás célja a KKV-k fejlődésének, gazdaságban betöltött szerepének, piaci pozíciójának erősítése, munkahelyek megtartását eredményező beruházások támogatása, a területi különbségek csökkentése, a térségi felzárkóztatás és a helyi gazdaság megerősítése, melyre 60 milliárd áll rendelkezésre.

3. GINOP-1.3.1-15 – Mikro-, kis- és középvállalkozások piaci megjelenésének támogatása
A Felhívás a vállalkozások külpiacra lépését kívánja elősegíteni a hatékony külpiaci marketingtevékenység támogatása, kiállításokon, vásárokon való megjelenés elősegítése, illetve a piaci versenyben való eredményes részvételhez szükséges tudás biztosítása által, melyre 5 milliárdos keretösszeg áll rendelkezésre.

4. GINOP-2.1.1-15 – Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása
A Felhívás célja a hazai vállalkozások kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenységének növelése olyan hazai kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenységek támogatásával, amelyek jelentős szellemi hozzáadott értéket tartalmazó, új, piacképes termékek, szolgáltatások, technológiák, továbbá ezek prototípusainak kifejlesztését eredményezik, melyre 50 milliárd forint áll rendelkezésre.

5. GINOP-2.1.3-15 – Iparjog
Felhívás célja a szellemi alkotások hazai, és/vagy nemzetközi iparjogvédelmi oltalmát szolgáló újdonságkutatási, oltalomszerzési és oltalom-fenntartási, valamint a szellemi vagyon értékelés és audit tevékenységek támogatása, melyre 1 milliárdos keretösszeg áll rendelkezésre.

6. GINOP-2.1.7-15 – Prototípus, termék-, technológia- és szolgáltatásfejlesztés
A Felhívás a fejlesztések két, piaci alapon nehezen finanszírozható fázisára koncentrál, a KKV-k házon belüli prototípusfejlesztésére és az ezek eredményeként létrejövő innovatív termékek, szolgáltatások és eljárások forgalomba hozatalára, melyekre összesen 20 milliárd forint áll rendelkezésre.

(Forrás: portfolio.hu)

Találja meg a legfrissebb pályázati hírek között az Ön vagy Cége számára nélkülözhetetlen információkat.

Megnyíltak a kertészeti ágazat első pályázatai!

Kecskeméten rendezték meg a Zsendülés II. Kertészeti Konferenciát, ahol Kis Miklós Zsolt a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkára ismertette a Vidékfejlesztési Program kertészeti fejlesztési lehetőségeit.

A Vidékfejlesztési Program március elején megnyíló pályázatainak célja a kertészeti ágazat versenyképességének növelése. A rendelkezésre álló 66,5 milliárd forint technológia fejlesztésre, üveg és fóliaház létesítésre, új ültetvény telepítésére és megújítására, illetve gyógynövénytermesztésre biztosít forrást. A négy felhívásra március 3-tól, március 4-től, március 7-től és március 9-től lehet benyújtani a pályázatokat.

Az államtitkár kiemelte a felhívások fontosabb ügyfélbarát változásait, amelyek már bevezetésre kerültek, vagy folyamatban van a bevezetésük, a gördülékenyebb megvalósítás érdekében.  Ezek között a legfontosabb az üzleti- és pénzügyi terv egyszerűsítése, amelynek köszönhetően 50 millió forint projektösszeg alatt nem szükséges pénzügyi tervet benyújtani. Fontos változás a több megvalósítási hely lehetősége is, ami például öntözésfejlesztési beruházás esetén lehet fontos. Emellett bővül az elszámolható költségek köre, például a jégvédő háló tartására alkalmas támrendszer kialakításának lehetőségével.

Az idei évben a kertészeti ágazat további fejlesztését szolgálja majd a gépbeszerzést segítő 10 milliárd forintos felhívás is, amelynek részletei júniusban lesznek elérhetők a gazdálkodók számára. Ezzel együtt az ágazat számára a 2014-2020 közötti programozási időszakban több mint 76 milliárd forint került elkülönítésre. Kis Miklós hangsúlyozta a növekvő források jelentőségét is. Az előző programozási időszakban 62 milliárd forint került kifizetésre a kertészeti szereplők számára, amelyből 22 milliárd forintot 2015-ben kaptak meg a gazdák, közte a Miniszterelnökség által tavaly meghirdetett 17 milliárd forintos kertészeti gépbeszerzés támogatásaival, amelyből több mint 1700 ügyfél részesült.

Az államtitkár külön felhívta a figyelmet az öntözésfejlesztés jelentőségére: a Miniszterelnökség elérte, hogy Magyarország Vidékfejlesztési Programjának keretében a korábbi összeg többszöröse álljon rendelkezésre az öntözött területek növelésére. A kertészeti ágazat esetében már most kiírásra került 4,5 milliárd forint, azonban a tervek szerint áprilisban megjelenő öntözésfejlesztési felhívás keretében további 49,5 milliárd forint támogatás érkezik a gazdálkodókhoz.

forrás: MTI

Találja meg a legfrissebb pályázati hírek között az Ön vagy Cége számára nélkülözhetetlen információkat.

Kötelező törzstőke-emelés: egy év határidő-halasztás!

Fellélegezhetnek a korlátolt felelősségű társaságok és a civil szervezetek. A 2016. március 15-ig esedékes kötelező törzstőke-emelés határidejét egy évvel, 2017. márciusáig tolták ki a most elfogadott törvényjavaslat értelmében.

