Áprilistól indulhatnak az új operatív programok pályázatai

Lázár János a következő 2014 és 2020 közötti pénzügyi időszak operatív programjainak (OP) jóváhagyásáról is egyeztetett Brüsszelben Corina Cretuval a regionális politikáért felelős uniós biztossal, s tudatta, hogy a bizottság a kormány által benyújtott OP-k közül hatot már „de facto” elfogadott, és ezeknél áprilisban megkezdődhet a pályázatok kiírása.

A miniszter elmondta, hogy a vidékfejlesztési, halászati, valamint a közigazgatás korszerűsítését szolgáló OP ügye maradt még nyitva. Lázár János tájékoztatott arról is, hogy a brüsszeli testület új közbeszerzési tervet is kért a kormánytól, amelyet decemberben küldtek el, a bizottság pedig „tárgyalásra és megvalósításra alkalmasnak” találta. Ennek keretében új közbeszerzési törvény és új végrehajtási szabályrendszer is készül Magyarországon.

„Elkerülhetetlennek gondolom, hogy Magyarországon új közbeszerzési gyakorlat alakuljon ki. Ennek egyik oka, hogy megkönnyítsük az európai uniós pénzekhez való hozzáférést, csökkenjen a bürokrácia. A másik oka pedig, hogy mindenki számára átlátható legyen az uniós pénzek kiosztási rendszere, elszámolható legyen, és lehetőség szerint a korrupciónak még a gyanúja se merüljön fel” – húzta alá Lázár János.

(Forrás: kormany.hu)

Pályázók figyelem! Eltörölték a biztosítéknyújtási kötelezettséget

A Széchenyi 2020 pályázatai során könnyebb és rugalmasabb élet várható 2015-től, mint a korábbi ÚMFT és Új Széchenyi Terv (2007-2013) közötti időszak pályázatai során volt. Ennek első intézkedése a biztosíték eltörlése, amely a fenntartási idő alatt lévő projektek esetén is alkalmazható. 2015. január 1-jétől nem köteles biztosítékot nyújtani az a kedvezményezett, amely rendelkezik legalább egy lezárt, teljes (12 naptári hónapot jelentő) üzleti évvel, és szerepel az Art. 178. § 32. pontja szerint közzétett köztartozásmentes adózói adatbázisban.

A biztosítéknyújtási kötelezettség alól a Kedvezményezett (pályázó) a feltételeknek való megfelelés esetén kérelem benyújtásával mentesülhet, azaz a biztosíték törlésének folyamata nem automatikus, azt külön kérelemben szükséges kérvényezni. A szükséges kérelem űrlapot minden kedvezményezett/kapcsolattartó e-mailben kap meg a napokban.

A biztosíték törlésének tájékoztatóját és a kérelem formanyomtatványát letöltheti weboldalunkról is, az alábbi linkekre kattintva:

Tájékoztatás biztosítékmentesség esetéről

Kérelem biztosíték törléséhez

 

Nagy számú új pályázat 2015-ben

Már 2015 elejétől nagy számban jelennek meg uniós pályázati kiírások, miután a magyar operatív programok többsége megkapja a szakmai jóváhagyást az Európai Bizottságtól (EB) – mondta a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára az MTI-nek.

Csepreghy Nándor felidézte: a brüsszeli észrevételek után a tíz operatív program közül nyolcat november 17-én benyújtott a kormány az Európai Bizottságnak. Ezek közül az elsőt, a Rászoruló Személyeket Támogató Operatív Programot (RSZTOP) már elfogadták, és a testület jelzése alapján várhatóan a benyújtott programok többsége napokon belül szakmai jóváhagyást kap.

A 2014-2020 között érkező uniós források felhasználásának keretét jelentő partnerségi megállapodás dokumentumait szeptember 11-én írta alá az Európai Bizottság Magyarországgal; az operatív programok a részleteket, az egyes területek támogatási céljait, prioritásait, forrásait vázolják fel.

