A Nemzetgazdasági Minisztérium költségvetési forrásból idén 3 milliárd, jövőre pedig 15 milliárd forinttal támogatja azokat az ipari vállalatokat, amelyek bővítik kapacitásaikat és új munkahelyeket teremtenek. A magyar gazdaság fejlődési lendületének fenntartása, a magyarországi vállalatok piac- és exportképességének javítása, illetve a versenytársainkkal szemben jelenleg meglévő előnyeink kihasználása és fokozása azt követeli, hogy támogassa a kormány a magyarországi iparvállalatok további fejlődését.
A kormány gazdaságpolitikai célkitűzéseinek meghatározó eleme az újraiparosítás, az iparfejlesztés. Ennek megvalósítása érdekében szükséges azon tőkehiányos hazai nagyvállalatok beruházásainak támogatása, amelyek jelentős mértékben járulnak hozzá a magyar gazdaság – ezen belül is a feldolgozóipar – növekedéséhez és a foglalkoztatás bővüléséhez, ugyanakkor ezen kapacitásbővítő fejlesztéseik tekintetében nem célcsoportjai az uniós forrásból kiírt pályázatoknak.
A támogatás megítélésének szempontrendszere következő:
- a beruházás a feldolgozóipar területén valósul meg, a vállalkozás magas szinten feldolgozott terméket állít elő,
- a beruházással létrehozott új munkahelyek száma és azok fenntartására vállalt időtartam,
- a beruházás által érintett kistérség elmaradottsága,
- a beruházásnak a régiós munkaerőpiacra gyakorolt pozitív hatása,
- a beruházás milyen arányban igényel szakképzett és felsőfokú végzettségű munkavállalókat,
- a projekt jelentős árbevétel-, vagy hozzáadott érték-növekedési illetve exportnövekedési potenciállal rendelkezik,
- a beruházó a támogatás közvetlen, vagy közvetett eredményeként képes lesz erősíteni magyarországi jelenlétét, valamint a fejlesztés regionális terjeszkedési lehetőséget is magában hordoz,
- a fejlesztés révén – a projekt fenntartási időszakában és azt követően – megnövekedett adó- és járulékfizetési kötelezettség költségvetési-egyenlegjavító hatása,
- a projekt költségvetése reális és takarékos módon került összeállításra
A legkisebb támogatható projektméret 100 millió Ft.
Alapvetően regionális beruházási támogatás vagy – amennyiben erre a Közép-magyarországi régióban nem lesz lehetőség – a de minimis rendelet szerinti csekély összegű támogatás nyújtható.
Regionális beruházási támogatás jogcímen a Közép-magyarországi régióban nagyvállalatok támogatására csak új gazdasági tevékenység végzésére irányuló induló beruházások esetében van lehetőség, egyéb esetben a Közép-magyarországi régióban kizárólag csekély összegű támogatás nyújtható.
A támogatás nyújtásának alapvető feltételei:
- A beruházó, vagy kapcsolt vállalkozása rendelkezik legalább három lezárt (beszámolóval alátámasztott), teljes (365 napot jelentő) üzleti évvel
- A legutolsó lezárt, teljes üzleti év éves beszámoló szerinti árbevétele és mérlegfőösszege meghaladja a projekt elszámolható összköltségét.
- A beruházás árbevétel növekedést eredményez
- Beruházó új munkahelyet létesít (A beruházó vállalja, hogy a beruházásban érintett székhelyén, telephelyén, vagy fióktelepén új munkahelyet létesít legkésőbb a projekt fizikai befejezését követő 60 napon belül. Az újonnan felvételre kerülő munkavállaló nem lehet a támogatási kérelem benyújtását megelőző 12 hónapban a támogatást igénylőnél kölcsönzött munkaerőként dolgozó munkavállaló.)
- A beruházást legalább 5 évig köteles fenntartani
- A meglévő és vállalt statisztikai létszám növekmény megtartása
- A beruházónak az elszámolható költségek legalább 25%-át saját forrásból kell biztosítania és a teljes beruházás megvalósításához szükséges költségek forrását a támogató számára be kell mutatni.
A támogatott beruházás elszámolható költségei:
- Technológiai korszerűsítést eredményező új, egyenként minimum nettó 200.000 Ft értékű eszközök
- Az új termelő eszköz működtetéséhez szükséges infrastrukturális beruházások költsége.
- Az új termelő eszköz működtetéséhez szükséges ingatlan építés, bővítés, átalakítás, korszerűsítés költségei
- Új termelő eszköz beszerzéséhez, működtetéséhez kapcsolódó hardver beszerzése
- Új termelő eszköz beszerzéséhez, működtetéséhez kapcsolódó szoftverek beszerzése.
- Az új termelőeszköz beszerzéséhez kapcsolódó gyártási licenc, gyártási know-how beszerzésének költsége, vételára.
- A termelő eszköz beszerzéséhez kapcsolódó minőség-, környezet- és egyéb irányítási, vezetési, hitelesítési rendszerek, szabványok bevezetése és tanúsíttatása költsége.
A beruházó a támogatás legalább száz százalékára vonatkozó biztosíték rendelkezésre bocsátására köteles.
Amennyiben a pályázat felkeltette érdeklődésüket forduljanak hozzánk bizalommal és keressék tanácsadóinkat elérhetőségeiken.
(Forrás: kormany.hu)
Találja meg a legfrissebb pályázati hírek között az Ön vagy Cége számára nélkülözhetetlen információkat.