Változik az állattartó telepek korszerűsítését támogató pályázatok beadási határideje

Május közepéig van ideje megismerni a pályázati feltételeket és előkészíteni a szükséges dokumentumokat azon pályázóknak, akik a Vidékfejlesztési Program keretében megjelent, közel 70 milliárd forint keretösszegű állattartó telepek korszerűsítését támogató felhívásokra kívánják benyújtani igényüket.

Az ágazati szereplők számára a beruházások sikeres megvalósítása érdekében fontos, hogy részletesen tájékozódjanak a pályázati követelményekről, ennek érdekében döntött a Miniszterelnökség a támogatói kérelmek beadási határidejének módosításáról. Az ügyfelek a május eleji határidők helyett, leghamarabb 2016. május 17-től kezdődően nyújthatják be az öt pályázati felhívásra igényüket.

A Vidékfejlesztési Program keretében az állattartó telepek korszerűsítésére 5,95 milliárd forint, a kifejezetten sertés-, szarvasmarha, illetve baromfitartó telepek modernizálására egyenként 19,86 milliárd forint áll a pályázók rendelkezésére, a juh- és kecsketartó telepek esetében pedig 3,97 milliárd forint az elnyerhető támogatás.

Az érintettek a felhívásokra kizárólag elektronikus úton nyújthatják be pályázatukat az MVH felületén, a www.mvh.gov.hu weboldalon.

 Találja meg a legfrissebb pályázati hírek között az Ön vagy Cége számára nélkülözhetetlen információkat.

forrás: kormány.hu

Tanyafejlesztési pályázatok idei évben is elérhetőek lesznek!

A Magyar Közlönyben megjelent információk szerint a tanyasi gazdák idén is pályázhatnak vissza nem térítendő támogatásra a tanyaprogram keretében. Idén 4 célterületen hirdetik meg a pályázatot és mintegy 825 millió forint áll az érintettek rendelkezésére, ám sok a korlátozó tényező.

A Tanyafejlesztési Program a hazai vidékstratégia egyik fő alkotó eleme. Segítségével megújulhatnak, korszerűsödhetnek a tanyák, valamint az ott élők gazdasági helyzete is javulhat.

A tanyaprogram keretében 4 célterület esetében lehet pályázni a támogatásra. Vissza nem térítendő támogatást igényelhetnek a gazdák a tanyák, illetve a tanyás térség megőrzését és fejlesztését célzó beruházásokra (1. célterület), a tanyás térségek fejlesztése érdekében tanyagazdaságok indításához (2. célterület), a tanyák lakóépületeinek felújításához (3. célterület), valamint az országos zártkerti szociális mezőgazdálkodás elterjesztését támogató mintaprogramhoz (4.célterület) is.

Az első célterület esetében önkormányzatok, gazdasági társaságok, civil szervezetek és tanyai piacszövetkezetek jogosultak a támogatásra.

A második célterületen magánszemély, őstermelő vagy egyéni vállalkozó szállhat ringbe a támogatásért. Fontos azonban, hogy 2016. január 1. előtti időponttól kezdve életvitelszerűen saját, vagy valamely családtagja tulajdonában lévő tanyán éljen.

A harmadik célterületen az a magánszemély jogosult a pályázat beadására, aki 2016. január 1. előtti időponttól kezdve életvitelszerűen saját, vagy valamely családtagja tulajdonában lévő tanyán él.

A második és harmadik célterület esetében is fontos, hogy a fejlesztés tárgyát képező ingatlan tulajdoni lapján nem lehet végrehajtási jog bejegyzés.

A negyedik célterülethez tartozó pályázatot kizárólag önkormányzatok nyújthatják be.

A támogatásért idén szeptember 1-től szeptember 30-ig lehet folyamodni. Összesen 825 millió forint áll a gazdák rendelkezésére és mintegy 207 településen lehet majd igénybe venni a juttatásokat. Települési és térségi fejlesztések esetén a beruházás költségének 90, tanyagazdaságok fejlesztésénél a költségek 75 százaléka támogatható. Előleg is igényelhető, ami a megítélt támogatás mértékének 25 százaléka lehet maximálisan.

A pályázaton a tanyás térségben élők vehetnek részt, ezek a következők: Bács-Kiskun megye, Békés megye, Csongrád megye, Hajdú-Bihar megye, Jász-Nagykun-Szolnok megye, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye összes járása, valamint Pest megye Ceglédi, Dabasi, Gyáli, Monori, Nagykátai, Nagykőrösi, Szigetszentmiklósi és Vecsési járása.

Találja meg a legfrissebb pályázati hírek között az Ön vagy Cége számára nélkülözhetetlen információkat.

forrás: magro.hu

Módosult „Településképet meghatározó épületek külső rekonstrukciója, többfunkciós közösségi tér létrehozása, fejlesztése, energetikai korszerűsítés” című, VP-6-7.4.1.1-16 számú felhívás

Módosult a Széchenyi 2020 keretében megjelent „Településképet meghatározó épületek külső rekonstrukciója, többfunkciós közösségi tér létrehozása, fejlesztése, energetikai korszerűsítés” című (VP-6-7.4.1.1-16 kódszámú) pályázati felhívás. A módosítás több ponton érinti a felhívást.

A felhívás többek között módosított a pályázatok benyújtási időpontját is melynek értelmében a támogatást igénylők 2016. április 21. helyett 2016. május 2-től nyújthatják be támogatási kérelmeiket.

További módosítások itt elérhetőek: Módosítások 2016.04.27

A pályázatról röviden:

Pályázat célja a vidéki térségekben élők életminőségének a javítása, a vidéki települések vonzóbbá tétele olyan, a fenntarthatóság növelését és a társadalmi felzárkózást és az egész életen át tartó tanulást elősegítő fejlesztések által, melyek a helyi szükségletek mértékéhez igazítva tényleges közösségi jellegű funkciókkal és használattal bírnak. Kiemelt célkitűzés az energia- és erőforrás hatékonyság növelése, illetve az alapvető szolgáltatásokhoz és a közösségi élet feltételeihez való hozzáférés javítása a közösségi terek létrehozásával és fejlesztésével.

