Felhívás azon gazdálkodók számára, akik a Darányi Ignác Terv Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (DIT ÚMVP) keretében képzési kötelezettséggel járó támogatási forrásra jogosultak, de kötelezettségüket még nem teljesítették!
A Magyar Közlöny 202. számában jelent meg a Miniszterelnökséget vezető miniszter 56/2015. (XII. 23.) MvM rendelete az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap és az Európai Halászati Alap társfinanszírozásában megvalósuló egyes agrár-vidékfejlesztési támogatási rendeletek módosításáról, mely a támogatáshoz kötött képzési kötelezettség pótlásával kapcsolatos rendelkezéseket tartalmaz.
Ennek értelmében, ha az ügyfélnek képzési kötelezettsége keletkezett, és az feltétele a részére történő kifizetésnek, de a képzésről az irányadó jogszabály szerinti határidőben nem került megszervezésre – ideértve azt is, ha az ügyfél írásbeli értesítést nem kapott a képzés teljesíthetőségéről – a kifizetési kérelmének helyt kell adni, azonban az ügyfél köteles a képzési kötelezettségét pótolni.
A pótlásra vonatkozóan az ügyfél írásbeli értesítést kap. A képzési kötelezettségnek az értesítésben megjelölt határidőben, de legkésőbb annak kézhezvételétől számított 6 hónapon belül kell eleget tenni.
Az ügyféllel szemben a pótlólagos képzési kötelezettség teljesítésének elmulasztása miatt csak a pótlási határidő elmulasztása esetén alkalmazható az irányadó jogszabályban meghatározott jogkövetkezmény, vagy jogosulatlan igénybevétel jogcímén az ott meghatározott mértékű visszafizetési kötelezettség terheli.
– b1 Beruházások a szántóföldi növénytermesztésben és a kertészetben
– b2 Beruházások az állattenyésztésben
– b4 Évelő ültetvények telepítése
– b5 A fiatal mezőgazdasági termelők elindítása
– b6 Mezőgazdasági termékek értéknövelése
– b9 Erdő-környezetvédelmi kifizetések
– b10 Natura 2000 kifizetések
– b10/2 Natura 2000 kifizetések erdőgazdálkodóknak
– b11 Öntözési, meliorációs és egyéb vízgazdálkodási létesítmény-fejlesztés
(forrás: NAK.hu)
Találja meg a legfrissebb pályázati hírek között az Ön vagy Cége számára nélkülözhetetlen információkat.