Önkormányzatok, Egyházak Figyelem! Március 28-tól pályázható a Vidékfejlesztési program Keretében a „Településképet meghatározó épületek külső rekonstrukciója, többfunkciós közösségi tér létrehozása, fejlesztése, energetikai korszerűsítése” című VP-6-7.4.1.1-16 kódszámú pályázat.
Pályázat célja a vidéki térségekben élők életminőségének a javítása, a vidéki települések vonzóbbá tétele olyan, a fenntarthatóság növelését és a társadalmi felzárkózást és az egész életen át tartó tanulást elősegítő fejlesztések által, melyek a helyi szükségletek mértékéhez igazítva tényleges közösségi jellegű funkciókkal és használattal bírnak. Kiemelt célkitűzés az energia- és erőforrás hatékonyság növelése, illetve az alapvető szolgáltatásokhoz és a közösségi élet feltételeihez való hozzáférés javítása a közösségi terek létrehozásával és fejlesztésével.
Támogatható tevékenységek:
1. célterület esetében:
Az állami vagy önkormányzati funkciót nem magában foglaló közösségi funkciókat ellátó létesítmények energetikai korszerűsítése, illetve a megújuló energia hasznosítását célzó fejlesztése az alábbiak szerint:
a) a fejlesztéssel érintett épület energetikai korszerűsítését szolgáló külső és belső felújítás, korszerűsítés, átalakítás
- épületek hőtechnikai adottságainak javítása, hőveszteségének csökkentése (fűtött és fűtetlen teret elválasztó, nem nyílászáró szerkezetnek minősülő épülethatároló szerkezetek hőszigetelése, fűtött és fűtetlen teret elválasztó, nyílászáró szerkezetnek minősülő épülethatároló szerkezetek cseréje / energia-megtakarítást eredményező korszerűsítése, épületek nyári hővédelmének javítása, árnyékoló- vagy árnyékvető szerkezetek beépítése);
- épületek fűtési, hűtési és használati melegvíz rendszereinek korszerűsítése (fűtési- és/vagy használati melegvíz-rendszerek korszerűsítése, központi szellőző-, hűtési rendszerek energiatakarékos korszerűsítése, kialakítása, kisléptékű, helyi kogeneráció, vagy trigeneráció kiépítése egy vagy több épület ellátására kizárólag saját felhasználásra, villamos és hőenergia értékesítése nélkül);
- meglévő bel- és kültéri világítási rendszerek energiatakarékos átalakítása (fényforrások, világítótestek és előtétek cseréje, meglévő kül- és beltéri világítási rendszerek korszerűsítése, és az ehhez kapcsolódó az igényekhez térben és időben alkalmazkodó műszaki megoldások (pl. szakaszolások, mozgásérzékelők) kialakítása, amennyiben energia-megtakarítást eredményeznek).
b) megújuló energia hasznosítását célzó fejlesztés
- napkollektorok alkalmazása használati melegvíz igény részbeni vagy teljes kielégítése céljából és/vagy fűtésrásegítésre; o hőszivattyú alkalmazása alapfűtésre és/vagy használati melegvíz-termelésre és/vagy fűtésrásegítésre;
- geotermikus energia hasznosítása fűtésre, vagy fűtésrásegítésre és/vagy használati melegvíz-termelésre;
- napelemek alkalmazása hálózati, vagy autonóm (hálózatra nem kapcsolódó) villamosenergia-termelés céljából, kizárólag a fejlesztésben érintett épület villamosenergia-ellátásához;
- brikett, pellet, faapríték, faelgázosító kazánrendszer kiépítése a fejlesztésben érintett épület fűtési és HMV igényének részbeni vagy teljes kielégítése céljából.
2. célterület esetében:
Településképet meghatározó épületek külső felújítása: a fejlesztéssel érintett épület, épületek, épületrészek külső felújítása.
3. célterület esetében:
Többfunkciós közösségi tér/szolgáltató központ létrehozása, fejlesztése:
c) a fejlesztéssel érintett épület külső és belső felújítása, korszerűsítése, bővítése;
d) a fejlesztéssel érintett szolgáltatáshoz kapcsolódó eszközbeszerzés maximum 3 millió forint bekerülési értékig
Elszámolható költségek köre:
A projekt elszámolható költségei között azon költségek tervezhetők, amelyek a projekt támogatható tevékenységeihez kapcsolódnak, szerepelnek a Felhívásban rögzített elszámolható költségek között, és megfelelnek az általános elszámolhatósági feltételeknek.
A projekt nem elszámolható költségeinek a támogatható tevékenységekhez kapcsolódó, nem elszámolható költségek, vagy a nem támogatható tevékenységek költségei minősülnek. A nem elszámolható költségek részei a projekt összköltségének, azonban nem részei a projekt elszámolható költségének.
A költségek elszámolhatóságával kapcsolatos általános előírásokat, továbbá az egyes költségtípusokra, illetve költségelemekre vonatkozó általános szabályozást a 272/2014. (XI.5.) Korm. rendelet 5. mellékletét képező Nemzeti szabályozás az elszámolható költségekről – 2014-2020 programozási időszak c. útmutató tartalmazza.