Támogatható tevékenységek:

1. célterület esetében:

 Az állami vagy önkormányzati funkciót nem magában foglaló közösségi funkciókat ellátó létesítmények energetikai korszerűsítése, illetve a megújuló energia hasznosítását célzó fejlesztése az alábbiak szerint:

 a)       a fejlesztéssel érintett épület energetikai korszerűsítését szolgáló külső és belső felújítás, korszerűsítés, átalakítás

  • épületek hőtechnikai adottságainak javítása, hőveszteségének csökkentése (fűtött és fűtetlen teret elválasztó, nem nyílászáró szerkezetnek minősülő épülethatároló szerkezetek hőszigetelése, fűtött és fűtetlen teret elválasztó, nyílászáró szerkezetnek minősülő épülethatároló szerkezetek cseréje / energia-megtakarítást eredményező korszerűsítése, épületek nyári hővédelmének javítása, árnyékoló- vagy árnyékvető szerkezetek beépítése);
  • épületek fűtési, hűtési és használati melegvíz rendszereinek korszerűsítése (fűtési- és/vagy használati melegvíz-rendszerek korszerűsítése, központi szellőző-, hűtési rendszerek energiatakarékos korszerűsítése, kialakítása, kisléptékű, helyi kogeneráció, vagy trigeneráció kiépítése egy vagy több épület ellátására kizárólag saját felhasználásra, villamos és hőenergia értékesítése nélkül);
  • meglévő bel- és kültéri világítási rendszerek energiatakarékos átalakítása (fényforrások, világítótestek és előtétek cseréje, meglévő kül- és beltéri világítási rendszerek korszerűsítése, és az ehhez kapcsolódó az igényekhez térben és időben alkalmazkodó műszaki megoldások (pl. szakaszolások, mozgásérzékelők) kialakítása, amennyiben energia-megtakarítást eredményeznek).

b)      megújuló energia hasznosítását célzó fejlesztés

  • napkollektorok alkalmazása használati melegvíz igény részbeni vagy teljes kielégítése céljából és/vagy fűtésrásegítésre; o hőszivattyú alkalmazása alapfűtésre és/vagy használati melegvíz-termelésre és/vagy fűtésrásegítésre;
  • geotermikus energia hasznosítása fűtésre, vagy fűtésrásegítésre és/vagy használati melegvíz-termelésre;
  • napelemek alkalmazása hálózati, vagy autonóm (hálózatra nem kapcsolódó) villamosenergia-termelés céljából, kizárólag a fejlesztésben érintett épület villamosenergia-ellátásához;
  • brikett, pellet, faapríték, faelgázosító kazánrendszer kiépítése a fejlesztésben érintett épület fűtési és HMV igényének részbeni vagy teljes kielégítése céljából.

 2. célterület esetében:

 Településképet meghatározó épületek külső felújítása: a fejlesztéssel érintett épület, épületek, épületrészek külső felújítása.

 3. célterület esetében:

 Többfunkciós közösségi tér/szolgáltató központ létrehozása, fejlesztése:

c)       a fejlesztéssel érintett épület külső és belső felújítása, korszerűsítése, bővítése;

d)      a fejlesztéssel érintett szolgáltatáshoz kapcsolódó eszközbeszerzés maximum 3 millió forint bekerülési értékig

Elszámolható költségek köre:

A projekt elszámolható költségei között azon költségek tervezhetők, amelyek a projekt támogatható tevékenységeihez kapcsolódnak, szerepelnek a Felhívásban rögzített elszámolható költségek között, és megfelelnek az általános elszámolhatósági feltételeknek.

A projekt nem elszámolható költségeinek a támogatható tevékenységekhez kapcsolódó, nem elszámolható költségek, vagy a nem támogatható tevékenységek költségei minősülnek. A nem elszámolható költségek részei a projekt összköltségének, azonban nem részei a projekt elszámolható költségének.

A költségek elszámolhatóságával kapcsolatos általános előírásokat, továbbá az egyes költségtípusokra, illetve költségelemekre vonatkozó általános szabályozást a 272/2014. (XI.5.) Korm. rendelet 5. mellékletét képező Nemzeti szabályozás az elszámolható költségekről – 2014-2020 programozási időszak c. útmutató tartalmazza.

Jelen felhívás keretében az alábbi költségek tervezhetők, illetve számolhatók el:

I. Projektelőkészítés költségei:

  • előzetes tanulmányok, engedélyezési dokumentumok költségei
  • szükséges háttértanulmányok, szakvélemények költsége;
  • műszaki tervek, kiviteli tervek és ezek hatósági díjának költségei;
  • tervellenőr költsége.
  • közbeszerzési költségek
  • közbeszerzési szakértő díja;
  • közbeszerzési eljárás díja.

II. Beruházáshoz kapcsolódó költségek

  • ingatlan vásárlás költsége
  • építéshez kapcsolódó költségek
  • átalakítás;
  • bővítés, amennyiben a bővítés hasznos alapterülete nem haladja meg az eredeti hasznos alapterület 50 %-át;
  • felújítás;
  • beüzemelési költségek.
  • eszközbeszerzés költségei
  • új eszközök beszerzése.
  • Immateriális javak beszerzésének költségei
  • számítógépes szoftverek megvásárlása vagy kifejlesztése;
  • szabadalmak, licencek, szerzői jogok és védjegyek megszerzése.

III. Szakmai megvalósításhoz kapcsolódó szolgáltatások költségei

  • műszaki ellenőri szolgáltatás költségei
  • egyéb műszaki jellegű szolgáltatás költségei
  • egyéb mérnöki szakértői díjak;
  • minőség-, környezet-, és egyéb irányítási rendszerekhez kapcsolódó költségek.
  • marketing költségek
  • marketingeszközök fejlesztése.
  • kötelezően előírt nyilvánosság biztosításának költsége

IV. Projektmenedzsment költség

  • projektmenedzsmenthez igénybevett szakértői szolgáltatás díja

Támogatás igénylők köre:

Jelen Felhívásra támogatási kérelmet nyújthatnak be:

1. célterület esetében:

a)       vidéki térségben működő települési önkormányzat, települési nemzetiségi önkormányzat, önkormányzati társulás, nonprofit szervezet, egyházi jogi személy;

b)      vidéki térségben ingatlantulajdonnal vagy székhellyel, vagy telephellyel rendelkező nonprofit szervezet, egyházi jogi személy.

a)       c. vidéki térségben működő települési önkormányzat, települési nemzetiségi önkormányzat, önkormányzati társulás, nonprofit szervezet, egyházi jogi személy;

b)      d. vidéki térségben ingatlantulajdonnal vagy székhellyel, vagy telephellyel rendelkező nonprofit szervezet, egyházi jogi személy.

