Három-négyszeresen túligényelték a népszerű állattenyésztési pályázatokat

A Vidékfejlesztési Program (VP) több kiírása esetében jelentős, három-négyszeres volt a túligénylés a pályázók részéről, a legnagyobb összegre a szarvasmarha-ágazat szereplői nyújtottak be pályázatot – jelezte egy pénteki agrárfórumon a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkára. Közben egy másik agrárfórumon azt jelezte Mezei Dávid, a Miniszterelnökség helyettes államtitkára, hogy a bő 1300 milliárd forintos VP-keretből már mintegy 900 milliárd forintnyi pályázatot tettek hozzáférhetővé a gazdák számára.

Tarolt a szarvasmarhatartók felőli érdeklődés

Kis Miklós Zsolt jelzése szerint a 2014-2020-as, 1300 milliárd forintos VP keretében tavasszal a három nagy állattenyésztési ágazat – a baromfi-, a sertés- és a szarvasmarha-tenyésztés – számára meghirdetett, 20-20 milliárd forintos keretösszegű pályázati lehetőség várhatóan nem lesz nyitva két éven át, mivel az első pályázati szakaszban négyszeres volt a túligénylés.

A legnagyobb, 85 milliárd forintos igény a szarvasmarhatartók részéről érkezett. A technológiai fejlesztésekre szánt támogatásra 1350 gazdálkodó pályázott, akiknek tíz százaléka fiatal gazda – tette hozzá.

A tárca által ma kiadott közlemény emlékeztet arra: szintén jelentős volt a túligénylés az agrár-környezetgazdálkodási program (AKG) esetében is, ahol több mint 18 ezer gazda nyújtott be támogatási igényt, közel 450 milliárd forint összegben. A jelentős túligénylés ellenére a pályázók több mint fele támogatásban részesült.

40 milliárdos keret jön még ősszel

Kis Miklós Zsolt az agrárfórumon emlékeztetett arra, hogy a 2015. december 31-én lezárult, 240 milliárd forintos agrár-környezetgazdálkodási programban a keretnél háromszor nagyobb összegre érkezett igény, ezért 2016. szeptemberben 40 milliárd forint értékben kétkörös pályázatot hirdetnek a kertészeti és az állattenyésztési ágazat szereplőinek.

Ismertette: az állattartó telepek trágyakezelésének fejlesztésére meghirdetett 5,5 milliárd forintra 15 milliárd forint igény jelentkezett; e pályázatok hiánypótlása lezárult, a pályázókat még augusztusban értesítik a döntésről.

Az élelmiszeripari fejlesztésekhez biztosított 140 milliárd forintos keretre 200 milliárd forint értékben igényeltek támogatást. Ennek ellenére arra biztatta a gazdálkodókat, hogy nyújtsák be pályázatukat, mert várhatóan több, nem mezőgazdaságból érkező pályázót ki fognak szűrni.

Újabb lehetőségek jönnek

Az államtitkár jelezte: az ősz folyamán több új kiírás is megjelenik, köztük a fiatal gazdák, valamint 26 milliárd forintos kerettel a termelői csoportok támogatására szolgáló pályázat, és 50 milliárd forintos kerettel két, falusi turizmust segítő pályázati forrás is megnyílik.

Az állattenyésztők számára pályázható források között megemlítette a tejszerkezet átalakításának 36,5 milliárd forintos támogatását; erre idén 618 kérelem érkezett, 357 500 állatra, amelyek közül 19 000 legeltethető szarvasmarha.

Emellett sok lehetőség van, amely segítséget jelent főleg a tejágazat szereplőinek ahhoz, a jelenlegi nehéz piaci körülmények között fejleszteni tudják gazdaságukat – jegyezte meg. A tejpiaci válságban a magyar kormányzat a közös uniós agrárpolitika keretében nyújtható támogatást biztosítja a tejtermelők számára – hangoztatta.

Már 900 milliárdnyi agrárpályázat elérhető

A tavaly indult vidékfejlesztési program 1350 milliárd forintos keretéből mintegy 900 milliárdot tettek már hozzáférhetővé a gazdák számára – mondta el Mezei Dávid, a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztési stratégiai ügyekért felelős helyettes államtitkára a szentlőrinci gazdanapok pénteki megnyitóján.

Mezei Dávid szerint az Európai Bizottság (EB) által éppen egy éve elfogadott stratégiát a modernizáció és hagyományőrzés kettőssége jellemzi, célja pedig, hogy a fejlesztési összegek

minél gyorsabban, hatékonyabban és okosabban hasznosuljanak, illetve járuljanak hozzá a magyar vidék versenyképességének növeléséhez.

A helyettes államtitkár példaként hozta fel, hogy a közelmúltban írták ki az öntözésfejlesztési és a borászatok modernizálását célzó pályázatokat.

(Forrás: portfolio.hu)

Találja meg a legfrissebb pályázati hírek között az Ön vagy Cége számára nélkülözhetetlen információkat.

Posted in Találja meg a legfrissebb pályázati hírek között az Ön vagy Cége számára nélkülözhetetlen információkat..