18 milliárd forint jut kertészeti gépek beszerzésére

A gyors ügyintézésnek köszönhetően várhatóan már a héten értesítést kapnak a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivataltól (MVH) azok a gazdák, akik támogatásban részesülnek az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból új, környezetbarát, energiahatékony kertészeti gépek beszerzésére. A Miniszterelnökség az intézkedés keretében több mint 1800 kérelmet támogat, mintegy 18 milliárd forint értékben.

Kis értékű kertészeti gépekre több mint 1700-an nyújtották be igényüket, nagy értékű gépekre pedig közel 300-an pályáztak. Kis értékű gépek esetében 35 millió, nagy értékű gépek beszerzésénél 140 millió forint volt a maximálisan elszámolható összeg. A kis értékű gépek beszerzésére most induló és korábban alakult vállalkozások is, míg nagy értékű gépekre csak működő vállalkozások pályázhattak. A támogatás mértéke 35-45 százalék között változik. A beérkezett igény mind a kis értékű, mind pedig a nagy értékű gépek esetében közel 10-10 milliárd forint volt.

A pályázatok elbírálását az MVH megfeszített munkavégzés mentén végezte és 2015. július 27-től meg is kezdi a támogatási döntések postázását, ezzel is segítve a gazdálkodókat, hogy a fejlesztéseik befejezésére elegendő idő álljon rendelkezésükre. A Miniszterelnökség múlt heti rendeletmódosításának köszönhetően a megvalósítási határidő és a kifizetési kérelem benyújtási határideje is meghosszabbodott. Az időpontok egységesen 2015. október 15. napjára változtak.

(Forrás: kormany.hu)

Találja meg a legfrissebb pályázati hírek között az Ön vagy Cége számára nélkülözhetetlen információkat.

Posted in Találja meg a legfrissebb pályázati hírek között az Ön vagy Cége számára nélkülözhetetlen információkat..