A beruházások megvalósítására az 1. és a 2. célterület esetében a Vidékfejlesztési Program szerinti vidéki térségekben található településeken (3. és 4. számú melléklet), a 3. célterület esetében a vidéki térségekben található 1000 fő alatti településeken (5. számú melléklet) van lehetőség.

A Vidékfejlesztési Program lehatárolása értelmében nem támogathatóak Budapest és a budapesti agglomerációhoz tartozó településeken végrehajtott beruházások. Az érintett településeket a Budapesti Agglomeráció Területrendezési Tervéről szóló 2005. évi LXIV. törvény 1/1. számú melléklete tartalmazza.

Jelen felhívás keretében a támogatási kérelem benyújtására konzorciumi formában is van lehetőség.

A támogatás mértéke, összege

Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege:

  • 1. célterület esetén 50 millió Ft
  • 2. célterület esetén 50 millió Ft
  • 3. célterület esetén 30 millió Ft

A támogatás maximális mértéke a 290/2014. (XI.26.) Kormányrendelet szerinti besorolás alapján:

  • nem besorolt: 75%
  • kedvezményezett: 85%
  • fejlesztendő: 90%
  • komplex programmal fejlesztendő: 95%

Támogatási kérelmek benyújtásának határideje, módja:

Jelen felhívás keretében a támogatási kérelmek benyújtására 2016. Május 2. naptól 2018. Május 2. napig van lehetőség.

Ezen időszak alatt az alábbi értékelési határnapokig benyújtásra került projektek kerülnek együttesen elbírálásra:

  • 2016. év 07. hó 29. nap
  • 2016. év 09. hó 30. nap
  • 2017. év 06. hó 30. nap
  • 2017. év 11. hó 30. nap
  • 2018. év 05. hó 02. nap

A támogatási kérelem benyújtásának módja: Online benyújtás elektronikus kitöltő programon keresztül.

Vállalkozásunk által jelen pályázati felhívásról készült tájékoztató kivonata elérhető itt: Tájékoztató Kivonat

A támogatásra jogosult települések listája letölthető itt:

Teljes területtel jogosult települések listája

Külterülettel jogosult települések listája

1000 főnél alacsonyabb lakosságszámú települések listája

Kedvezményezett járások besorolása: Kedvezményezett járások listája

Amennyiben jelen pályázati felhívás felkeltette érdeklődését vagy kérdése merült fel vegye fel velünk a kapcsolatot.

Tanácsadóink elérhetőségeit megtalálja ide kattintva: Tanácsadóink elérhetőségek

Találja meg a legfrissebb pályázati hírek között az Ön vagy Cége számára nélkülözhetetlen információkat.

Eredményesen zárult a GINOP és VEKOP pénzügyi eszközök új értékesítési hálózatának kialakítására vonatkozó közbeszerzési pályázat

A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) 8. prioritása, és a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program (VEKOP) pénzügyi eszközök értékesítési hálózatának kialakítására – MFB Pontok rendszerének létrehozására – kiírt közbeszerzése eredményesen lezárult. Az MFB Pontok hálózatában való részvétel jogát a Takarékbank Zrt., a B3 TAKARÉK Szövetkezet, a Budapest Bank Zrt. és az FHB Zrt. konzorciuma nyerte el a pályázaton. A kiválasztott pénzügyi közvetítőkkel a szerződés aláírására 2016.04.20-án került sor.

Az aláírt szerződés keretében megkezdődött az MFB Pontok kiépítése. A GINOP és VEKOP hiteltermékek illetve kombinált hiteltermékek közvetítésére specializálódott fiókhálózat első körben a fővárosban és a megyei jogú városokban, majd fokozatosan, országszerte több mint 400 helyen kerül kialakításra. 2016 május második felétől az első huszonhat MFB Ponton keresztül nyílik  lehetőség az  európai uniós forrású hiteltermékek igénylésére.

(Forrás: palyazat.gov.hu)

Találja meg a legfrissebb pályázati hírek között az Ön vagy Cége számára nélkülözhetetlen információkat.

Átmenetileg szüneteltetik a GINOP-2.1.7-15, Prototípus, termék-, technológia- és szolgáltatásfejlesztés című felhívás beadási lehetőségét

A Nemzetgazdasági Minisztérium tájékoztatása alapján a Széchenyi 2020 keretében megjelent „Prototípus, termék-, technológia- és szolgáltatásfejlesztés” című (GINOP-2.1.7-15 kódszámú) felhívás esetében a nagy számú beérkezett pályázat értékelési szakaszának idejére a támogatási kérelmek beadása 2016. április 15-én 14 órától átmenetileg szünetel.

Találja meg a legfrissebb pályázati hírek között az Ön vagy Cége számára nélkülözhetetlen információkat.

Megjelent a GINOP-1.2.4-16, Ipari parkok fejlesztését támogató uniós pályázat

Ipari parkok fejlesztésére jelent meg 6 milliárd forintos pályázati felhívás a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretében; pályázatonként 10 és 100 millió forint közötti vissza nem térítendő támogatás nyerhető el.

Magyarországon mintegy 220 ipari park van, ezek az ország teljes területét lefedik, kihasználtságuk regionálisan változó, többségük rendelkezik még beépíthető területtel. A 2014-2020-as időszakban a mennyiségi fejlesztés helyett alapvető cél elsősorban a már meglévő ipari parkok által a mikro-, kis- és közepes vállalkozások (kkv) számára nyújtott szolgáltatások körének bővítése, a jobb kihasználtság érdekében az ipari parkok elérhetőségének, szolgáltatásaik színvonalának javítása.

