A kormány lazított a pályázatértékelői rendszerrel szemben támasztott feltételein, mivel feltehetően nem elégedett a jelentkezők számával. A pályázók talán azért nem „tolonganak” a pozícióra, mert tartanak a lehallgatástól és a nemzetbiztonsági átvilágítástól, a díjazás pedig nem eléggé kompenzálja ezt a félelmet. A projektértékelőknek már csak négy dokumentumot kell csatolniuk elektronikus úton a pályázati adatlaphoz.A munkáltatói igazolás és a pályázati adatlapok módosultak.
A kormány egyet ért azzal, hogy az értékelők részére projektmérettől függő, differenciált díjazás kerüljön kialakításra, azzal, hogy a díjazás nem haladhatja meg az alapjogviszonya szerint megállapított, éves rendszeres illetményének, munkabérének kétszeresét, kivéve, ha a szakértői névsorban az adott tématerületen nincs szükséges számú, megfelelő szakértelemmel rendelkező értékelő.
A feltételek módosítása annak köszönhető, hogy feltehetően a kormány nem elégedett a jelentkezők számával. A pályázók tartanak attól, hogy bármikor átvilágíthatóak, lehallgathatóak és nemzetbiztonsági szempontból ellenőrizhetőek és a felajánlott díjazás nem elegendő kompenzáció a félelmeikre.
Az állami pályázatértékelő által végzett értékelési feladatok díjazásánál figyelembe kell venni a kedvezményezetti kört, a kiválasztási eljárásrend típusát, valamint a támogatási kérelemben igényelt támogatási összeg mértékét.
A napokban megjelent Magyar Közlöny 105. számában található 199/2016. (VII. 15.) Kormányrendelet, mely az állami projektértékelők jogviszonyáról szóló módosításokat tartalmazza.
A mostani rendelet főbb változtatásai
1. Csatolandó dokumentumok
A meghatározott feltételek igazolására a pályázói adatlaphoz – elektronikus úton – csatolni kell a pályázó
- szakmai – Europass típusú – önéletrajzát,
- büntetlenségét igazoló hatósági erkölcsi bizonyítványt, ha az Ápjt. alapján szükséges,
- alapjogviszonya fennállásáról szóló – 2. melléklet szerinti – munkáltatói igazolást, valamint
- a 3. melléklet szerinti, az állami projektértékelői jogviszony létesítéséhez szükséges nyilatkozatait
2. A rendelet szerint módosul a pályázati adatlap és a munkáltatói igazolás.
3. A Nyilatkozatok a jogviszony létesítéséhez melléklet négy új ponttal egészül ki.
- rendelkezem érvényes személyazonosító igazolvánnyal, lakcímet igazoló hatósági igazolvánnyal, társadalombiztosítási azonosító jelét igazoló hatósági igazolvánnyal és adóigazolvánnyal;
- rendelkezem felsőfokú iskolai végzettségemet igazoló oklevéllel vagy az állam által elismert szakképesítést tartalmazó bizonyítvánnyal;
- rendelkezem a „Szakértői tématerülettel kapcsolatos adatok” funkcióban általam megjelölendő tématerületnek, tématerületeknek megfelelő, legalább hároméves szakmai tapasztalattal;
- tudomásul veszem, hogy a fenti pontokban megnevezett igazolványokat, okmányokat, dokumentumokat, igazolásokat eredeti, másolati vagy elektronikus formában ellenőrzés céljából a munkáltató a nyilatkozattételt követően bekérheti
Mindezen pontokra büntetőjogi felelőssége tudatában nyilatkozik a pályázó.
4. A pályázó számára a 199/2016. (VII. 15.) rendelet hatálybalépését megelőzően kiállított munkáltatói igazolás 2016. július 31. napjáig használható fel.
(Forrás: portfolio.hu)
Találja meg a legfrissebb pályázati hírek között az Ön vagy Cége számára nélkülözhetetlen információkat.