A helyettes államtitkár elmondta: a jövő év elején két operatív programot kell még benyújtani. A Vidékfejlesztési Program (VP) esetében szinte minden tagállam január-februárban teszi meg ezt a kötelezettségét, a halgazdálkodási program esetében pedig még hiányzik az az európai uniós jogszabálycsomag, ami lehetővé tenné a beadást.

A vállalkozói szektornak elsődleges a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP), ennek szakmai elfogadása a bizottság jelzése szerint megtörténhet az idén – közölte.

Az első kilenc pályázatot az operatív programok jóváhagyása előtt, a magyar költségvetés kockázatára kiírták. Már ezeknél a kiírásoknál is megjelent az a fontos szempont, hogy olyan pályázók nyerhetnek támogatást, amelyek az ipari termelés növelésével, exportképest termékek piacra juttatásával, illetve új munkahelyek létrehozásával hozzájárulnak a gazdasági növekedéshez – hangsúlyozta Csepreghy Nándor, hozzátéve, hogy a már kiírtak közül várhatóan több pályázat eredményhirdetése is megtörténik január közepéig.

A helyettes államtitkár kiemelte, hogy az operatív programok véglegesítése után, 2015 elejétől több százmilliárd forint értékben írnak ki pályázatokat az illetékes minisztériumok. Ennek menetrendje hamarosan, a teljes 2015-ös évre megismerhető lesz. A helyettes államtitkár elmondta: várhatóan az elsők között írják majd ki a kis- és középvállalkozások (kkv) technológiai fejlesztéseihez, illetve beruházásaihoz kapcsolódó pályázatokat, az energetikai pályázatokat, amelyek a megújuló energiaforrások térnyerését támogatják, az infokommunikációs pályázatokat, valamint a kutatás-fejlesztési és az innovációs pályázatokat.

Csepreghy Nándor utalt arra is, hogy az előző, 2007-2013-as uniós költségvetési időszakhoz képest az új hétéves ciklusban kevesebb pályázat jelenik majd meg, de a kormány szándéka szerint ezek komplexebbek lesznek a korábbiaknál, egy kiírás keretében lehet majd az összefüggő, egymást erősítő projektekre pályázni.

(Forrás: www.kormany.hu)

Felgyorsítják az operatív programok kidolgozásának munkáit!

Lázár János miniszter arra utasította az érintett tárcákat, minél előbb végezzék el az operatív programok beadásához kapcsolódó feladatokat, hogy a kormány az eredetileg meghatározott november végi határidőnél előbb, várhatóan még a hónap közepén megküldhesse az újabb változatot az Európai Bizottságnak – nyilatkozta Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára az MTI-nek.

A helyettes államtitkár elmondta: a stratégiai irányok nem változtak, a részletszabályokról folynak az egyeztetések a bizottsággal, a tárcák ez alapján dolgoznak a szükséges dokumentumokon.

Csepreghy Nándor hangsúlyozta: az uniós források felhasználásában tartalmilag fókuszált pályázati rendszernek kell működnie,  azokra az ágazatokra kell koncentrálni, amelyekben munkahelyeket lehet teremteni, illetve azokra a területekre, ahol a technológiai fejlesztési igények az ország ipari termelését, az exportképességet növelik.

A helyettes államtitkár szólt arról, hogy a kormány célul tűzte ki a megyei jogú városok bekapcsolását jobb minőségű utakkal az autópálya-rendszerbe, illetve az autópályák országhatárig történő kiépítését. Továbbra is fontos kérdés a kisgazdaságok, a vállalkozások, a magas munkaerőigényű szektorok támogatása, a kisvállalkozások exportképességének erősítése.

Csepreghy Nándor elmondta: az első pályázati kiírásokban is megjelent a kisvállalkozások exportpiacra lépésének támogatása, a kapacitásbővítés.

A helyettes államtitkár megerősítette, hogy november 10-én pályázati beadási dömping várható.

Kifejtette: október elején a kiírások megjelentek, a beadásra 30 napos felkészülési lehetőséget adtak, ezzel az új pályázati rendszerben esélyegyenlőséget teremtettek a források megszerzésére.