A támogatásból az ipari park működtetéséhez és a betelepülő kkv-k számára biztosított közös szolgáltatások nyújtásához szükséges új eszközök, berendezések beszerzésére, illetve információs technológia-fejlesztésre van lehetőség. Emellett elnyerhető támogatás a telekhatáron belüli alapinfrastruktúra kiépítésére, bővítésére, korszerűsítésére, valamint új, közös használatú épület építéséhez és a kapcsolódó épületgépészeti beruházásokhoz, amelyek az ipari park által biztosított közös szolgáltatások nyújtásához szükségesek.

A támogatás maximális mértéke a szabad vállalkozási zónák területén működő, támogatást igénylő ipari parkok esetén az összes elszámolható költség 70 %-a, míg a szabad vállalkozási zónákon kívül fekvő ipari parkok esetében az összes elszámolható költség 50 %-a.

A támogatási kérelmek benyújtása 2016. május 17-től 2018. május 17-ig lehetséges.

Találja meg a legfrissebb pályázati hírek között az Ön vagy Cége számára nélkülözhetetlen információkat.

Ismét módosult a településképet meghatározó épületek külső rekonstrukcióját, többfunkciós közösségi tér létrehozását, fejlesztését, energetikai korszerűsítését támogató felhívás benyújtási ideje

Módosult a Széchenyi 2020 keretében megjelent „Településképet meghatározó épületek külső rekonstrukciója, többfunkciós közösségi tér létrehozása, fejlesztése, energetikai korszerűsítés” című (VP-6-7.4.1.1-16 kódszámú) felhívás alapján beadható pályázatok beadásának kezdő időpontját módosító közlemény, melynek értelmében a támogatást igénylők 2016. április 11. helyett 2016. április 21-től nyújthatják be támogatási kérelmeiket.

Pályázat célja a vidéki térségekben élők életminőségének a javítása, a vidéki települések vonzóbbá tétele olyan, a fenntarthatóság növelését és a társadalmi felzárkózást és az egész életen át tartó tanulást elősegítő fejlesztések által, melyek a helyi szükségletek mértékéhez igazítva tényleges közösségi jellegű funkciókkal és használattal bírnak. Kiemelt célkitűzés az energia- és erőforrás hatékonyság növelése, illetve az alapvető szolgáltatásokhoz és a közösségi élet feltételeihez való hozzáférés javítása a közösségi terek létrehozásával és fejlesztésével.

Támogatható tevékenységek:

1. célterület esetében:

 Az állami vagy önkormányzati funkciót nem magában foglaló közösségi funkciókat ellátó létesítmények energetikai korszerűsítése, illetve a megújuló energia hasznosítását célzó fejlesztése az alábbiak szerint:

 a)       a fejlesztéssel érintett épület energetikai korszerűsítését szolgáló külső és belső felújítás, korszerűsítés, átalakítás

  • épületek hőtechnikai adottságainak javítása, hőveszteségének csökkentése (fűtött és fűtetlen teret elválasztó, nem nyílászáró szerkezetnek minősülő épülethatároló szerkezetek hőszigetelése, fűtött és fűtetlen teret elválasztó, nyílászáró szerkezetnek minősülő épülethatároló szerkezetek cseréje / energia-megtakarítást eredményező korszerűsítése, épületek nyári hővédelmének javítása, árnyékoló- vagy árnyékvető szerkezetek beépítése);
  • épületek fűtési, hűtési és használati melegvíz rendszereinek korszerűsítése (fűtési- és/vagy használati melegvíz-rendszerek korszerűsítése, központi szellőző-, hűtési rendszerek energiatakarékos korszerűsítése, kialakítása, kisléptékű, helyi kogeneráció, vagy trigeneráció kiépítése egy vagy több épület ellátására kizárólag saját felhasználásra, villamos és hőenergia értékesítése nélkül);
  • meglévő bel- és kültéri világítási rendszerek energiatakarékos átalakítása (fényforrások, világítótestek és előtétek cseréje, meglévő kül- és beltéri világítási rendszerek korszerűsítése, és az ehhez kapcsolódó az igényekhez térben és időben alkalmazkodó műszaki megoldások (pl. szakaszolások, mozgásérzékelők) kialakítása, amennyiben energia-megtakarítást eredményeznek).

b)      megújuló energia hasznosítását célzó fejlesztés

  • napkollektorok alkalmazása használati melegvíz igény részbeni vagy teljes kielégítése céljából és/vagy fűtésrásegítésre; o hőszivattyú alkalmazása alapfűtésre és/vagy használati melegvíz-termelésre és/vagy fűtésrásegítésre;
  • geotermikus energia hasznosítása fűtésre, vagy fűtésrásegítésre és/vagy használati melegvíz-termelésre;
  • napelemek alkalmazása hálózati, vagy autonóm (hálózatra nem kapcsolódó) villamosenergia-termelés céljából, kizárólag a fejlesztésben érintett épület villamosenergia-ellátásához;
  • brikett, pellet, faapríték, faelgázosító kazánrendszer kiépítése a fejlesztésben érintett épület fűtési és HMV igényének részbeni vagy teljes kielégítése céljából.

 2. célterület esetében:

 Településképet meghatározó épületek külső felújítása: a fejlesztéssel érintett épület, épületek, épületrészek külső felújítása.

 3. célterület esetében:

 Többfunkciós közösségi tér/szolgáltató központ létrehozása, fejlesztése:

c)       a fejlesztéssel érintett épület külső és belső felújítása, korszerűsítése, bővítése;

d)      a fejlesztéssel érintett szolgáltatáshoz kapcsolódó eszközbeszerzés maximum 3 millió forint bekerülési értékig

Elszámolható költségek köre:

A projekt elszámolható költségei között azon költségek tervezhetők, amelyek a projekt támogatható tevékenységeihez kapcsolódnak, szerepelnek a Felhívásban rögzített elszámolható költségek között, és megfelelnek az általános elszámolhatósági feltételeknek.

A projekt nem elszámolható költségeinek a támogatható tevékenységekhez kapcsolódó, nem elszámolható költségek, vagy a nem támogatható tevékenységek költségei minősülnek. A nem elszámolható költségek részei a projekt összköltségének, azonban nem részei a projekt elszámolható költségének.

