Döntés született a 2015. évi Tanyafejlesztési Program pályázatairól

A Tanyafejlesztési Programot a tanyai gazdálkodás megújítására, a tanyák sajátos értékeinek megőrzésére és a tanyai életmód hátrányainak csökkentésére hirdették meg. Hat alföldi megyéből, illetve Pest megye déli járásaiból lehetett pályázatot benyújtani, a program több mint hétszáz települést érintett. A programot az előző évekhez hasonlóan kizárólag nemzeti forrásból finanszírozza a Földművelésügyi Minisztérium. Az idei kiírás során többek között az önkormányzati térségi fejlesztésekben a villany nélküli tanyák villamosenergia-ellátásához, vagy a vízminőségi vizsgálatokra pályázhatnak az önkormányzatok. A tanyagondnoki szolgálatok fejlesztésére szolgáló pályázatokban kisebb értékű eszközök beszerzésére is lehetőség nyílt. A tanyagazdaságok indításához 3 millió forintos támogatást lehetett kérni 75 százalékos, fiatal gazdálkodók esetében 90 százalékos támogatottság mellett, erre 150 millió forintot szán a szaktárca. Hálózati villamos energiával nem rendelkező tanyák esetében 10 millió forintos egyedi támogatásra lehet pályázni.

A 2015. évben nyertes tanyafejlesztési projektet megvalósító személyek listája a következőre kattintva érhető el: 2015 döntési lista

Találja meg a legfrissebb pályázati hírek között az Ön vagy Cége számára nélkülözhetetlen információkat

Posted in Találja meg a legfrissebb pályázati hírek között az Ön vagy Cége számára nélkülözhetetlen információkat..