Gulyás Gergely a Fidesz frakcióvezető-helyettese, az Országgyűlés törvényalkotásért felelős alelnöke benyújtott törvényjavaslatban indítványozta, hogy egy év határidő-halasztásban részesüljenek a 3 millió forintot el nem érő törzstőkével rendelkező korlátolt felelősségű társaságok a 2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről (az új Ptk.) rendelkezéseinek alkalmazásához.  2017. március 15-éig lesz kötelező a törzstőkét megemelni, vagy átalakulással a vállalkozás formáját megváltoztatni, vagy egyesülni. A képviselők 175 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül fogadták el a törvénymódosítást. A törvényjavaslatban kitért a Ptk. hatálybalépésével koherens átmeneti és felhatalmazó rendelkezésekről szóló törvény korrekciójára, mellyel elválaszthatóvá válnának a korlátolt felelősségű társaságok betartandó határideje aszerint, hogy eléri a meghatározott törzstőkét, vagy nem. Azok esetében, akik elérik, maradna a 2016. március 15.-ei határidő.

A törvényben meghatározott 3 millió forint törzstőke elérése 2016. március 15-ei határideje helyett 2017-re tevődött át, mivel sok cég számára nehézséget jelentett a követelménynek eleget tenni. A döntés alapján a korlátolt felelősségű társaságokat terhelő kötelező tőkeemelés után járó 40 ezer forintos illetéket nem kell megfizetni, ha a cég egyéb adatváltozást is bejelent, ebben az esetben a 15 ezer forint általános változásbejegyzési illetéket kell megfizetni.

Továbbá, bejelentésre került az is, hogy a civil szervezetek is egy éves határidő-halasztást kaptak, a Ptk. rendelkezéseinek alkalmazásához, melyet 2017. március 15-ig kell teljesíteniük. Az Országos Bírósági Hivatal (OBH) felmérése alapján eddig 81 ezer szervezetből 53 ezer nem abszolválta az előírásokat.

Fentiek alapján azon vállalkozások esetében, akik még nem emelték meg törzstőkéjüket és a módosított határidőig nem is tervezik, vagy nem tudják, pályázati szempontból a hatályos szabályok érvényesek a pályázati megfelelőség vizsgálata esetén. Vonatkozó pályázati feltételek:

Nem nyújtható támogatás azon pályázó részére:

  • amelynek a saját tőkéje a támogatási kérelem benyújtását megelőző jóváhagyott (közgyűlés, taggyűlés, illetve a tulajdonosok által jóváhagyott) legutolsó lezárt, teljes üzleti év éves beszámolója alapján negatív,
  • akinek, vagy amelynek a támogatási kérelem benyújtását megelőző jóváhagyott (közgyűlés, taggyűlés, illetve a tulajdonosok által jóváhagyott) legutolsó lezárt, teljes üzleti év éves beszámolója alapján a saját tőkéje a törzstőke (alaptőke) jogszabályban előírt legkisebb mértéke alá csökkent,

Felhívnánk azonban figyelmüket, hogy abban az esetben, amennyiben már megtörtént a törzstőke-emelés (korlátolt felelősségű társaságok esetén), a saját tőkének szükséges elérnie legalább a 1,5 millió Ft-ot ahhoz, hogy a vállalkozás megfeleljen az alapvető pályázati feltételeknek. Amennyiben még nem történt meg a törzstőke-emelés és a törzstőke értéke 500 ezer Ft, a saját tőke minimális értéke 250 ezer Ft. Azonban a saját tőke értelemszerűen semmilyen esetben sem lehet negatív.ű

forrás: portfolio.hu

Találja meg a legfrissebb pályázati hírek között az Ön vagy Cége számára nélkülözhetetlen információkat.

Helyi fejlesztéseket támogató felhívás jelent meg

Regisztrációt hirdet a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) a közösségi szinten irányított városi fejlesztések (CLLD) megvalósítása érdekében létrejövő helyi akciócsoportok megalakítására. A 45,6 milliárd forintos keretösszegű program a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében valósul meg.

A regisztráció célja olyan akciócsoportok megalakítása, amelyek a helyi szükségleteket és lehetőségeket feltárva ösztönzik a helyi szereplők együttműködését és tudatosságát. Az így megalakult helyi közösségek elsősorban a kultúra és a közösségépítés terén tervezhetnek fejlesztéseket, amelyek közvetetten közösségi alapú gazdaságfejlesztési módszertanok kialakítását és elterjesztését szolgálják.

A Közösségi szinten irányított városi helyi fejlesztések eszköz megvalósítására kijelölt összefüggő terület lakossága legalább 10 ezer, de legfeljebb 150 ezer fő lehet. Településmérettől függően az akciócsoportonként maximálisan felhasználható forrás kategóriákra bomlik, 10-18 ezer közötti népességű akcióterületnél 500 millió forint, 60 ezer lakosig 800 millió, 150 ezer lakosig 1,5 milliárd forint.

Az intézkedés keretében a kulturális és közösségi terek, szolgáltatások fejlesztése, kínálatuk bővítése kap támogatást, amelyek hozzájárulnak a helyi gazdaság fejlesztéséhez is.

Megvalósulhat városi kulturális intézmények felújítása, illetve eszközfejlesztése, városrészi közösségi terek infrastrukturális felújítása, bővítése, eszközfejlesztése és kreatív, új szolgáltatások befogadására alkalmas térré alakítása, valamint a közterek közösségi tér funkcióinak bővítése.

Támogathatóak a helyi közösségszervezési tevékenységek, a helyi identitást erősítő tevékenységek, a megújított infrastruktúra közösségi használatát biztosító megoldások, kulturális és közösségi programok szervezése, lebonyolítása, a helyi aktivitást, társadalmi szolidaritást elősegítő tevékenységek, valamint a helyi, közösségi alapú gazdaságfejlesztési megoldások népszerűsítése, kialakítása, elterjesztése is.

(Forrás: kormany.hu, palyazat.gov.hu)