A költségek elszámolhatóságával kapcsolatos általános előírásokat, továbbá az egyes költségtípusokra, illetve költségelemekre vonatkozó általános szabályozást a 272/2014. (XI.5.) Korm. rendelet 5. mellékletét képező Nemzeti szabályozás az elszámolható költségekről – 2014-2020 programozási időszak c. útmutató tartalmazza.

Jelen felhívás keretében az alábbi költségek tervezhetők, illetve számolhatók el:

I. Projektelőkészítés költségei:

  • előzetes tanulmányok, engedélyezési dokumentumok költségei
  • szükséges háttértanulmányok, szakvélemények költsége;
  • műszaki tervek, kiviteli tervek és ezek hatósági díjának költségei;
  • tervellenőr költsége.
  • közbeszerzési költségek
  • közbeszerzési szakértő díja;
  • közbeszerzési eljárás díja.

II. Beruházáshoz kapcsolódó költségek

  • ingatlan vásárlás költsége
  • építéshez kapcsolódó költségek
  • átalakítás;
  • bővítés, amennyiben a bővítés hasznos alapterülete nem haladja meg az eredeti hasznos alapterület 50 %-át;
  • felújítás;
  • beüzemelési költségek.
  • eszközbeszerzés költségei
  • új eszközök beszerzése.
  • Immateriális javak beszerzésének költségei
  • számítógépes szoftverek megvásárlása vagy kifejlesztése;
  • szabadalmak, licencek, szerzői jogok és védjegyek megszerzése.

III. Szakmai megvalósításhoz kapcsolódó szolgáltatások költségei

  • műszaki ellenőri szolgáltatás költségei
  • egyéb műszaki jellegű szolgáltatás költségei
  • egyéb mérnöki szakértői díjak;
  • minőség-, környezet-, és egyéb irányítási rendszerekhez kapcsolódó költségek.
  • marketing költségek
  • marketingeszközök fejlesztése.
  • kötelezően előírt nyilvánosság biztosításának költsége

IV. Projektmenedzsment költség

  • projektmenedzsmenthez igénybevett szakértői szolgáltatás díja

Támogatás igénylők köre:

Jelen Felhívásra támogatási kérelmet nyújthatnak be:

1. célterület esetében:

a)       vidéki térségben működő települési önkormányzat, települési nemzetiségi önkormányzat, önkormányzati társulás, nonprofit szervezet, egyházi jogi személy;

b)      vidéki térségben ingatlantulajdonnal vagy székhellyel, vagy telephellyel rendelkező nonprofit szervezet, egyházi jogi személy.

2. célterület esetében:

a)       vidéki térségben működő települési önkormányzat, települési nemzetiségi önkormányzat, önkormányzati társulás, nonprofit szervezet, egyházi jogi személy;

b)      vidéki térségben ingatlantulajdonnal vagy székhellyel, vagy telephellyel rendelkező nonprofit szervezet, egyházi jogi személy.

3. célterület esetében:

a)       c. vidéki térségben működő települési önkormányzat, települési nemzetiségi önkormányzat, önkormányzati társulás, nonprofit szervezet, egyházi jogi személy;

b)      d. vidéki térségben ingatlantulajdonnal vagy székhellyel, vagy telephellyel rendelkező nonprofit szervezet, egyházi jogi személy.

A beruházások megvalósítására az 1. és a 2. célterület esetében a Vidékfejlesztési Program szerinti vidéki térségekben található településeken (3. és 4. számú melléklet), a 3. célterület esetében a vidéki térségekben található 1000 fő alatti településeken (5. számú melléklet) van lehetőség.

A Vidékfejlesztési Program lehatárolása értelmében nem támogathatóak Budapest és a budapesti agglomerációhoz tartozó településeken végrehajtott beruházások. Az érintett településeket a Budapesti Agglomeráció Területrendezési Tervéről szóló 2005. évi LXIV. törvény 1/1. számú melléklete tartalmazza.

Jelen felhívás keretében a támogatási kérelem benyújtására konzorciumi formában is van lehetőség.

A támogatás mértéke, összege

Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege:

  • 1. célterület esetén 50 millió Ft
  • 2. célterület esetén 50 millió Ft
  • 3. célterület esetén 30 millió Ft

A támogatás maximális mértéke a 290/2014. (XI.26.) Kormányrendelet szerinti besorolás alapján:

  • nem besorolt: 75%
  • kedvezményezett: 85%
  • fejlesztendő: 90%
  • komplex programmal fejlesztendő: 95%

Támogatási kérelmek benyújtásának határideje, módja:

Jelen felhívás keretében a támogatási kérelmek benyújtására 2016. április 21. naptól 2018. április 20. napig van lehetőség.

Ezen időszak alatt az alábbi értékelési határnapokig benyújtásra került projektek kerülnek együttesen elbírálásra:

  • 2016. év 07. hó 31. nap
  • 2017. év 01. hó 31. nap
  • 2017. év 06. hó 30. nap
  • 2017. év 11. hó 30. nap
  • 2018. év 04. hó 20. nap

A támogatási kérelem benyújtásának módja: Online benyújtás elektronikus kitöltő programon keresztül.

Vállalkozásunk által jelen pályázati felhívásról készült tájékoztató kivonata elérhető itt: Tájékoztató Kivonat

A támogatásra jogosult települések listája letölthető itt:

Teljes területtel jogosult települések listája

Külterülettel jogosult települések listája

1000 főnél alacsonyabb lakosságszámú települések listája

Kedvezményezett járások besorolása: Kedvezményezett járások listája

Amennyiben jelen pályázati felhívás felkeltette érdeklődését vagy kérdése merült fel vegye fel velünk a kapcsolatot.

Tanácsadóink elérhetőségeit megtalálja ide kattintva: Tanácsadóink elérhetőségek

Találja meg a legfrissebb pályázati hírek között az Ön vagy Cége számára nélkülözhetetlen információkat.

Júliustól igényelhető vissza nem térítendő támogatás a családi házak felújítására az Otthon Melege Program keretében

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) 5 milliárd forint keretösszeggel induló, vissza nem térítendő támogatást biztosít családi házak energetikai korszerűsítésére és felújítására július 1-jétől – jelentette be Szabó Zsolt fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkár az Öko City kiállításon.