Várhatóan a jövő hét elején megjelennek a pályázat beadásához szükséges kitöltő programok, november 10-én nyílik meg a beadási lehetőség. Ez az igazságos rendszer azt is jelenti, hogy mindenkinek egyenlő eséllyel, azonos hozzáférési lehetőséggel, világos elbírálási szempontokkal indulhat a források megszerzéséért – tette hozzá a helyettes államtitkár.

Forrás: MTI

Vállalkozók és vállalkozni vágyó fiatalok figyelem!

A vállalkozók és a vállalkozni vágyó fiatalok részére 18 milliárd Ft összegben jelentek meg pályázatok.

KKV-k ipari kapacitásbővítése
Keretösszeg: 8,5 Mrd Ft
Pályázók köre: kizárólag a feldolgozóipar területén működő, min. 10 fő munkavállalót foglalkoztató gazdasági társaságok, melyek árbevételének min. 50%-a fejlesztéssel érintett feldolgozóipari tevékenységből származik
Támogatás összege: 10-100 M Ft
Támogatási intenzitás: max. 50%
Támogatható tevékenységek:
új gép, berendezés, gyártókapacitást növelő eszköz beszerzése
infrastrukturális beruházás, információs technológia fejlesztés, anyagmozgató eszközök beszerzése (kizárólag a fentiekhez kapcsolódóan!)

KKV-k külpiacra jutásának támogatása
Keretösszeg: 1,5 Mrd Ft
Pályázók köre: kis-, és középvállalkozások
Támogatási összeg: 3-7,5 M Ft
Támogatási intenzitás: 50-70%
Támogatható tevékenységek: külföldi piacra jutás, vásárokon, kiállításokon való megjelenés,
Elszámolható költségek: helyiségbérlet, regisztrációs díjak, kiállítási installációk költsége, marketingeszközök beszerzése (a fenntarthatóság jegyében kizárólag tartós marketingeszközök beszerzése támogatható, egyszer használatos eszközöké (pl. reklámtollak, brosúrák, tájékoztató füzetek) nem támogatható
Kötelező elvárások: külkereskedelmi munkatárs alkalmazása, idegen nyelvű honlap létrehozása, külkereskedelmi szervezetekkel történő folyamatos kapcsolattartás (pl. Magyar Nemzeti Kereskedőház)

Munka és magánélet összhangjának támogatása
Keretösszeg: 4 Mrd Ft
Támogatás összege: 2-15 M Ft
Támogatási intenzitás: max. 100%
Pályázat célja: Kisgyermekes szülők, egyéb speciális helyzetű csoportok munkaerőpiacra történő visszavezetése, rugalmas munkaidő megoldások alkalmazásával

Fiatalok vállalkozóvá válásának támogatása
Keretösszeg: 4 Mrd Ft
2 szakaszban kiírásra kerülő konstrukció
Pályázók köre: 1. szakasz: szakmai szervezetek (pl. képzőintézmények)
Támogatási intenzitás: 90%
Pályázat célja: 18-24 év közti fiatalok támogatása, vállalkozói tevékenységük elindítására

Megjelentek a 2014-2020-as fejlesztési időszak első felhívásai

2014. szeptember 11-én Magyarország kormánya és az Európai Bizottság aláírta a következő 7 évre szóló Partnerségi Megállapodást és ezzel formálisan kezdetét vette az új, 2014-20-as fejlesztési időszak. Az új periódus nyitányaként kilenc új kiírás jelent meg 116,5 milliárd forintos támogatási keretösszeggel.

Ezek a következők:
– Kisgyermekkori nevelés támogatása
– Felzárkóztató egészségügyi ápoló szakképzési program
– Fiatalok vállalkozóvá válásának támogatása
– Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése
– Rugalmas foglalkoztatás elterjesztése a konvergencia régiókban
– Mikro-, kis-, és középvállalkozások piaci megjelenésének támogatása
– Ifjúsági Garancia
– Ivóvízminőség-javító projektek megvalósítása
– Szennyvíz-elvezetés és -tisztítás, szennyvízkezelés