Jelen felhívás keretében az alábbi költségek tervezhetők, illetve számolhatók el:
I. Projektelőkészítés költségei:
- előzetes tanulmányok, engedélyezési dokumentumok költségei
- szükséges háttértanulmányok, szakvélemények költsége;
- műszaki tervek, kiviteli tervek és ezek hatósági díjának költségei;
- tervellenőr költsége.
- közbeszerzési költségek
- közbeszerzési szakértő díja;
- közbeszerzési eljárás díja.
II. Beruházáshoz kapcsolódó költségek
- ingatlan vásárlás költsége
- építéshez kapcsolódó költségek
- átalakítás;
- bővítés, amennyiben a bővítés hasznos alapterülete nem haladja meg az eredeti hasznos alapterület 50 %-át;
- felújítás;
- beüzemelési költségek.
- eszközbeszerzés költségei
- új eszközök beszerzése.
- Immateriális javak beszerzésének költségei
- számítógépes szoftverek megvásárlása vagy kifejlesztése;
- szabadalmak, licencek, szerzői jogok és védjegyek megszerzése.
III. Szakmai megvalósításhoz kapcsolódó szolgáltatások költségei
- műszaki ellenőri szolgáltatás költségei
- egyéb műszaki jellegű szolgáltatás költségei
- egyéb mérnöki szakértői díjak;
- minőség-, környezet-, és egyéb irányítási rendszerekhez kapcsolódó költségek.
- marketing költségek
- marketingeszközök fejlesztése.
- kötelezően előírt nyilvánosság biztosításának költsége
IV. Projektmenedzsment költség
- projektmenedzsmenthez igénybevett szakértői szolgáltatás díja
Támogatás igénylők köre:
Jelen Felhívásra támogatási kérelmet nyújthatnak be:
1. célterület esetében:
a) vidéki térségben működő települési önkormányzat, települési nemzetiségi önkormányzat, önkormányzati társulás, nonprofit szervezet, egyházi jogi személy;
b) vidéki térségben ingatlantulajdonnal vagy székhellyel, vagy telephellyel rendelkező nonprofit szervezet, egyházi jogi személy.
2. célterület esetében:
a) vidéki térségben működő települési önkormányzat, települési nemzetiségi önkormányzat, önkormányzati társulás, nonprofit szervezet, egyházi jogi személy;
b) vidéki térségben ingatlantulajdonnal vagy székhellyel, vagy telephellyel rendelkező nonprofit szervezet, egyházi jogi személy.
3. célterület esetében:
a) c. vidéki térségben működő települési önkormányzat, települési nemzetiségi önkormányzat, önkormányzati társulás, nonprofit szervezet, egyházi jogi személy;
b) d. vidéki térségben ingatlantulajdonnal vagy székhellyel, vagy telephellyel rendelkező nonprofit szervezet, egyházi jogi személy.
A beruházások megvalósítására az 1. és a 2. célterület esetében a Vidékfejlesztési Program szerinti vidéki térségekben található településeken (3. és 4. számú melléklet), a 3. célterület esetében a vidéki térségekben található 1000 fő alatti településeken (5. számú melléklet) van lehetőség.
A Vidékfejlesztési Program lehatárolása értelmében nem támogathatóak Budapest és a budapesti agglomerációhoz tartozó településeken végrehajtott beruházások. Az érintett településeket a Budapesti Agglomeráció Területrendezési Tervéről szóló 2005. évi LXIV. törvény 1/1. számú melléklete tartalmazza.
Jelen felhívás keretében a támogatási kérelem benyújtására konzorciumi formában is van lehetőség.
A támogatás mértéke, összege
Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege:
- 1. célterület esetén 50 millió Ft
- 2. célterület esetén 50 millió Ft
- 3. célterület esetén 30 millió Ft
A támogatás maximális mértéke a 290/2014. (XI.26.) Kormányrendelet szerinti besorolás alapján:
- nem besorolt: 75%
- kedvezményezett: 85%
- fejlesztendő: 90%
- komplex programmal fejlesztendő: 95%
Támogatási kérelmek benyújtásának határideje, módja:
Jelen felhívás keretében a támogatási kérelmek benyújtására 2016. március 28. naptól 2018. március 27. napig van lehetőség.
Ezen időszak alatt az alábbi értékelési határnapokig benyújtásra került projektek kerülnek együttesen elbírálásra:
- 2016. év 07. hó 31. nap
- 2017. év 01. hó 31. nap
- 2017. év 06. hó 30. nap
- 2017. év 11. hó 30. nap
- 2018. év 03. hó 27. nap
A támogatási kérelem benyújtásának módja: Online benyújtás elektronikus kitöltő programon keresztül.
Vállalkozásunk által jelen pályázati felhívásról készült tájékoztató kivonata elérhető itt: Tájékoztató kivonat
A támogatásra jogosult települések listája letölthető itt:
Teljes területtel jogosult települések listája
Külterülettel jogosult települések listája
1000 főnél alacsonyabb lakosságszámú települések listája
Kedvezményezett járások besorolása: Kedvezményezett járások listája
Amennyiben jelen pályázati felhívás felkeltette érdeklődését vagy kérdése merült fel vegye fel velünk a kapcsolatot.
Tanácsadóink elérhetőségeit megtalálja ide kattintva: Tanácsadóink elérhetőségek
Találja meg a legfrissebb pályázati hírek között az Ön vagy Cége számára nélkülözhetetlen információkat.