A legújabb alprogram célja a családi házak energetikai korszerűsítése és felújítása. Ennek során támogatható az épületek homlokzati nyílászáróinak cseréje, homlokzatok hőszigetelése, épületgépészeti rendszerek (pl. kazánok, radiátorok) energia-megtakarítást eredményező cseréje, illetve felújítása és az épület gépészeti rendszeréhez csatlakozó megújuló energiafelhasználás kialakítása (napelemes rendszerek, napkollektoros rendszerek, biomassza kazánrendszerek kiépítése).

Az alprogram meghirdetésekor rendelkezésre álló 5 milliárd forintos keretösszeg elosztása régiónként történik épületszám/régió arányban megosztva. A vissza nem térítendő támogatásban részesíthető pályázatokat az arányosan elérhető CO2 megtakarítás figyelembevételével rangsorolják.

A keretösszegre való tekintettel kizárólag a hagyományos technológiával 1996 előtt épült és 1995. december 31-ig kiadott építési engedéllyel rendelkező, egy lakásos, legfeljebb 135 m2 fűtött alapterületű, a pályázatot benyújtó magánszemély tulajdonában álló és a pályázat benyújtását megelőzően használatban lévő (lakott) családi házak energetikai korszerűsítésére nyújtható vissza nem térítendő támogatás az alprogram keretében.

A támogatás az elszámolható költségek 40-55%-ára igényelhető a megvalósítandó fejlesztés összetettségétől függően, ezzel ösztönözve az épületek komplex fejlesztését. Az igényelhető támogatás maximális összege 2,5 millió forint. Támogatási kérelmeiket a pályázati portálon keresztül, elektronikus úton nyújthatják be az ügyfélkapus regisztrációval rendelkező magánszemélyek 2016. július 1-jétől a rendelkezésre álló forrás kimerüléséig.

A pályázat felhívása, valamint részletes feltételei 2016. április 7-től lesznek elérhetőek.

Találja meg a legfrissebb pályázati hírek között az Ön vagy Cége számára nélkülözhetetlen információkat.

Július elejétől várható a családi házak energiafelújítási pályázatainak térségenkénti kiírása

Július elejétől várható a családi házak energiafelújítási pályázatainak térségenkénti kiírása. A vissza nem térítendő támogatás aránya összetettségtől függően le- és felfelé is eltér majd az átlagos 50 százaléktól.

Júliusban kezdődik a családi házak vissza nem térítendő energiahatékonysági támogatásainak pályáztatása. Ezt követően egymás utáni munkanapokon az ország hét térségében lehet majd beadni a jelentkezést elektronikusan.

A vissza nem térítendő támogatás aránya attól függ majd, hogy a tulajdonos hány fajta energiahatékonysági beruházásra vállal kötelezettséget. Ilyen lehet a szigetelés, a fűtésfelújítás és a megújuló energiák hasznosítása. Az átlagos támogatási arány továbbra is ötven százalék körüli lesz. Ez ugyanakkor a bevállalt beruházásoktól – azaz az energiafogyasztás-csökkenés várható mértékétől – függően felfelé és lefelé is változhat.

A nemzeti fejlesztési tárca április 6-án, a Construmán jelenti be a program részleteit.

A keretről annyit tudni, hogy az bizonyosan meghaladja az eddigieket, azaz több milliárd forintra lehet számítani. Igaz, Magyarországon a 2,5 millió családi ház 90 százaléka felújításra szorul.

(Forrás: napi.hu)

Találja meg a legfrissebb pályázati hírek között az Ön vagy Cége számára nélkülözhetetlen információkat.

Május 5-től beadhatóak a juh- és kecsketartó telepek korszerűsítése pályázatok

A felhívás alapvető célja a juh- és kecsketartó gazdaságok versenyképességének javítása, az ágazat foglalkoztatotti számának növelése és a hozzáadott érték termelésének fokozása új, innovatív és környezetbarát technológiák elterjesztésének támogatása révén. A Felhívás a foglalkoztatotti létszám növelésével hozzájárul a foglalkoztatotti ráta mértékének az Európa 2020 Stratégiában elhatározott és Magyarország által is célul kitűzött 75%-ra történő növeléséhez.

A Felhívás több területen kíván hozzájárulni az állattartó telepek versenyképességének növeléséhez. Lehetőség nyílik az állattartásra, valamint az előállított termék kezelésére, tárolására szolgáló épületek, építmények létrehozására, kialakítására, továbbá építéssel nem járó projektek megvalósítására is az állattartáshoz kapcsolódó eszközök, gépek beszerzésén keresztül. Az állattartás erőforrás-hatékonyságának javulása többek között a fajlagos energiafelhasználás csökkenését eredményezi, ezért jelen Felhívás különösen épít az állattartó létesítmények minden olyan irányú beruházására, amely a hatékonyabb energiafelhasználást hivatott elősegíteni. Ennek megfelelően az állattartó telepek létesítményeinek épületenergetikai, épületgépészeti felújítása, technológiáinak korszerűsítése, valamint a megújuló energia hasznosítására irányuló technológiák beszerzése is támogatásra kerül. A Felhívás további fontos célja a fiatal termelők gazdaságainak megerősítése, fejlesztése.

A rendelkezésre álló forrás

A Felhívás meghirdetésekor a támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg a fókuszterületi megosztás szerint 3,97 Mrd Ft.

Az Irányító Hatóság a végrehajtás során a források legalább 80%-át kizárólag a legfeljebb 1 275 000 euró Standard Termelési Érték (a továbbiakban STÉ) üzemmérettel rendelkező mezőgazdasági termelők számára biztosítja. Az STÉ megállapításakor a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló 2004. évi XXXIV. törvény alapján partner, illetve kapcsolódó vállalkozásnak minősülő vállalkozások mezőgazdasági üzemeinek STÉ-it is figyelembe kell venni.

Támogatott támogatási kérelmek várható száma: 400 db.

 Támogatható tevékenységek

A) A versenyképesség javítása érdekében építéssel járó technológiák, valamint az állattartáshoz szükséges gépek beszerzésének támogatása.

1. Építéssel járó állattartási technológia kialakítása.

