Befektetőbarát Település Programot indít a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA)

Ígéretes befektetési lehetőségek kínálkoznak a vidéki régiók számára is – a cél a települések felkészítése a potenciális befektetők professzionális fogadására. A külföldi befektetők mellett a jövőbeli beruházások lehetséges céltelepüléseire is kiemelt figyelmet fordít a HIPA: az október elején induló program elsődleges célja a települések képviselőinek képzése a nemzetközi színvonalú szolgáltatásnyújtás érdekében. A HIPA szándékai szerint a résztvevők a tréningeken megszerzett elméleti és gyakorlati tudás birtokában még felkészültebben várhatják a beruházókat – akár a legnagyobb nemzetközi befektetőket is.

Magyarország az elmúlt négy évben rendkívül sokat tett annak érdekében, hogy Magyarország legyen a legversenyképesebb befektetési-beruházási környezet Európában. Kizárólag akkor lehetséges vonzó alternatívákat ajánlani a befektetők részére, ha a kormány, a HIPA és az önkormányzatok – összhangban a magas szintű befektetői elvárásokkal – azonos módon gondolkodnak, kommunikálnak és cselekszenek.

A HIPA 2015 év első öt hónapjában rekordot jelentő 27 megvalósításra kerülő beruházást hozott Magyarországra, melyek területileg Budapest és vonzáskörzete mellett Vásárosnaményban, Dunakesziben, Vecsésen, Szentgotthárdon, Tatán, Jászárokszálláson, Gyálon, Vecsésen, Tiszapüspökin, Székesfehérváron, Győrött, Makón, Nyíregyházán, Pécsett valósultak meg. Ezen beruházások által összesen 5597 új munkahely jött létre Magyarországon, 548,82 millió euró, azaz mintegy 171,7 milliárd forint értékben. A program segítségével a települések a versenyszférában megszokott, professzionális felkészítésben vesznek részt, így azok a modern üzleti életben már általánosan használt legfejlettebb tudást és technikákat alkalmazhatják a befektetők fogadásánál.

A vidéki régiók és települések vonzóak lehetnek a befektetők számára, jól érzékelhető az érdeklődés a befektetők részéről a fővárostól távolabbi települések iránt, a HIPA által kezelt jelentőseb nemzetközi beruházási projektek egyre nagyobb mértékben települnek a vidéki városokba. Éppen ezért szükség van a befektetők számára vonzó, illetve stratégiai elhelyezkedésű települések képviselőinek professzionális felkészítésére is.

A HIPA által életre hívott program elsődleges célja a települések felkészítése, a teljes hazai befektetési környezet versenyképességének fokozása, és ezen keresztül a HIPA és a települések közötti együttműködés szorosabbra fűzése. A 2015 októberében kezdődő – a HIPA által térítésmentesen biztosított – programsorozat három oktatási modulból áll, melyek mindegyike egy adott témára épül. Az előadások havi rendszerességgel követik egymást. A főbb témák például a befektetésösztönzési ismeretek, a településmarketing, az eredményes kommunikáció, kiegészítve a HIPA gyakorlati tapasztalataival és tanácsaival. A képzést követően a résztvevők egy pályázati anyag megírásával adnak számot tudásukról.

A beérkezett anyagokat először szakemberek értékelik ki, ezt követően a legfelkészültebb településeken diplomatákból álló delegáció tesz látogatást, hogy a települések gyakorlati tudásra is szert tehessenek. A program zárásaként ünnepélyes díjátadóra kerül sor 2016 elején. A képzésen való részvétellel – az elméleti és gyakorlati tudás megszerzésén túl – a települések jogosulttá válnak a Befektetőbarát Település logó és cím használatára a saját kommunikációs tevékenységük során.

A HIPA a jelentkezéseket 2015. szeptember 30-ig várja. A program lebonyolításában szakmai támogató partnerként a Megyei Jogú Városok Szövetsége és a Kisvárosi Önkormányzatok Országos Érdekszövetsége is közreműködik. A Befektetőbarát Településekért Program egy kiváló kezdeményezés, amelyet a Külgazdasági és Külügyminisztérium teljes vállszélességgel támogat, hogy ezeket a célokat és érdekeket egyesítve új sikerek, új munkahelyek születhessenek, ezzel hozzájárulva a magyar gazdaság további fejlődéséhez.

(Forrás:  kormany.hu)

Találja meg a legfrissebb pályázati hírek között az Ön vagy Cége számára nélkülözhetetlen információkat.

Posted in Találja meg a legfrissebb pályázati hírek között az Ön vagy Cége számára nélkülözhetetlen információkat..