A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. a Bethlen Gábor Alapról szóló 2010. évi CLXXXII. törvény, valamint annak végrehajtásáról szóló 367/2010. (XII.30.) Korm. rendelet alapján nyílt pályázatot hirdet a Bethlen Gábor Alap 2016. évi „Egyéb támogatások” előirányzat terhére.
A pályázat célja:
Magyarország határain kívül élő magyarság szülőföldjén való boldogulásának, Magyarországgal való sokoldalú kapcsolatai ápolásának és fejlesztésének előmozdítása, magyar nemzeti azonosságtudata megerősítésének támogatása a testvér-települési együttműködések erősítése útján.
A pályázati felhívás tárgya:
Magyarország és a Kárpát-medence magyarok lakta települései közötti magyar-magyar kapcsolatok ápolását és fejlesztését célzó testvér-települési programok és együttműködések támogatása. Ezen belül:
- meglévő együttműködések kölcsönös fejlesztése magyarországi önkormányzatok és Szlovákia, Ukrajna, Románia, Szerbia, Horvátország, Szlovénia, Ausztria önkormányzatai között,
- a tapasztalatcsere, a tudás és a legjobb gyakorlatok átadása,
- a magyar történelemhez kapcsolódó események és a nemzeti ünnepeinkhez kapcsolódó közösen megvalósítandó programok támogatása,
- a testvér-településeken működő oktatási és nevelési intézmények együttműködésének támogatása, a kulturális örökség ápolása, kulturális, ifjúsági és hagyományőrző tevékenységek megvalósítása
- új testvér-települési kapcsolatok kiépítése.
Támogatható kiadások:
- A programok lebonyolításának költségei (programokhoz kapcsolódó anyagbeszerzés, szolgáltatások, a programokhoz kapcsolódó személyi kifizetések és azok járulékai)
Nem támogatható kiadások:
- egyéb személyi juttatások (prémium, végkielégítés);
- beruházások és egyéb tárgyi eszközök beszerzése;
- késedelmi kamat, bírság;
- alkohol, dohányárutermékek költségei.
Pályázásra jogosultak köre:
A Bethlen Gábor Alapról szóló 2010. évi CLXXXII. törvény 1. §-ának rendelkezései szerint pályázatot nyújthat be:
- magyarországi települési önkormányzat.
Igényelhető támogatás:
Az egy pályázattal elnyerhető vissza nem térítendő támogatás összege 500.000 forinttól 2.500.000 forintig terjedhet.
A teljes támogatási keretösszeg 150.000.000 Ft, melyről a beérkezett pályázatok mennyisége és minősége alapján, a Kollégium javaslatát figyelembe véve a Bethlen Gábor Alap Bizottsága dönt.
A támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás, melyet egy összegben folyósít a Támogató.
A finanszírozás módja: 100%-os támogatási előleg nyújtása utólagos beszámolási kötelezettséggel. A BGA Zrt. fenntartja magának a jogot, hogy azon pályázók esetében, akik beszámolási illetve hiánypótlási kötelezettségüknek késedelmesen tesznek eleget, támogatási előleget nem biztosít, hanem a támogatás utalására a projekt/program megvalósulását követően benyújtott és elfogadott beszámoló alapján kerül sor.
A támogatás mértéke az összes elszámolható költség 100%-a.
A pályázat kiírója nem teszi kötelezővé az önrész bemutatását.
A pályázat megvalósítási paraméterei:
Megvalósítási időszak: 2016. május 1. – 2017. április 30.
A pályázat benyújtásának kezdő időpontja: 2016. március 1.
Benyújtási határidő: 2016. március 31., 14.00 óra (közép-európai idő szerint).
Elszámolási határidő: a támogatottnak a program/projekt megvalósítását követő 30 napon belül, de legkésőbb 2017. május 30-ig szükséges a szakmai és pénzügyi beszámolót benyújtania a Nemzetpolitikai Informatikai Rendszer (NIR) segítségével.
További információk a pályázat kiírásról itt érhetőek el: Bővebb információk
forrás: bgazrt.hu
Találja meg a legfrissebb pályázati hírek között az Ön vagy Cége számára nélkülözhetetlen információkat.