Támogatható tevékenységek:

a) Az állategészségügyhöz, a takarmányozáshoz, az állattartáshoz kapcsolódó, valamint az előállított termék és a takarmány kezelésére, tárolására szolgáló építéssel járó technológiák beszerzése és fejlesztése. (szellőztetés-, hűtés-, fűtés-, valamint a fejés technológiájának kiépítése, tejhűtés és tejtárolás technológiájának kialakítása, telepi takarmánykeverőkhöz szemestermény-tároló technológia kialakítása, takarmányok eltarthatóságát biztosító technológia kialakítása, etetés és itatás technológiájának kialakítása, a gyapjúnyírás technológiájának kialakítása és fejlesztése)

b) Állattartó telepi épületek, létesítmények építése, kialakítása, bővítése. (istálló-, fejő- és tejház, szociális helyiség, állattartó sátor, állatmérleg, állatválogató, -kezelő és -felhajtó, valamint elektromos és hagyományos karám, illetve kifutó és jártató kialakítása, férőhely kiépítése, termény-, illetve takarmány tárolását szolgáló építmények kialakítása, fürösztő kialakítása)

2. Építéssel nem járó, a juh- és kecsketartáshoz kapcsolódó eszközök, gépek beszerzése.

Támogatható tevékenységek:

a) Takarmány-előkészítés, kiosztás, tartósítás és kezelés gépei, az állathigiénia biztosításához szükséges eszközök és gépek, állati termékek telepszintű kezelésének eszközei és gépei.

(például: fejőberendezések, tejhűtők, válogatókarám (mobil), körmöző kaloda, lábfürösztő, elletőbox, drankák, önetető, önitató, körbála etető, fix és mobil villanypásztor rendszer kialakítása)

b) A szálastakarmány betakarítás és kiosztás munkagépei. Körbálázó, rendsodró, kaszáló adapter beszerzése. A szervestrágya kijuttatás eszközeinek és munkagépeinek beszerzése. (A munkagépek beszerzésére igénybe vehető támogatás összege nem haladhatja meg a nettó 5 000 000 Ft-ot.)

B) Az állattartó gazdaságokban az energiafelhasználás csökkentése, az erőforrás-hatékonyság javítása. Épületenergetikai, épületgépészeti és energiaellátást érintő korszerűsítések, felújítások, valamint a megújuló energia felhasználására irányuló technológiák alkalmazása.

1. Energiahatékonyság javítására vonatkozó tevékenységek.

A célterülethez azok a tevékenységek tartoznak, melyek elsődleges célja az állattartó telepen belüli energiahatékonyság fokozása:

  • Épületek, építmények hőtechnikai adottságainak javítása, hőveszteségének csökkentése.
  • Épületek, építmények fűtési, hűtési és használati melegvíz rendszereinek korszerűsítése.
  • Világítási rendszerek korszerűsítése.
  • Beépített technológiai berendezések korszerűsítése. Épületgépészeti fejlesztések, új, energiatakarékos technológiák kiépítése, energiatakarékos berendezések beszerzése.

2. Megújuló energiaforrást hasznosító technológiák alkalmazása.

A célterülethez azok a tevékenységek tartoznak, melyek célja a gazdasági-termelési folyamatok és az állattartó telepen belüli építmények energiaigényének fedezése megújuló energia előállításával:

  • Fűtési/hűtési energiaigény, használati melegvíz igény, villamos energia igény részbeni vagy teljes kielégítése megújuló energiaforrásból.

(napkollektorok alkalmazása, biomassza alapú és hőszivattyús rendszerek telepítése, geotermikus energia használata, biogáz termelés, napelemes rendszer kialakítása, szélenergia felhasználása)

A megvalósítandó megújuló energiaforrást hasznosító berendezés termelési kapacitása igazolhatóan legfeljebb annyi lehet, amennyi az adott fogyasztási hely villamosenergia-, illetve amennyi az adott helyrajzi számon elérhető fogyasztók együttes hőenergia fogyasztásának kielégítéséhez elegendő. A villamos energia hálózatba történő értékesítése engedélyezett, de a hálózatba betáplált elektromos energia éves mennyisége nem haladhatja meg az adott fogyasztási hely éves energiafogyasztását.

A megújuló energiaforrást hasznosító technológiák szolgálhatják az energiahatékonysági korszerűsítésre kerülő épület(ek) és technológiai berendezések hő és/vagy villamosenergia ellátását, de önálló beruházási elemek is lehetnek.

 Önállóan nem támogatható tevékenységek

 A Felhívás keretében az alábbi tevékenységek önállóan nem, csak valamely önállóan támogatható tevékenységgel együttesen támogathatóak:

  • Projekt előkészítés:
    • szakmai előkészítés,
    • közbeszerzés;
  • Mérnöki feladatok;
  • Projektmenedzsment;
  • Egyéb szolgáltatások, beleértve a tájékoztatás és nyilvánosság biztosításának kötelező tevékenységét;
  • A telepen belül megvalósítandó infrastruktúra-fejlesztés és eszközbeszerzés: Üzemen belüli anyagmozgatás, illetve a vagyonvédelem gépei, eszközei, telepi közlekedő utak kialakítása, a közművekhez és a munkakörülményekhez kapcsolódó beruházások;
  • Telepirányítási rendszer telepítése, egyedi termelés ellenőrzési és egyedi teljesítményvizsgálati rendszer telepítése, automatizált egyedi takarmányadagoló rendszer vezérlésének és periféria rendszerének telepítése, környezeti feltételek automatizált szabályozási rendszerének kialakítása;
  • Istállón belüli trágyakezelés technológiájának korszerűsítése. (8. számú szakmai melléklet szerint);
  • Ingatlan vásárlása.

Támogatást igénylők köre

Jelen felhívásra támogatási kérelmet nyújthatnak be:

1. Mezőgazdasági termelők, akik abban az esetben jogosultak támogatásra, amennyiben igazolják, hogy:

a. a támogatási kérelem benyújtását megelőző, vagy amennyiben erre vonatkozóan nem rendelkeznek adatokkal, az azt megelőző teljes lezárt üzleti évben, fiatal mezőgazdasági termelő esetében lezárt üzleti évben legalább 6000 euró STÉ üzemmérettel rendelkeznek. (Az üzemméret megállapítása szempontjából 275,25 forint/euró árfolyammal számolt 2010. évi STÉ adatok az irányadók);

• A támogatási kérelem benyújtását megelőző teljes lezárt üzleti évének egységes területalapú támogatási kérelme (a továbbiakban: TERA kérelem) alapján számolt, mezőgazdasági tevékenységből származó üzemméret. Ha a mezőgazdasági termelő a támogatási kérelem benyújtását megelőző teljes lezárt üzleti évre vonatkozóan rendelkezik a felhívás mellékletét

„Kormányhivatal igazolása a mezőgazdasági tevékenységgel hasznosított területadatokról” című formanyomtatványon szereplő mezőgazdasági tevékenységgel művelt területtel, vagy TERA kérelemben nem szereplő területtel, abban az esetben a támogatási kérelem benyújtását megelőző teljes lezárt üzleti év vonatkozásában a mezőgazdasági tevékenységére vonatkozóan rendelkeznie kell a támogatást igénylő székhelye/lakhelye szerint illetékes megyei kormányhivatal által földművelésügyi igazgatási jogkörben kiállított igazolással, (a Felhívás 11. számú melléklete szerint) amely tartalmazza az üzemméret számításánál figyelembe vett terület nagyságát és hasznosítási kódját.

• Állattartással összefüggő üzemméret számítás alapja a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (a továbbiakban: NÉBIH) által a támogatást igénylőhöz, mint tartóhoz nyilvántartásba vett tenyészetekben tartott állat lehet. Ha az üzemméret számítás alapját képező állat szarvasmarha, anyajuh, vagy anyakecske akkor az érintett állatfaj tekintetében a teljes lezárt üzleti év vonatkozásában az ENAR nyilvántartásba bejelentett éves átlagos állatlétszámot kell az üzemméret számításánál figyelembe venni. Egyéb, a 13. számú melléklet szerinti állatfajok esetében az üzemméret nagyságát az állatállomány tartási helye szerint illetékes megyei kormányhivatal illetékes járási hatósági állatorvos által kiállított igazolás alapján kell a teljes lezárt üzleti év vonatkozásában az éves átlagos állatlétszám alapján kiszámolni. ENAR-ba és TIR-be a támogatási kérelem benyújtásának napjáig bejelentett módosítások kerülnek figyelembe vételre;

b. a támogatási kérelem benyújtását megelőző, vagy amennyiben erre vonatkozóan nem rendelkezik adatokkal, az ezt megelőző teljes lezárt üzleti évben –fiatal mezőgazdasági termelő és szociális szövetkezet esetében lezárt üzleti évben – árbevételüknek legalább 50%-a mezőgazdasági tevékenységből származott;

c. a NÉBIH által nyilvántartásba vett – a támogatási kérelemmel érintett projekt megvalósítási helyeként szolgáló – állattartó telepet működtetnek.

2. Jelen Felhívás keretében a támogatási kérelem benyújtására kollektív beruházás keretében is van lehetőség.

Kollektív projektnek minősül a legalább öt – jogilag és gazdaságilag egymástól független – kedvezményezett által közösen végrehajtott projekt (konzorcium). Kollektív projektnek minősül továbbá a termelői csoport, a termelői értékesítő szervezet, a mezőgazdasági termelők tagságával működő szövetkezet, valamint a szociális szövetkezet által végrehajtott projekt.

Konzorciumnak az a 272/2014. Korm. r. 3. § (1) bekezdés 19. pontjának, valamint az 59. §-nak megfelelő együttműködés minősül, amelynek legalább öt tagja van. A konzorcium minden egyes tagjának külön-külön meg kell felelni a jogosultsági feltételeknek, továbbá nem lehetnek egymásnak a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló 2004. évi XXXIV. törvény szerinti partner, illetve kapcsolódó vállalkozásai. A konzorciumban történő projekt megvalósításának feltétele, hogy a konzorcium összes tagja a mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény 28. §-a szerint kérelemre nyilvántartásba vett besorolású ügyfél kell, hogy legyen.

Termelői csoport, termelői szervezet abban az esetben jogosult támogatásra, amennyiben minden egyes tagja külön-külön megfelel a jogosultsági feltételeknek.

Kollektív projekt esetében a tagok STÉ-it nem kell összeszámítani. Amennyiben azonban akár csak egyetlen tag üzemmérete meghaladja a fent meghatározott értéket (1 275 000 euró STÉ), úgy a konzorcium, a termelői csoport, illetve a termelői értékesítő szervezet STÉ-je meghatározása szempontjából ennek a tagnak az STÉ-jét kell figyelembe venni.

A támogatás mértéke, összege

Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege:

  • egyéni beruházás esetén maximum 15 millió Ft
  • kollektív beruházás esetén maximum 30 millió Ft

A támogatás maximális mértéke:

  • közép-magyarországi régióban (KMR) az összes elszámolható költség 40%-a
  • a nem közép-magyarországi régióban (nem KMR) az összes elszámolható költség 50%-a

Fiatal mezőgazdasági termelő számára 10 százalékponttal megemelt támogatási intenzitás jár.

A kollektív módon végrehajtott projektek 10 százalékponttal megemelt támogatási intenzitásra jogosultak.

Amennyiben egy konzorcium minden tagja fiatal mezőgazdasági termelőnek minősül, abban az esetben 10+10 többlet százalékpontra jogosult a konzorcium által végrehajtott projekt.

A támogatási kérelem benyújtásának határideje és módja

Jelen Felhívás keretében a támogatási kérelmek benyújtására 2016. május 5. naptól 2018. május 5. napjáig van lehetőség.

Támogatási kérelmet kizárólag az ügyfél-azonosítóval rendelkező támogatást igénylő nyújthat be, az MVH www.mvh.gov.hu elektronikus felületén.

A 272/2014. (XI.5.) Korm. rendelet 53. § (1) bekezdése alapján amennyiben a támogatásra rendelkezésre álló kötelezettségvállalási keret kimerül vagy annak kimerülése előre jelezhető, az IH a benyújtási határidő előtt a benyújtás lehetőségét felfüggesztheti vagy a Felhívást lezárhatja.

Találja meg a legfrissebb pályázati hírek között az Ön vagy Cége számára nélkülözhetetlen információkat.